Az elorzott Seuso-kincs és az elvetett igazság

A Magyar Kultúra Napján nem felemelő érzés az elrabolt vagy elkóborolt műtárgyainkról számot vetni. A Seuso-kinccsel kapcsolatos tudományos kutatásokat közzétevő régészkönyv mai, pécsi bemutatásának alkalmából állítjuk: a magyar kincseket visszakövetelni, félnetek nem kell.

20 éve mondta ki a Beatrice Shainswit bírónő által vezetett New York-i bíróság, hogy a Magyarország által bejelentett igénynek a késő római kori ezüstkészletre nincsen bizonyítható erejű jogalapja. Ezt elfogadtuk – talán valami kisebbségi komplexus miatt -, sőt hárommillió dollár kártérítést fizettünk Lord Northamptonnak, aki bebizonyítottan hamis eredetpapírokkal vásárolta fel a hazánkból illegális úton kijuttatott Seuso-készletet, mely nagy valószínűséggel a Római Birodalom Pannónia tartományából, a mai Magyarország területéről származik.

null

Azóta kormányok sora követte egymást, ám komolyan egyetlen nemzetközi fórumon sem kezdeményezték a New York-i per felülvizsgálatát, holott közvetett és közvetlen bizonyítékok sora erősítenek bennünket: a kincsről vett angol és magyar talajtani vizsgálatok-elemzések eredménye; a Magyar Nemzeti Múzeumban őrzött római ezüstállvány, a polgárdi quadripus; hosszadalmas rendőrségi nyomozás során a kincs megtalálójának, Sümegh Józsefnek a meggyilkolásáról szerzett információk. A tudományos-régészeti kutatások és a bűnügyi nyomozás mellett feltárultak a New York-i peres eljárás ellentmondásai: tanúk, bizonyítékok kizárása, fordítási tévedések.

Miközben Görögországtól Egyiptomig országok sora szerzi vissza a területéről jogtalanul kivitt vagy elorzott kincseket, a mi helyzetünk változatlan, valami miatt mindig jogtalanul háttérbe szorított, a többszöri hivatalos álláspont és kinyilatkozás ellenére, hogy a kincskészletet a magyar kormány az ország tulajdonának tekinti, s arról nem mond le. Pedig a megfelelően képviselt, nemzeti kulturális örökségnek tekintett kincsek jogi úton való visszakövetelhetőségének jó példája is van az amerikai bírói igazságszolgáltatás gyakorlatában: éppen egy éve, 2012 januárjában az USA Legfelsőbb Bírósága mondta ki, az Odyssey Marine Exploration mélytengeri roncsvadász társaságnak vissza kell szolgáltatni Spanyolországnak a tengeri csatában 1786-ban elsüllyedt Nuestra Señora de las Mercedes fregatt 17 tonna ezüst- és aranyrakományát, amit illegálisan hoztak felszínre.

A Seuso-ügy akkor sem kapott jó hátszelet hazulról, amikor pár évvel ezelőtt az angol parlament több tagja, köztük Lord Redesdale, a parlament összpárti régészeti csoportjának titkára a kincslelet teljes körű felülvizsgálatát vetette fel. A brit tudományos köröket és a sajtót is élénken foglalkoztatta az ezüstkészlet sorsa. A nagy nemzetközi tekintéllyel bíró régészprofesszor, Lord Colin Renfrew nemcsak a kincset vitatottan tulajdonló, eredetileg üzleti-befektetési célból felvásárló főnemest, Lord Northamptont szólította fel, hogy tegye lehetővé a jelenleg is elzárt római ezüstkészlet tudományos vizsgálatát, hanem a magyar kormány aktivitását is hiányolta. E sorok írójának kérdéseire adott válaszában azt is kifejtette, Magyarországon is nyíltan, a közvélemény folyamatos tájékoztatásával kell kezelni a Seuso-ügyet.

HVG Archív (1998)

Továbbra is kérdés, miért nincs elég súlya, befolyása a magyar kultúrdiplomáciának a Seuso-kincs visszaszármaztatására az elmúlt években folytatott komoly tudományos háttérmunka ellenére sem. De nemcsak a Seuso-készlet esetében, hanem más ismert vagy kevésbé ismert, a nemzeti kulturális örökséghez tartozó műtárgy-relikvia vonatkozásában is hasonló a tapasztalat.

A példát erősíti Mátyás király aranyozott halotti díszpajzsa, amelyet Párizsban a Musée d´Artillerie-ben őriznek, s pár éve visszhangot kapott az országba való visszakerülése, ám ez mégsem történt meg. Még Szent István ezüst szelencében tartott koponyaereklyéjét sem sikerült visszaszerezni Horvátországból a dubrovniki Szent Domonkos-kolostor szerzeteseitől.

Az utóbbi évtizedek legnagyobb kincses sztorija egy római kori aranyozott ezüst étkészlethez fűződik. A Seuso-ezüstök története ma is igazi régészeti rejtély, még fel nem derített gyilkosságokkal ötvözve. A Fejér megyei Polgárdiból származó fiatalember, Sümegh József az 1970-es évek második felében rendkívül gazdag régészeti leletre bukkant: két nagy bronzüstben elrejtett nagyméretű ezüstkancsókra, tálakra, borkeverő vödrökre, illatszertartókra.

A Seuso-kincs jelenleg ismert 14 darabját (plusz :egy tároló bronzüstöt) kicsempészték az országból, az angol főnemes Lord Northampton hamis eredetpapírokkal vásárolta fel az 1980-as évek elejétől. Az ezüstkészlet az azóta előkerült írásos dokumentumok szerint a 200 db-ot is meghaladhatja a kisebb kiegészítőkkel, kanalakkal, ivókupákkal és tányérokkal együtt.

A kincset megtaláló Sümegh Józsefet 1980 decemberében eddig ismeretlen személyek meggyilkolták egy kőszárhegyi borospincében. Az üggyel összefüggésben még akár két-három gyanús haláleset is felmerülhet. A rendőrség több mint húsz éve keresi a gyilkosokat, s a régészek pedig azt a helyet, ahonnan a kincsek előkerültek.

A lehetséges hely: a mai Szabadbattyán és Úrhida határában, a Nádor- és Sárvíz-csatornák partján található egykori római palota, maradványait egy székesfehérvári asztalosmester, Pereczes Ferenc fedezte fel. A területről tőle szerzett tudomást Sümegh József, aki feltehetően a terrazzo padlózatot beszakítva találta meg a palota fűtésalagútjába rejtett kincset. Azóta is sokan keresik a Seuso-kincs még rejtőzködő darabjait.

Volt, aki fémdetektorral vizsgálta át a meggyilkolt fiatalember lakhelyének a padlásterét, munkagéppel felásták a borospince környékét is, ahol felakasztva találták meg Sümeghet. A római kori palota területén pénz hiányában leállt a régészeti feltárás, de itt is gyakran előfordulnak az illegális kincskeresők nyomait jelző idegen „vakondtúrások”.

A 67 kg-ot nyomó, százmillió angol fontot (34,5 milliárd forint) érő nagytisztaságú ezüstkészletet már két alkalommal is előkészítették árverésre a Sotheby’s és a Bonhams aukciós házaknál, de a kirobbant botrány szerencsére megakadályozta az eladást.

A Magyar Kultúra Napja alkalmából a Pécsen ma bemutatott A Seuso-kincs és Pannonia című könyv az első hazai tudományos igényű mű az utóbbi idők világviszonylatban is egyik legjelentősebb antik leletéről. A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Régészet Tanszéke és a GeniaNet Kiadó közös gondozásában megjelent, közérthető tanulmánykötet a Seuso-kinccsel kapcsolatos régészeti kutatások eredményeit, s a hozzá kapcsolódó tudományos vizsgálatokat összegzi. A GeniaNet ügyvezetője, Kiss Magdolna - aki maga is régész - a következőkben látja a kiadvány lényegét:

- Fő célkitűzésünk az ókorkutatás forrásainak feltárása és a korszakkal foglalkozó tudományos, illetve színvonalas népszerűsítő munkák megjelentetése. Azoknak a törekvéseknek a támogatása, melyek a magyar kultúra méltóságát megalapozzák, fejlődését elősegítik. A kötet szerkesztőivel együtt hiszünk abban, hogy elősegíthetjük a Seuso-kincs hazahozatalát.  Azért is adtuk ki két nyelven A Seuso-kincs és Pannoniát, hogy szembesítsük a magyar és angol olvasókat azzal a ténnyel, nem tudni, milyen megfontolásból és elfogultságból, de Magyarország bizonyított tulajdonjoga ellen döntöttek az arra illetékesek. Magyarország kutatóinak tudását megkérdőjelezték, a tudományosan bizonyított igazságot politikai-gazdasági érdekeknek, tekintélyelvnek rendelték alá. Végül, de nem utolsó sorban, mivel a New York-i bíróságon húsz éve, 1993-ban elvetették az igazságot, azt most a könyvben ország-világ elé tárjuk.

A két nyelven megjelent régészkönyv a kincslelet legnevesebb kutatóitól tartalmaz elemző írásokat, bőséges képanyaggal és szemléltető rajzokkal. Maradandó látványélményt nyújt a kötet címlapján, Veloz Nóra festménye a Seuso-készlet gyönyörű ezüst, aranyozott ötvös remekeiről és a korábban rejtésükre szolgáló bronzüstről. Az előszót és a kincs ismert darabjainak prezentációját a könyv szerkesztője, Visy Zsolt, a PTE régészprofesszora írta. Következetes kiállása a 4. század derekára datált ezüstkészlet pannon eredete, okfejtése annak kőszárhegyi előkerülése, majd az országból való illegális kijuttatásával kapcsolatban a 2000-es évek elejére tekint vissza.

A kincs magyarországi eredetének bizonyítására akkor történtek az első komolyabb lépések, s abban az időben ő volt a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának kulturális helyettes államtitkára. Álláspontját azon a 2008. februári összegző-feltáró előadásán is képviselte, amelyet a Londoni Régészeti Társaság tagjai előtt tartott a brit fővárosban. Ez volt az első olyan nemzetközi fórum, ahol a magyar régésztudós feltárhatta a Seuso-kincs kutatása terén elért eredményeket és eredetbizonyítékokat.

Lényegében a Londonban elhangzott összegző előadás részleteit bontották ki a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat 2008. júniusi tudományos ülésén azok a felkért előadók, akik többségének munkássága/írása hozzájárult a könyv létrejöttéhez. Már a Magyar Nemzeti Múzeumban megtartott ülésen döntöttek egy, a Seuso-kutatást reprezentáló kiadványról, de ez csak most valósulhatott meg.

ptertg

A Seuso-kincs és Pannonia című könyv Visy Zsolt tanulmánya mellett Nagy Mihály, Tóth Endre, Mráv Zsolt, Mócsy András, Nádorfi Gabriella régészeknek, az archeológia tudománya képviselőinek és Hajdú Éva újságíró, Seuso-szakértő dolgozatát tartalmazza. Vizsgálódásuk információkat tartalmaz a kincs keletkezéstörténetére, a lelet-együttes összetartozására, az egyes darabokra, kiemelve azokat a sajátosságokat, amelyek a pannóniai, illetve magyarországi eredetet valószínűsítik.

Külön értekezés szól a polgárdi melletti Kőszárhegyen, egykor Szárazhegynek nevezett dűlő szőlőjében fakivágás közben 1878-ban talált késő római ezüstállványról. A quadripusként emlegetett edénytartó és a Seuso-kincs összetartozását több azonossági érvvel valószínűsítik. A könyvet záró elaborátum pedig az ezüstkészlettel összefüggésbe hozható szabadbattyáni római kori épület, a feltételezett Seuso-palota feltárásáról közöl érdekes részleteket.

Ahogy befejezetlen a kincs rejtélyének megoldása, úgy a most megjelent Seuso-könyv is folytatásra vár, jelzi ezt a szerkesztők és a kiadó szándéka is, mivel a mostani kiadványt A Seuso-kincs és Pannonia I.-es köteteként jelölték.