Sztárparádéval indul újra a Zeneakadémia
Alig két hónap alatt közel 60 koncert lesz az eredeti pompájában októberben megnyitó Zeneakadémián. A 138 éves intézmény világmárkát épít: egyszerre lesz koncertközpont és művészeti egyetem.
Alig két hónap alatt közel 60 koncert lesz az eredeti pompájában októberben megnyitó Zeneakadémián. A 138 éves intézmény világmárkát épít: egyszerre lesz koncertközpont és művészeti egyetem.
Bolyki György szerint eredetileg az ő ötletük volt a nemzeti összetartozás napjára írt dal, amit Bársony Bálint aztán lenyúlt tőlük – számolt be a cink.hu.
A melegszerelem és a társadalmi viszonyokban megjelenő erőszak a legfőbb témái a 66. cannes-i filmfesztivál hivatalos programjaiban eddig bemutatott filmeknek.
Morgan Freeman élő televíziós adásban szunyókált: a 75 éves Oscar-díjas színész éppen új filmjét reklámozta, amikor elnyomta az álom.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem közleményben reagált Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott botrányt kavart kijelentéseire. Az intézmény szerint Kerényi nem méltó a magyar állam képviseletére. A Magyar Színházi Társaság szintén vissautasította Kerényi szavait, a Független Előadóművészeti Szövetség pedig lemondatná.
"Nem kellett volna. Konzervatívnak meg kereszténynek lenni pláne" – reagált Kerényi Imre buzizós kijelentéseire pénteken Élő Gábor, az mno.hu főszerkesztője. Élő nem fogta vissza magát és szavait a miniszterelnöki megbízott nyilatkozatával kapcsolatban.
Az idei Cannes-i Filmfesztivál alatt másodszor loptak el nagyértékű ékszereket annak ellenére, hogy a helyszíneket több tucat őr biztosítja.
Cukoripari múzeumot hoz létre egy helyi alapítvány a Győr-Moson-Sopron megyei Petőházán, ahol 1879 és 2007 között működött cukorgyár - írja pénteki számában a Kisalföld.
Elkészült annak a Metallica-koncertfilmnek a trailere, amit Antal Nimród rendezett - számolt be a Lángoló Gitárok blog.
Egy fizikatanár egy zárthelyi vizsga feladatsorába csempészte bele ByeAlex dalát – számolt be a Blikk.
Hol született a Mátyás-templom? Milyen a magyar piramis? Mitől spiccesek a búvárok? Rendhagyó történelemóra – a főváros föld alatti titkait bemutató sorozatunk első része – a kőbányai tárnák sötétjében.
Gerlóczy Márton új könyve, a Létra a Könyvhéten jelenik meg: a jelek szerint ezúttal nem plágium-regényt írt, de biztonság kedvéért a kötet népszerűsítésére különleges szóvivőt kért fel. A szerző szokott a hvg.hu-n is publikálni, de ettől még nem volt egyszerű beszélgetni vele.
Stohl András a 168 órának adott interjújában elárulta, a rendszerváltás óta mindig a Fideszre szavazott, ám az utóbbi időben a politika egész világától eltávolodott.
Hány új Watergate-botrány lapul a háttérben? Meddig mehet el egy újságíró? Miről szabad beszélgetni vacsora után? Az oknyomozó újságírás élő legendája, Carl Bernstein Budapesten a Hay Fesztiválon tartott előadást. Az alábbiakban a pódiumbeszélgetés szerkesztett változatát közöljük. A fórum moderátora Inotai Edit volt.
Írásbeli kérdést tett fel az MSZP Orbán Viktor miniszterelnöknek, hogy megtudja, a kormányfő szerint továbbra is alkalmas-e Kerényi Imre miniszterelnöki megbízottnak – közölte Lendvai Ildikó szocialista országgyűlési képviselő csütörtökön az MTI-vel.
Vidnyánszky Attila közleményt adott ki Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott botrányt kavart kijelentéseivel kapcsolatban. A Nemzeti Színház leendő igazgatója saját bevallása szerint hibát követett el, amikor nem igazította helyre azonnal Kerényi szavait, és sajnálja, hogy a jelenlétében ilyen kijelentések hangzottak el. Vidnyánszky nemrég az RTL Híradójában még azt mondta: "a Nemzeti Színházban olyan súllyal van jelen a homoszexualitás témája", hogy az szerinte "nem felel meg annak a súlynak, amilyen súllyal a magyar társadalomban ez a kérdés jelen van".
Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház leendő igazgatója ugyan azt mondta, nem ért egyet Kerényi Imre buzizós mondatával, ám az RTL Híradójának azt nyilatkozta: "a Nemzeti Színházban olyan súllyal van jelen a homoszexualitás témája", hogy az szerinte "nem felel meg annak a súlynak, amilyen súllyal a magyar társadalomban ez a kérdés jelen van".
Péntek este kezdődik és kilenc napon át tart a Vivart! Fesztivál, amely a VI. és a VII. kerületen átívelve kínál kulturális programokat spanyol, katalán és magyar művészek együttműködésével. Lakatos Márk például konyhaművész oldalát mutatja be.
Pénteken délelőtt 10 órakor kísérik utolsó útjára Király Tamás divattervezőt Gyöngyösön, az Alsóvárosi temetőben – tudatta a család ügyvédje csütörtökön az MTI-vel.
Liszt Ferenc születésnapján, október 22-én ünnepi gálakoncerttel nyílik meg a Liszt Ferenc Zeneakadémia felújított épülete. Az intézmény koncertszervezési tevékenységbe is kezd, és meghirdette az első szezon hangversenyeit.