Bergendy: „A seggnyalásról szól az egész”
A mai fiatalok nem ismerkednek, csak a számítógép előtt ülnek. Ezért kell a májusi szalonzene.
A mai fiatalok nem ismerkednek, csak a számítógép előtt ülnek. Ezért kell a májusi szalonzene.
Ügyvéd akart lenni, ám miután egymás után jöttek a szerepek, váltott a Tökéletes hang című sikerfilm súlyos egyénisége.
Életének 85. évében, hosszú betegség után elhunyt a világhírű brit karmester, Sir Colin Davis - közölte a Londoni Szimfonikus Zenekar, amellyel hosszú éveken át dolgozott, majd az együttes vezető dirigense lett.
A Dal megnyerése óta Szombathelyen lép fel először ByeAlex. Az Eurovíziós Dalfesztiválon májusban Magyarországot képviselő előadó szerdán az Agora Savaria Filmszínházban beszélgetéssel egybekötött minikoncertet ad.
Kalapács alá kerül novemberben a Sotheby's árverési háznál a Bay Psalm Book, az amerikai angol gyarmatokon nyomtatott első könyv egy ritka példánya – jelentette be hétvégén az aukciós ház, amely 15-30 millió dollár körülire (3,4-6,8 milliárd forintra) becsüli a zsoltároskönyv értékét.
Tíz hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte egy isztambuli bíróság hétfőn Fazil Say zongoraművészt és zeneszerzőt, mert egy közösségi oldalon a muzulmán vallást sértőnek ítélt kijelentéseket tett.
Szombat éjjel a Millenárist a Zagar zenekar új albuma, a Light Leaks fényei világították meg.
A Gangnam Style már unalmas, Beyoncé Single Ladies-koreográfiáját járta el Psy Dél-Koreában, és a harci helyzetről is nyilatkozott.
Az hagyján, de még késett is, plusz a házimajma is csak a bajt keveri.
Meglepetésre a színes bőrű baseball legenda, Jackie Robinson életéről szóló 42 című filmre váltották a legtöbb jegyet a hétvégén az észak-amerikai mozipénztárakban.
Az egyházban szolgálók hitelességéről és a "középosztályú szentekről" beszélt Ferenc pápa vasárnap, amikor birtokba vette a római városfalakon kívüli Szent Pál bazilikát.
Visszaadja Alfred Flechtheim zsidó galériatulajdonos örököseinek Oskar Kokoschka osztrák festő sokáig vita tárgyát képező festményét a kölni Ludwig Múzeum.
Menzel filmjei pontosan olyanok, mint a mögöttük álló ember: végtelenül őszinték és nem akarnak többnek látszani annál, amik. Hogy milyen egy 75 éves, Oscar-díjas cseh rendező dióhéjban elférő világa? És mit gondol a Facebookról? És miért nem fogott kezet a rajongójával? A Titanic Filmfesztiválon beszélgettünk a Szigorúan ellenőrzött vonatok és az Őfelsége pincére voltam rendezőjével.
Egy karibi szigeten, Santa Lucián újította meg házassági fogadalmát a hétvégén Matt Damon hollywoodi filmsztár és felesége, Luciana Barroso.
A Britain's Got Talent című tehetségkutató műsor zsűrije méltatta az Attraction nevű magyar látványszínházat. A közönség és a zsűri is megkönnyezte az előadást. A csapat négy igen szavazattal jutott tovább.
Ugyanabban a gimnáziumban ugyanaz volt az énektanára a Republic nemrég elhunyt frontemberének és a Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon képviselő ByeAlexnek - írja a Vasárnapi Blikk. A tanárnő ugyanakkor nagyon meglepődött rajta, hogy Márta Alex énekelni kezdett.
Alföldi Róbert távozásának időpontjához közeledve egyre elszántabbak azok, akik mindenképpen látni akarnak még egy darabot a Nemzeti Színházban, mielőtt Vidnyánszky Attila lesz az igazgató. Az Index szerint már éjjel letáboroztak az érdeklődők a jegyirodáknál.
A Nemzeti Színház Andrássy úti jegyirodája és maga a színházépület előtt már szombat este elkezdődött a sorban állás, hogy a vasárnapi pénztárnyitáskor jegyhez jussanak a rajongók.
Ausztrália 2013-as Oscar-nevezettje, Cate Shortland Lore című filmje nyerte a 20. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál 8000 eurós Hullámtörők díját, amelyet a fesztivál a Magyar Nemzeti Filmalap támogatásával adott át az Uránia filmszínházban szombat este megrendezett gálán. Mira Fornay Kutyám, Killer című alkotását különdíjban részesítette a háromtagú nemzetközi zsűri, amelynek elnöke a világhírű cseh rendező, Jirí Menzel volt. A közönségdíjat Petr Nikolaev cseh rendező Lidice című filmje kapta.
Aktuális társadalmi, környezeti és gazdasági kérdéseket feszeget a Független Színház Földevők című performansza, amelyet a fővárosi Millenáris Parkban tekinthet meg a közönség április 22-én a Föld napja alkalmából.