A Fehér Isten mellett Bucsi Réka animációs rövidfilmje is bekerült a neves Sundance filmfesztivál programjába. A Symphony no. 42 című alkotás már eddig is nagyon sikeresen szerepel, akár Oscart is nyerhet.
Nemzetközi körözést rendeltek Nkuya Sonia énekesnő ellen, miután hónapok óta bujkál a gyámhivatal és a bírósági végrehajtó elől kislányával – írja a Blikk.
Kispál, Illés, Neurotic - folytatjuk a magyar pop-rock történet legfontosabb albumainak 30-as listáját bemutató sorozatunkat. Melyik a lista leginkább klasszikus poplemeze? Miért vannak hátrányos helyzetben Lovasiék? Melyik az egyetlen magyar nyelvű klasszikus angol beatlemez? Arra kértünk 20 kritikust, szakírót, írót, hogy segítsenek összegyűjteni az elmúlt közel fél évszázad legfontosabb magyar albumait. A véleményeket összesítettük, így született meg a HVG TOP 30-as listája, melyet három részletben ismerhetnek meg. Ezúttal a lista 11-20. helyezettjét mutatjuk be.
A színésznő egy Alzheimer kórban szenvedő tanárnőt és anyát alakít a Still Alice című filmben, és az eddigi vélemények szerint élete egyik legjobb alakítását nyújtja.
Folyatódik az új James Bond-film felvezető kampánya: az új rész címe és az autó leleplezése után most egy a forgatásról kikerült kép fokozza a kedélyeket.
Az Oscar-szelfitől az ukrajnai repülőgép-szerencsétlenségig: rendkívül megrázó vagy a 2014-es évet meghatározó képek kerültek fel a Time magazin tizes listájára.
A bluesénekes Deák Bill Gyulától ujjlenyomatot vettek a NAV nyomozói (ezt hívják rabosításnak), de a sztorit megszellőztető Blikknek nem szeretett volna nyilatkozni.
Jövőre megint lesz A Dal, és az előző évekhez hasonló forgatókönyv szerint választja majd a zsűri az Eurovíziós Dalfesztivál magyar küldöttjét a közönséggel együtt. A harminc versenyző közül tízet hétfőn este bemutattak.
Keveset tudtunk róla eddig, de Soroksáron, egy azóta eltűnt dombon és környékén zajlott le az 1956-os forradalom és szabadságharc egyik legjelentősebb harci cselekménye, és a térségben történt egy hátborzongató emberiség elleni bűncselekmény is. Ez utóbbival maga Hodosán ezredparancsnok "dicsekedett el" a forradalom leverése után a jelentésében.
Melyik volt a legjobb magyar popcirkusz, és melyik volt a legéletigenlőbb hazai zenekar? Mikor volt csúcsformában Pataky, Fenyő vagy Demjén Rózsi? Arra kértünk 20 kritikust, szakírót, írót, hogy segítsenek összegyűjteni az elmúlt közel fél évszázad legfontosabb magyar albumait. A véleményeket összesítettük, így született meg a HVG TOP30-as listája, melyet három részletben ismerhetnek meg. Ez a legelső rész, a többit kedden és szerdán olvashatják.
Kiírta a pályázatot a Fővárosi Önkormányzat a Budapest Bábszínház, a Kolibri Gyermek- és Ifjúsági Színház, az Örkény Színház és a Szabad Tér Színház ügyvezető igazgatói posztjára. A megbízatások ötéves időtartamra szólnak.
A legújabb klipjében is látható „óriáshangszereket” árverezi el a Punnany Massif. A befolyó összeget a mélyszegénységben élő gyermekek felzárkózását segítő zenei program megvalósítására ajánlja fel a zenekar. A hangszerekre december 8-18. között lehet licitálni a Vaterán keresztül.
Tom Hanks, Sting és további három művész előtt tisztelgett vasárnap az amerikai előadóművészek és hírességek színe-java abból az alkalomból, hogy elnyerték a washingtoni Kennedy Központ díját, az amerikai kulturális élet egyik legrangosabb kitüntetését.
Közel kétmillió forintért vásárolt könyvritkaságokat egy budapesti árverésen Kósa Lajos, a Fidesz alelnöke – állította a Blikk. Kósa később közleményében azt írta, csak két tételt vett saját magának öszesen 76 ezer forintért, az összes többi könyvet egy gyűjtő barátja megbízásából vásárolta, nem is a saját pénzéből.