Minden, amit a magyar dzsesszről tudni akarsz
A magyar jazz története címmel tekinti át Jávorszky Béla Szilárd most megjelent könyve a kezdetektől napjainkig a műfaj hazai történéseit, legfontosabb szereplőit, lemezeit.
A magyar jazz története címmel tekinti át Jávorszky Béla Szilárd most megjelent könyve a kezdetektől napjainkig a műfaj hazai történéseit, legfontosabb szereplőit, lemezeit.
Az iszlamista szélsőségesek elleni összefogást hangsúlyozta a XVIII. Izraeli Filmhét alkalmából tartott csütörtöki budapesti előadásában a Hamász radikális palesztin szervezet ciszjordániai vezetőjének legidősebb fia, aki majdnem tíz évig látta el információkkal a zsidó állam Sin Bét nevű belbiztonsági szolgálatát.
Tízmillió tévénézőre számít a Scala vasárnapi szezonnyitó premierjén Alexander Pereira, a milánói operaház szeptemberben hivatalba lépett új intendánsa.
A kamaszok ma mindenütt azt látják, hogy bármit meg lehet tenni, bármit meg lehet úszni – véli Totth Benedek. Sodró lendületű, mellbevágó thrillere az olvasók és a kritikusok szerint is az év egyik legjobb regénye. Nem véletlen, hogy a filmesek is felfigyeltek a drogok, a szex és a brutalitás örvényében egyre mélyebbre merülő fiatalok történetére. Interjú.
Egy vicces kedvű felhasználó Wes Anderson stílusjegyeivel látta el az online közösség által már jócskán agyonrágott új Star Wars-előzetest. Az eredmény jóval szórakoztatóbb (és elegánsabb) az egyre alacsonyabb színvonalú paródiáknál.
A kreatív- és kulturális ipar hétmillió embert foglalkoztat a kontinensen, azaz ötször többet, mint például a telekommunikációs szektor. A kultúra megbízható GDP-termelője az államoknak.
Megszületett az első magyar, a stand up világát bemutató film. A két filmbeli szájkaratés szerepét két valódi Dumaszínházas alakítja.
1968 kitüntetett év a magyar televíziózás történetében is. Ekkor mutatták be az Orion űrhajó fantasztikus kalandjai című német sorozatot. Megőrült érte az ország. A 2014-es – ezúttal valódi – Mars-űrhajó csütörtökön indul próbaútra.
Spectre lesz az új James Bond-film címe. A brit titkos ügynök ellenfelét Christoph Waltz kétszeres Oscar-díjas osztrák színész játssza – jelentették be a filmkészítők élő online adásban a londoni Pinewood Studios 007-es forgatási helyszínéről csütörtökön.
Az észt elnök, Toomas Hendrik Ilves visszaszólt Paul Krugman Nobel díjas közgazdásznak a Twitteren, hogy ne kritizálja olyan hevesen a kormányt a megszorítások miatt, hiszen azok eredményesek voltak. Mindez két évvel ezelőtt történt. Egy lett születésű amerikai zeneszerző operát írt a sztoriból, amelyet most a magyar közönségnek is bemutatnak. Nem ez az első olyan vita a keynesisták és a neoliberális közgazdaságtan hívei között, amelyet dalba foglaltak: az évszázad vitájáról, Keynes és Hayek összecsapásáról már három éve remek rapvideó készült, amely már több millió nézőt vonzott.
Spectrum Színház néven új magyar magánszínház nyitja meg kapuit az erdélyi Marosvásárhelyen. A magánszínház Móricz Zsigmond Boszorkány című drámájával kezdi az évadot.
A Filmalap Döntőbizottsága 294 millió forint gyártási támogatást szavazott meg Kenyeres Bálint Tegnap című játékfilmjének, amelynek főszereplője Michael Nyqvist, a kultikus svéd krimi, A tetovált lány sztárja lesz.
A döntően angol nyelvű, I Love Pope Francis (Szeretem Ferenc pápát) című musical alkotói az egyházfőről szóló híreket, vele foglalkozó könyveket használtak fel a darabhoz, amelyet kitalált részekkel is kiegészítettek a történet teljessége érdekében. Az ősbemutatót december 12-én tartják a Fülöp-szigeteken.
Szaxi Maxi, azaz Fekete Gyula a javulás útjára lépett, a Blikk szerint lassan kezdi visszanyerni látását.
Szerződést szegett Gáspár Győző (Győzike), ugyanis a konkurens RTL Klub műsorában is szerepelt, ezért a TV2 beperelte.
Tizenegy év – szerelemmel, írózsenikkel, szerelemmel, háborúval, megint szerelemmel, halállal, és végül szerelemmel. Radnóti Miklós özvegye, Gyarmati Fanni megengedte, hogy halála után Ferencz Győző kiadhassa a naplóját. Itt van: két kötet tömény őszinteség.
A szoftver maximális határértéke 2 147 483 647, senki nem gondolta ugyanis, hogy egy videót többször is megnézhetnek. Psynak mégis sikerült: a Gangnam Style-t szerda délutánig már 2,15 milliárd alkalommal nézték meg.
A művészt délben, a Pécsi Központi Temető kápolnájában, evangélikus szertartás szerint búcsúztatják.
Az új moziban Daniel Craig negyedszerre ölti magára a 007-es brit titkosügynök szerepét és a szereposztásban várhatóan Ralph Fiennes mint M, Naomie Harris mint Eve Moneypenny, Rory Kinnear mint Bill Tanner és Ben Whishaw mint Q is visszatér a filmvászonra. Sajtóértesülések szerint Christoph Waltz fogja magára ölteni Blofeld karakterét. A forgatási munkálatok hétfőn kezdődnek.
Korántsem mai jelenség az újdonsült politikai elit látványos gyarapodása: az ország vezetői az 1945 utáni korszakban is a fennen hirdetett puritánság elveivel összeegyeztethetetlen körülmények között éltek – derül ki a HVG összeállításából.