Arra biztosan kevesen készülhettek fel a Bánkitó fesztiválon, hogy a színpadon könnyed komédiaként adnak elő egy egészen megdöbbentő, minden részletre kiterjedő, nemi erőszakról szóló blogbejegyzést. Vagy hogy népmesei elemekkel mesélik el az ELTE gólyatáborában történteket. A Nem - De hogy nem? című dráma - melyet tavaly hat, azóta lediplomázott kaposvári hallgatóval közösen alkotott Kárpáti Pál és Zsigó Anna, a rendező és a dramaturg - nyilván tabut sértett, de fontos ügy érdekében.

Hogyan ágyaz meg a verbális erőszak és a köznyelv a tettlegességnek?

Szabad ezen nevetni? Lehet erről így is beszélni? – teheti fel magában a kérdést a néző, és zavarát talán még jobban fokozhatja, hogy a tipikus férfiszerepeket, a szintén a netről összeszedett férfivéleményeket főleg a női színészek szájából halljuk. Az alkotók leginkább a megeroszakoltak.blog.hu (már nem aktív) oldalon található szövegekből építkeztek, de törekedtek arra, hogy az áldozatok lehetőleg ne ismerjenek magukra. Ezeket a felfoghatatlan beszámolókat próbálták meg sűríteni, színházi formába önteni, a neheze azonban csak ezután jött.

“Ha még tekinthető a darab egyetemi feladatnak, akkor az elidegenítő effektusokon dolgoztunk a színészekkel, engem is főként ez érdekelt rendezőként. A vágyam az volt, hogy a színészek ne azonosuljanak ezekkel a szövegekkel” – árulta el Kárpáti Pál.

Kárpáti Pál és Zsigó Anna

Fülöp Máté

A rendező azt is hozzátette, kifejezett vágya, hogy férfiak is megnézzék az előadást. „Ez a darab elsősorban olyan férfiaknak készült, akik nem szívesen beszélnek a témáról. Vagy úgy tesznek, mintha leperegne róluk. Sőt, azt is mondhatnám, hogy magamnak készült. Nem vagyok igazán érzékeny ember. Ahogy azonban elkezdtem a darabbal foglalkozni, önvizsgálatot kellett tartanom, hogy néha, már-már elkövető vagyok verbális szinten. Rám visszahatott, ezért gondolom, hogy a magamfajtáknak fontos ez a darab.”

Férfiként megnézni is bármilyen nemi erőszakról szóló produkciót – legyen szó dokumentumfilmről vagy színházi előadásról - amúgy duplán terhelt. Egyrészt még csak keresgéljük a szavakat, hogy egyáltalán beszélni tudjunk a nemi erőszak tényéről és létezéséről. Ahogy Zsigó Anna fogalmaz, “ma már a romkocsmákban is elhangzanak olyan kifejezések, mint az áldozathibáztatás, de még mindig kerülgetjük a forró kását, továbbra is tabunak számítanak az olyan szörnyű esetek, amiket a blogon lehet olvasni.” Az alkotók szerint főleg a blogon olvasott történetek világítanak rá arra, hogy óriási a szakadék abban, hogy ki milyen segítséget kap erőszak esetén. Arról elég keveset beszélünk, hogy vannak olyan helyek, ahol akár az áldozat azt hiheti, normális, ami vele történt.

Másrészt férfi nézőként kifejezetten zavarba ejtő a darab: az előadás rádöbbent arra is, hogy a mindennapi szexizmus olyan mélyen beivódott a közgondolkodásba, hogy szinte észrevétlenül használunk olyan kifejezéseket, szófordulatokat, amelyek kvázi megágyaznak a fizikai erőszaknak.

Olyannyira erősen hatott rám darab, és maga a munkafolyamat, hogy akár verbális szinten, beszélgetésekben tűnt fel, hogy hol kezdődik az erőszak, amikor például valaki uralkodni akar valaki felett. Egyszerűen gyanússá vált a világ

– osztotta meg velünk gondolatait a rendező.

Akár aktualizálhatták is volna a darabot (például a Kiss László-üggyel vagy a bánkitós előadást megelőző Balaton Sound-esettel), de Kárpáti szerint továbbra sem évültek el a darabban szereplő gólyatábori esetek, vagy az botrány, amikor a HÖK-ösök lányokhoz fűzött, nem épp hízelgő kommentárjai láttak napvilágot.

Fülöp Máté

A zavart pedig csak fokozta, hogy a női szereplők ruhája, viselkedése (az egyik jelenetben Pilnay Sára direkt nagyon lassan és kacéran igazította meg a haját, a darab végén pedig a szereplők átöltözése során ki-kivillant egy meztelen hát vagy egy alsónemű), sőt már maga az előadás korábbi, meztelen női feneket ábrázoló plakátja is a férfi ösztönökre játszott. Kiprovokálva azt, hogy nem épp az előadáshoz tartozó gondolataink támadjanak egy olyan előadáson, ahol azok a legkevésbé sem illendőek.

Ez a kényelmetlen érzés szülte meg bennünk azt a gondolatot miszerint, hol kezdődik a mi felelősségünk? Hol van az a pont, amikor akár csak egy mondattal is, de erőszakot követek el a másikkal szemben? Ezért is jellemezhető nem csak fontos, hanem jó darabként is a Nem - de hogy nem?, amelyet – ha van rá fogadókészség – egyetemi előadókban is bemutatnának, akár meglepetésszerűen az alkotók.

Mi a jövője annak az országnak, ami nem értékeli saját tehetségeit?

A Bánkitó fesztivál erőssége, legnagyobb értéke mindig is a nyitott, érdeklődő közönsége volt. Hol máshol lehetne elképzelni, hogy egy esti poszt-hardcore koncert után, de még az éjjeli technós taposás előtt tucatjával vonszolják át magukat a fesztiválozók a faluközpontban található Polgármesteri Hivatalhoz, és sorszámok után kapkodjanak, hogy az ott berendezett előadóteremben meg tudják nézni a 22 órai színházi programot?

És ha a visszafele számláló sorszámozásnak sok értelme nem is volt – plusz székek, színpadra ültetés, megoldották –, a kisréti színházközpont mellett mindenképp jó döntésnek bizonyult az önkormányzati épületet is felvenni az előadóhelyszínek közé, és nem csak a beszélgetéseket odahelyezni. Az új színházi formákat kutató, de klasszikus drámai keretek közt is dolgozó Mentőcsónak Egység két produkciót is bemutatott itt.

Fülöp Máté

A Szputnyik Hajózási Társaságon belül 2014-től fogva működő csapat egyrészt behozta Magyarországra az interaktív színházi társasjáték műfaját – ezt először a fesztivál tavalyi programjában is szerepelt Szociopolyval, majd az idén Bánkra hozott Menekülj okosan! című darabbal honosították meg. A Mentőcsónak Egység munkáját két szakmai vezető, Pass Andrea és Fábián Gábor igazgatja, és nemcsak megszólítani kívánják a fiatalokat, hanem aktívan együtt is dolgoznak velük. Ennek a legfrissebb példája a Pokolra kell annak menni című osztályterem-színházi darab, amit a Mentőcsónak egyetemistákból álló diákcsoportja adott elő, a Jurányi után most Bánkon.

A darab leírása alapján még nem igazán tudhattuk, mire kell számítanunk. A pár soros ismertető Czeizel Endre kutatásaira hivatkozott, arra, hogy 300 évre visszamenőleg a magyar tehetségek 90 százaléka külföldön kamatoztatta a tehetségét, és sanyarú sorsuk volt. „A kivándorlásról már több előadás is született. Minket most elsősorban az a kérdés érdekel, hogy mit tehet az, aki marad” – írják.

A Pokolra kell annak menni ennek megfelelően nem egy szimpla írói folyamat végén, hanem egy egész évadon át tartó foglalkozássorozat után született meg. A darab létrehozásában a Mentőcsónak szakmai vezetői és a diákcsoport tagjai közösen dolgoztak – a diákok maguk választották ki, melyik magyar zseni élete jelenjen meg a több szálon (a fiatalok hétköznapjaiban és az egyes írók, tudósok, orvosok meghatározó pillanataiban) futó történetben.

Nem véletlen, hogy az előadás közben a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan képe sejlett fel, a diákcsoport Reisz Gábor rendezővel is beszélgetett a foglalkozássorozat folyamán. A jelenben zajló történetben két frissen felvett SZFE-s, egy filmrendező- és egy dramaturgszakos hallgató azon agyal, hogy melyik nehéz sorsú magyar géniuszt tegyék meg első filmjük főhősének. Így kerül sor a közbeékelt jelenetekben József Attila, Szilárd Leó, Rejtő Jenő, Csontváry, Semmelweis vagy Örkény életének egy-egy fontos, a történelmi távlatból megdöbbentően embertelen életképére.

Fülöp Máté

De a hat szereplőnek hála – akik közt ápolóként gyakornokoskodó sotés lányt, és a csajozással hadilábon álló BME-s fiút is találunk –, olyan jelenségeket is a mai fiatalokra jellemző megvilágításban mutatnak be, mint a gólyatábor, a diákhitel, az állásinterjú vagy az egészségügy itthoni helyzete. Ha a VAN a korai kiégés határán tántorgó, útkereső harmincasok legjobb filmes feldolgozása, akkor a hasonló témákkal foglalkozó Pokolra kell annak menni a húszas korosztály számára lehet ugyanolyan fontos mű – feltéve, ha a két előadás után lesz még folytatása.

Macsó tévhitek

A nemi erőszak jogi szabályozása és közmegítélése Magyarországon évtizedeken át a férfi felsőbbrendűségébe vetett hiten alapult, s a bírói ítéletek hűen tükrözték az uralkodó patriarchális szemléletmódot. Vélemény. A Kiss-ügy apropóján újra előkerült sok régi sztereotípia és tévhit a nemi erőszakkal kapcsolatban, s mivel még mindig zűrzavar uralkodik a közbeszédben, jónak látom mindjárt az írás elején tisztázni a nemi erőszak fogalmát.