Zenésztársai is Somló Tamás felépüléséért szorítanak
Sorban mondja le fellépéseit a zenész, a hétvégén egykori zenekari társa, Karácsony János ugrott be a helyére.
Sorban mondja le fellépéseit a zenész, a hétvégén egykori zenekari társa, Karácsony János ugrott be a helyére.
Ez már a harmadik klip az előadó nagy sikerű, 25 című albumáról.
A filmfesztivál díjkiosztóját követő sajtótájékoztatón az újságírók huhogással fogadták a kilenctagú zsűrit, amely nagyon meglepő, a vetítések után kifújolt filmeket is díjazott.
A több ezer éves szarkofágfedeleket tolvajok egy Öböl-állam érintésével Egyiptomból csempészték Izraelbe.
A Megadeth zenekar volt dobosa mostani zenekarával, az Ohmmal lépett volna fel, de csak két számot tudtak lejátszani.
A vicces madarakról szóló animáció 39 millió dollárt (11 milliárd forintot) hozott az elmúlt napokban.
A halál oka még ismeretlen, a boncolás eredményeit még nem hozták nyilvánosságra.
Míg a Liget-projektet kritizáló szakemberek egy részének tetszenek az új tervek, a ligetvédők turbó fokozatra kapcsoltak.
Az ötvenes-hatvanas években sorra készültek az ókori vagy mitológiai környezetben játszódó kalandfilmek, de a Gladiátornak köszönhetően az ezredforduló után is reneszánszát éli a műfaj. Összeszedtünk néhány fontos kardos-szandálos filmet, annak örömére, hogy újra mozikba került a Ben Hur.
Magyarországon se diktatúra, se semmilyen tiltás nincs, a sajtó teljesen szabad – állítja Nagy Kriszta Tereskova, akit arra kértünk, tartson nekünk tárlatvezetést a Ludwig Múzeum nemrég nyílt, Rock/tér/idő című kiállításán.
Ha nem tudja rávágni kapásból, hogy miért érdemes beülnie a totálisan, hangban, képben, látványban felújított Ben Hurra, akkor először is vegyen egy nagy-nagy levegőt. Mi már láttuk.
Több millió dollárra, vagyis közel 700 millió forintra pereli Presser Gábor Kanye Westet, amiért az általa szerzett Gyöngyhajú lányból származó részletet az engedélye nélkül használta fel az amerikai rapper. Egy 10 ezer dolláros csekket ugyan kapott korábban, de sose váltotta be.
Nem tanulnak a szuperhősfilmek egymás hibáiból – hiába emelik a világpusztításig a téteket, ha közben elhagyják a humort, lebutítják a történetet és nevetséges szövegeket adnak a hősök szájába. Az X-Men két zseniális film után egy igazi káosszal tért vissza.
Operarendezőként debütál Rómában Sofia Coppola amerikai filmrendezőnő, aki Verdi remekművét, a Traviatát viszi színre az olasz főváros operaházában.
Törölték az Eagles of Death Metal fellépését két franciaországi fesztiválon a zenekar frontemberének vitatható kijelentései miatt.
Megosztott harmadik díjat kapott pénteken Andrasev Nadja A nyalintás nesze című animációs rövidfilmje a 69. cannes-i fesztiválon, a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programban.
14 kategóriában osztották ki a brit és ír dalszerzők hivatalos szervezetének a legjobb dalszerzői teljesítményeket jutalmazó Ivor Novello-díját.