Piti rendőrök táskányi kokainnal és tepsivel

Arab képű Bruce Willis menti saját és fia bőrét korrupt francia zsaruk, olasz, török és orosz drogüzérek valamint egy állandóan visszatérő konyha szorításában. Erőszak, humor és amolyan európai illúziótlanság.



Döntöttek, kit ajánlanak a Nemzeti Színház igazgatójának

Az MTI információi szerint összeült a Nemzeti Színház vezetői állására beadott pályázatokat értékelő szakmai bizottság és döntött arról, hogy kire tesz javaslatot az emberi erőforrások miniszterének, ám a kiválasztott személy(ek) kilétét egyelőre nem fedték fel.


Kreatív: Szabó Stein távozott a MüPából

November 30-án, saját kezdeményezésére, közös megegyezéssel távozott a Művészetek Palotája stratégiai kommunikációs tanácsadója, Szabó Stein Imre – értesült a Kreatív Online.


Kálomista és Böröcz szalagot vágtak az MTVA Pont átadásakor

Információs pontot nyitott a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) szerdán Budapesten, a Nagymező utcában. Az irodánál Böröcz István vezérigazgató, valamint a helyet biztosító Thália Színház menedzser-igazgatója, Kálomista Gábor vágta át a nemzeti színű szalagot.


A szellemi világörökség része lett a matyó hímzés

Felkerült a matyó hímzés az UNESCO szellemi kulturális örökség reprezentatív listájára. Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO) illetékes kormányközi bizottsága szerda délután hozta meg a kedvező döntést.


Meghalt Dave Brubeck

Szívelégtelenség következtében meghalt Dave Brubeck világhírű jazzzenész, zongorista, zeneszerző - írja a The Huffington Post.


A nacionalista magyar kultúrpolitikát bírálják Berlinben

Nyílt levélben bírálja a magyar kultúrpolitikát a berlini Művészeti Tanács (Rat für die Künste), a német főváros számos neves kulturális intézményét összefogó szervezet szerint a kultúrpolitika Magyarországon nacionalista fordulatot vett és a pártpolitikai érdekek szolgálatába szegődött.


Milyen Alföldi Róbert színháza?

Bátor, provokatív, nyitott legyen, és folyamatosan kérdezzen, vagy szakrális hely, templom, stratégiai pont legyen, és igeneket mondjon – ez a tétje a Nemzeti Színház igazgatói posztjáért folyó versengésnek.



Megdöntötte a Skyfall az Avatar rekordját Nagy-Britanniában

A 007 - Skyfall című új James Bond-epizód lett minden idők legnagyobb bevételt hozó mozifilmje Nagy-Britanniában: őfelsége leghíresebb filmbeli titkosügynökének újabb kalandjára eddig 94,3 millió font (32,8 milliárd forint) értékben váltottak jegyet a szigetországban.



Elbontották a kordont a soproni Tűztorony elől

Elbontották a kordont szerda délután a soproni Tűztorony elől, így ismét át lehet sétálni a határszéli város jelképe alatt. Ezzel egyben le is zárult a Fő tér környékének megújítása.


Újra régi fényében ragyog a Hollywood-felirat

Befejezték a Los Angeles-i álomgyár védjegyének számító, jövőre 90 éves Hollywood-felirat felújítását. A kilenchetes rekonstrukció alatt teljesen lemarták a festéket a felirat kilenc betűjéről, korrózióvédelemmel látták el, majd körülbelül 1400 liter festék felhasználásával ismét hófehérre mázolták.



Meghalt Hollósi Frigyes

Meghalt Hollósi Frigyes Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész. A Nemzeti Színház társulatának tagját szerdán 71 éves korában érte a halál – közölte a színház.



Szegedi botrány - jövő héten mégis kirúghatják Bátyait

Bár a múltkori szavazáson Botka László polgármester megvétózta a Szegedi Szabadtéri Játékok vezetőjének menesztését, a Bátyai Edina leváltásáról szóló határozatot jegyző fideszes képviselő közölte, fenntartja a korábbi javaslatát.


Most akkor melyik Kern András az érvényes?

„Kávé, cigi, ivás, gyógyszerszedés, csajozás, rádiózás, filmezés, tévéjátékban szereplés, ez mind nincs. Ezeket elhagytam, vagy ők hagytak el engem”- mondja Kern András a róla szóló könyvben.


Több százmilliót áldoz a kormány a levéltár-központosításra

Mintegy 355 millió forint tárcák közötti átcsoportosításáról határozott a kormány az idei költségvetésben a megyei levéltáraknak a Magyar Országos Levéltárba olvadásával összefüggésben. A rendkívüli kormányzati intézkedések tartalékából a Kaposvári Nemzetközi Kamarazenei Fesztivál 46 millió forintot kap.