Bodnár Zsolt
Bodnár Zsolt
Tetszett a cikk?

A Hardcore Henry a filmes E/1 mintapéldája, egy olyan vizuális újdonság, ami a belső nézetes, lövöldözős (FPS) videojátékokra épít. Vagyis másfél órán keresztül a néző lehet Hardcore Henry, aki a futurisztikus Oroszországban kényszerül helyretenni a gazembereket, miközben saját múltját is próbálja összerakni. A történet egyébként nem több egy tisztességes akciófilmnél, itt-ott sci-fi beütésekkel, de az izgalmas forma miatt érdemes mozijegyre áldozni.

Kicsit hihetetlen, hogy csak most karolta fel teljes egészében a videojáték-esztétikát a filmvilág, és újdonságnak számít  a Hardcore Henry látványvilága – pedig még a Doomból is készült film, azt most hagyjuk, hogy milyen. A szubjektív beállítást (angolul POV, vagyis point of view) persze nem most először veszik elő mozifilmben, Hitchcocktól a slasher horrorokon át Gaspar Noéig sokan, sokszor használták már rövidebb-hosszabb ideig – erről hamarosan külön cikkben olvashatnak majd.

Azzal, hogy a Hardcore Henryt kinevezzük a videojátékok mozis nagykövetének, nem kicsit állítunk: csak a nagyobb vállalásokat számba véve olyan konkrét videojáték-adaptációkat láthattunk már filmen, mint a Mortal Kombat, a Tomb Raider, a Resident Evil, a Max Payne vagy a Prince of Persia. A trendet jól mutatja, hogy idén két szuperprodukció (Warcraft, Assassin’s Creed) mellett még az Angry Birds nevű okostelefonos játék filmadaptációját is láthatjuk.

Hardcore Henry

Ehhez képest a Hardcore Henry nem direkt adaptáció, inkább egy, az FPS játékok kliséiből összeeszkábált, de azért mégis valamiféle eredetiségre törekvő akciófilm. Már a kezdése is tipikus gamer húzás: egy rövid gyerekkori megaláztatás-flashback után (Henry apja szerepében: Tim Roth) egy metálfehéren csillogó laboratóriumban ébred a főhősünk, ahol egy gyönyörű nő vezeti végig a főbb tudnivalókon. Henry egy szörnyű baleset után ébred fel, amnéziában szenved, nem tud beszélni, mellesleg hiányzik egy karja és egy lába – utóbbiakat gyorsan pótolják, de a többire már nem marad idő.

Egy elegáns megoldással szépen kijátszották, hogy a főhős miért nem tud megszólalni a film során, így végig megmarad az érzet, hogy mi magunk állunk a történet középpontjában. A labortól egy kisebb felfordulás után búcsút veszünk, majd hamarosan a még nem felismerhetetlenül megváltozott, de már láthatóan disztópikus Moszkvában találjuk magunkat, ahol a már bemutatkozott, képregényszerű főellenség katonái elől kell menekülni.

Itt csatlakozik be a történetbe napjaink egyik méltatlanul alulfoglalkoztatott zsenije, a dél-afrikai Sharlto Copley (District 9, A szupercsapat, Chappie), aki egy olyan izgalmas karaktert alakít, amelyet szintén a számítógépes játékok világából kölcsönöztek: az általa játszott Jimmy ugyanis gyorsan bekövetkező halála után is képes új formában feltűnni különböző helyeken. Henry így csak Jimmyre számíthat abban, hogy megtalálja és megmentse feleségét – akire egyébként nem emlékszik, de a film elején felhúzott az ujjára egy gyűrűt.

Hardcore Henry

A nem túl bonyolult sztorit hajlamosak túlmagyarázni, egy idő után idegesítővé válik az a fáradt technika, hogy egy nagy, információdús monológot félbeszakít egy hirtelen támadás, és már megyünk is vissza kaszabolni. És azon se lepődjünk meg, ha a végére sem áll össze a kép, melyik karakternek mi is a motivációja – ahogy ez lenni szokott sok olyan filmnél, ahol a főellenség valamiért a világ elpusztításán szorgoskodik.

Logika és mély tartalom helyett viszont kapunk egy olyan intenzív akciórohamot, ami pont azért tudja lekötni a nézőt, mert a klasszikus, a nyolcvanas éveket uraló akcióforma 2016-ra szinte teljesen kifulladt, a százmillió dolláros robbanások ma már senkit nem nyűgöznek le – ellenben az olyan alkotásokkal, amelyek valami újat próbálnak nyújtani a műfajban, mint ahogy a tavalyi Mad Max, vagy most a Hardcore Henry.

Hardcore Henry

És bár jelenleg egy olyan mozis kultúrában élünk, ahol egy-egy váratlan sikerfilm azonnal trendet képes indítani – gondoljunk csak arra, hogy a Deadpool mintájára most komplett szuperhős-forgatókönyveket írnak át, hogy egy kis iróniát, felnőtt humort csempésszenek beléjük –, ez remélhetőleg nem azt jelenti, hogy mostantól ömleni fognak ránk a belső nézetes filmek. Már csak azért sem, mert a Hardcore Henry másfél órája is olyan fárasztó vizuálisan, hogy ha ebből most meg kéne néznem még kettőt-hármat rövid időn belül, biztos, hogy csak megbízható neurológus kíséretében tenném.

Az elsőfilmes rendező, a vulgáris szerzők közé azonnal feliratkozó Ilya Naishuller egyébként egy orosz rockzenekar, a Biting Elbows frontembere, és korábban a banda klipjeit rendezte. A Bad Motherfucker című dalhoz készített videó szintén belső nézetből lett felvéve, és ment egy jó nagy kört az interneten, aminek köszönhetően már 33 millióan látták, ez volt a legfőbb inspiráció a Hardcore Henry elkészítéséhez – a kliphez hasonlóan a filmet is fejre csatolt GoPro Hero 3-as kamerákkal forgatták.

Vulgáris szerzőiség

Az nem újdonság, hogy a szerzői filmeseket (a Kubrick-, Orson Welles-, Tarantino-, Wes Anderson-féléket) szokás imádni és csodálni értő körökben, a kétezertízes években azonban egy olyan jelenség ütötte fel a fejét, ami a perifériára szorult műfajok, főként az akciófilm művészeit vette védelmébe – a kritikában az általuk képviselt vonalat vulgáris szerzőiségnek nevezték el.

Az ilyen alkotók közt találjuk az ismertebb arcok közül Tony Scott (Top Gun, Tiszta románc, Tűzben edzett férfi), M. Night Shyamalan (Hatodik érzék, A falu, A sebezhetetlen), Michael Bay (Armageddon, Bad Boys, Pain & Gain) vagy Joe Carnahan (Füstölgő ászok, A szupercsapat, Fehér pokol) nevét, de ide sorolják Paul W. S. Andersont (A kaptár-flmek, Mortal Kombat, Halálfutam), a Neveldine-Taylor duót (Crank, Gamer) vagy Antal Nimródot is.

Naishullernél eggyel ismertebb név a producer személye, a kazah Timur Bekmambetov ugyanis már rendezőként is bizonyított: a méltatlanul alábecsült, Angelina Jolie-féle akciófilm, a Wanted mellett elkészítette az egyik legszórakoztatóbb történelmi zsáner-mashup filmet, az Abraham Lincoln, a vámpírvadászt is. Aztán megkapta az utóbbi idők leghálátlanabb feladatát Hollywoodban, a Ben Hur remake-jét ugyanis ő rendezte – hát, idén kiderül, mit sikerült kezdenie a klasszikus eposszal.

Ha nem az a szédülős típus, ha nem zavarja a töménytelen vér és a különböző belső szervek látványa, ha moralizálásmentesen ki tudja kapcsolni az agyát másfél órára, ha vevő az új formai megoldásokra, akkor jelenleg a Hardcore Henry a legszórakoztatóbb film a mozikban.

A Hardcore Henry április 7-től látható a magyar mozikban.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!