Fáradtságra hivatkozva dobott vissza egy munkát Ang Lee
Fáradtságra hivatkozva lemondta első tévés munkáját, egy sorozat első epizódjának megrendezését Ang Lee, aki idén a Pi élete című filmjéért kapott Oscar-díjat.
Fáradtságra hivatkozva lemondta első tévés munkáját, egy sorozat első epizódjának megrendezését Ang Lee, aki idén a Pi élete című filmjéért kapott Oscar-díjat.
Amerikai novellista, Lydia Davis nyerte el idén a Nemzetközi Man Booker Díjat, amellyel kétévente egy-egy szerző teljes munkásságát jutalmazzák.
Az egyetemes zenelegenda Nick Cave és a Bad Seeds nevű zenekara, valamint az utóbbi idők legnépszerűbb alter rock csapata, a Franz Ferdinand is fellép a Sziget Fesztiválon - közölték a szervezők.
Állítólag négyezer forintért vettek magyar szavazatokat az Eurovíziós Dalfesztiválon, valószínűleg az azeri versenyző érdekében – idézte a Hír24 a Class FM Morning Show című műsorában csütörtök reggel elhangzott egyik beszélgetést.
Meghalt a több magyar film írójaként is ismert Nagy Viktor – számolt be az Index.
Nem fukarkodik dicsérő jelzőkkel Csecsenföldet illetően Gérard Depardieu, aki Ramzan Kadirov csecsen elnöknek tett ígéretét betartva akciófilm forgatását kezdte meg a héten Groznijban.
Kanye West amerikai rapsztár az Omega együttes eredeti, 1970-es felvételét használta fel New Slaves című számának zenei aláfestéséhez – írta a Blikk, amely szerint a magyar együttes producere jogi lépéseket tervez az ügy miatt.
Stohl Andrásnak csütörtökön a börtönnaplója miatt kell felelnie a bíróság előtt. A pert a Budapesti Fegyház és Börtön indította jó hírnév megsértése miatt.
Egy gyerekeknek szóló mesejátékkal búcsúzik a színpadtól Kovács Patrícia.
Boris Vian a neki jutott 39 év minden percét kihasználta: írt, festett, zenélt, komponált, néha filléres gondokkal küszködött, máskor az egyszerű kétkezi milliomosok léha életét élte. Mindennél fontosabb azonban: megírta minden idők legszebb szerelmes regényét, a Tajtékos napokat - az ebből készült film most kerül a magyar mozikba. Életművének valamennyi darabja még nem hozzáférhető, de Takács M. József szerint egyszer az lesz.
Hatalmas csalódást okozott a dán Nicolas Winding Refn filmje a kanadai Ryan Goslinggal a főszerepben a 66. cannes-i filmfesztiválon. Az irgalmatlan című alkotást szerdán mutatták be a hivatalos versenyprogramban.
Radnainé Fogarasi Katalint nevezte ki a Nemzeti Örökség Intézete elnökévé május 22-ei hatállyal a miniszterelnök - olvasható a Magyar Közlöny szerdai számában.
A magyar származású művész Hantai Simon (1922-2008) retrospektív kiállítása május 22-től látható a párizsi Pompidou Központban. 1976 óta ez a művész első életműkiállítása, amelyen közel százharminc, 1949 és 1995 között készített művet tekinthetnek meg az érdeklődők. Az eseményre Párizsba látogatott a New-York-i MOMA előadója, a művészettörtész, Hantai-szakértő Berecz Ágnes, akit a kurátorok – egyetlen magyarként – felkértek, hogy írjon a kiállítás katalógusába. Berecz Ágnes a kiállítás megnyitóján nyilatkozott a hvg.hu-nak.
Jelentős az érdeklődés a Filmalap által támogatott új magyar filmek iránt a cannes-i filmfesztivál jelenleg is zajló filmvásárán, amelyen több magyar alkotás forgalmazási jogát már megvásárolták.
A Pieta nevű szobor restaurálásáról rendezett tudományos találkozón emlékeztek meg a Michelangelo alkotása ellen egy magyar férfi által elkövetett támadásról kedden a Vatikánban. A kalapácsos támadás óta védi golyóálló üveg a szobrot.
A majdnem három évtizede a zenei vérkeringésben lévő heavy metál együttes 38 millió eladott albummal és 11 Grammy-jelöléssel a háta mögött idén június 3-án jelentkezik tizennegyedik stúdiólemezével.
"Magyar állampolgárként és a Nemzeti Színház társulatának egykori tagjaként visszautasítom Kerényi Imre szavait, melyekkel a Nemzeti Színház elmúlt éveit minősíti" – írja a nemrégiben a Katona József Színházhoz igazolt színművész, Kulka János nyílt levelében a kormánybiztosnak. A művész kijelentette: a Nemzeti Színházban a következő évadra átvinni tervezett Sirályban nem lép színpadra.
A budapesti börtön szerint megsértette jó hírnevüket az öt hónapig raboskodó Stohl András, amikor börtönélményeiről könyvet írt. Az emiatt indított per csütörtökön kezdődik.
Mintegy 450 millió forint támogatást utalt át a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) 205 előadóművészeti szervezet 314 pályázata alapján.
Hatvankét éves korában rákban meghalt Trevor Bolder basszusgitáros, a Uriah Heep brit hard rock együttes tagja, aki a hetvenes években David Bowie kísérőzenekara, a Spiders From Mars basszusgitárosa volt.