Oravecz Nóra kiütötte Szepesi Nikolettet

Az önmagára íróként tekintő blogger Összekötve című regénye még Szepesi Nikolett testnedvekben tocsogó kalandjait is maga mögé utasította az eladási listán.





Nemcsak a románok nyertek a bukaresti meccsen

A 3–0-ás hazai győzelem ellenére 2 millió 331 ezren követték figyelemmel az M1-en a Románia-Magyarország labdarúgó világbajnoki selejtezőt pénteken – közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA).



Meghalt a magyar rockopera megteremtője

Meghalt Miklós Tibor dalszövegíró, fordító, a Rock Színház alapítója és igazgatója, a Magyar Zeneszerzők Egyesülete elnökségi tagja. Miklós Tibort szombat este 66 éves korában érte a halál – közölte Hollós Máté, az egyesület elnöke.


Felcsavarták a szőnyeget Orbán Ráhelék

Csavard fel a szőnyeget, Gyöngyhajú lány, La Bamba – egyebek mellett ilyen slágerekre táncoltak a vendégek a miniszterelnök lányának szombati lagziján. A Blikk szerint a násznép hajnalig bulizott a tükröspusztai Tiborcz-birtokon, amely több kilométerre van a lakott területtől, így a szomszédokat sem zavarhatta a zene.



Vin Diesel jegyzi a legnagyobb kasszasikert a Riddickkel

A Vin Diesel főszereplésével készült Riddick című sci-fi-thrillerre váltották a legtöbb jegyet az észak-amerikai mozikban a hétvégén, a mozi 18,7 millió dolláros (több mint 4 milliárd forintos) bevételt hozott készítőinek.




"Őrült Budapest!" – itt járt Manu Chao

Telt ház előtt vezette elő három társával a La Ventura-műsort Manu Chao a Budapest Parkban. Két és félórás fieszta és Budapest-dicsérés: az év talán legjobb koncertjét hallhattuk.


A népbutítás dalos pokla

Idén is slágerdömpinggel és megannyi stagnáló-illetve hullócsillaggal készültek a magyar rádióhallgatók kedvenc szimfonikusai a Közmédia napjára. A Millenárist élő hússal feltöltő Szimfonik Liv3 nagykoncert alig három óra alatt újrapozicionálta a közízlést és fájdalmas rádöbbenéseket generált. Beszámoló.


X-faktor: a lúzer, a bulvárhős és a legnagyobb húzás

Volt némi konkurenciája a X-faktor negyedik széria kezdőrúgásának, de tökéletesen kitöltötték a szombat estéjét azoknak, akiknek szemét nem homályosították el az örömkönnyek Orbán Ráhel boldogító igenje hallatán. A vérfrissítés jót tett a tehetségkutatónak, aminek voltak hátborzongató és libabőrözős pillanatai egyaránt.


Olasz dokumentumfilmé az Arany Oroszlán

Sacro GRA című dokumentumfilm nyerte el a legjobb alkotásnak járó díjat a 70. velencei filmfesztiválon szombat este. A 82 éves Elena Cotta kapta a legjobb színésznőnek járó díjat.


Magyar legek: ezt dobta nekünk a 2013-as dalpiac

2013 eseménydús év a hazai könnyűzene vidám pocsolyájában, a Magyar Dal Napjának előestéjén fiktív versenyt indítottunk a legnagyobb slágerek között. Ennek alkalmából összeszedtük a legkanosabb, legsötétebb, illetve legbugyisorvasztóbb előadókat és idén eddig megjelent szerzeményeiket, hogy kiderüljön: félidőnél járva melyik is az év Magyar Dala. Szavazzon!



Nemzetközi díjat nyert Zalán Tibor

Zalán Tibor a 21. Salvatore Quasimodo Nemzetközi Költőverseny fődíjasa, különdíjat kapott Aczél Géza, a Bertha Bulcsu-díjat idén Száraz Miklós György kapta - jelentették be a díjkiosztó gálaesten, szombaton Balatonfüreden.