szerző:
Gócza Anita

Egy-egy keményebb élethelyzetben, ahol érdekek ütköznek, senki igazsága nem lehet egyedüli és mindenekfelett álló – mondja Háy János, akinek A halottember című darabját a minap mutatták be. Az íróval a veszteségek feldolgozásáról, a múlttal való „leszámolásról”, a morálisan nem beárazható igazságokról beszélgettünk.

hvg.hu: Honnan jött A halottember témája?

Háy János: A legtöbb írás mögött van valami személyes érintettség. Azért éreztem, hogy nekem írnom kell a háborúról, mert a nagyapám, akit a mai napig - mondjuk úgy, hogy - istenítek, elég sok évet lehúzott a fronton és orosz fogságban. Esténként mindig ő mesélt nekem: egy lerobbant sezlonon aludt, de azt hiszem, annál otthonosabb helyet nehéz elképzelni, pedig borostás volt és szúrt, meg hát nem volt épp vaníliaszaga. Olyan volt vele lenni, mint amikor a vaj felolvad a serpenyőben: teljes azonosság. Meséket nem tudott, s mint mesemondó a vele történtekből építkezett. Akkor volt, hogy majdnem egy évig azt hittem, én is jártam a háborúban. Minden mondatomat úgy kezdtem, hogy amikor a fronton... Emlékszem a pillanatra, amikor elkezdtem anyámnak magyarázni, hogy előző nap mi történt velem, és ő visszakérdezett: „Te akkor nem a fronton voltál?”. Rám ömlött a szégyen: akkor tudatosult bennem, hogy már hónapok óta egy képzelt világban élek.

Háy János A halottember című darabban.
©

hvg.hu: Akkoriban mit jelentett önnek a háború?

H. J.: A modern kori háborúktól mindig is idegenkedtem, de a nagyapám háborújára úgy gondoltam, mintha az a török korban zajlott volna: az igazi hősök viadala, és nem technikai eszközök lélektelen meccse. Azt is hittem, a modern világ egy átmeneti időszak, s hamarosan újraindul, például a középkor, amit én nem tartottam sötétnek. Az én háborúm amúgy egyáltalán nem volt valami maszkulin dolog, az elképzelt katonáim lírai hősök voltak, tele érzelemmel és a jó tudásával. Gyerekkorában még mindenki tudja, mi igaz vagy hamis, mi a jó és mi a rossz. Egyértelmű a világ, mindenki a jónak drukkol, és nem esik meg a szíve a gonoszokon. Mindez az érzelmi háttér benne volt abban a szándékban, hogy megírjam A halottembert.

hvg.hu: De a történetnek a háború csak a keretét adja...

H. J.: Ja, író vagyok nem nosztalgiaiparos. Azt akartam megírni, milyen az, amikor valakit elveszítesz, kiiktatsz az érzelmi körödből, és hogy mi történik, ha vissza kell oda emelned. Mindannyian átéljük a vesztést, hogy el kell szakadni valakitől, leszámolni a közös történettel. De mi van, ha a másik vissza akar lépni az elhagyott érzelmi pagonyba. Az érdekelt, hogy mennyit bír az érzelmi háló, s persze leginkább, hogy miképpen rezeg. Ehhez jó keret a háborúból hazatérő, halottnak hitt férj. Egy nőt akartam megírni. Nem Mucsi Zoltánnak akartam párt találni, hanem a Nehéz című darabnak, amit egy férfi visz a vállán.

©

hvg.hu: Írás közben már látta ezt a nőt a színpadon?

H. J.: Tudtam, hogy Mészáros Sára fogja játszani, de én soha nem írok konkrét emberekre darabot: érzelmi mozgásokat látok, és azokat tesztelem magamban. A szöveg szintjén mindent nekem kell megoldanom, nem lökhetek rá a színészre olyan terhet, amivel nekem kellett volna megbirkóznom. A halottember egy nőről szól, de rossz volna, ha bárki, aki nem nő, nem tudná megtalálni magában a saját vesztésjátszmáinak érzelmi pillanatait.

hvg.hu: Ezt a veszteséget a múlttal való szakítással is párhuzamba lehet állítani: hogyan lehet elengedni valamit vagy valakit a múltunkból. A darabban elég drasztikus megoldás született.

H. J.: Pedig én alapból nem vagyok ennek a megoldásnak, a végletes elvarrásnak vagy a múlt felszámolásának a híve. A darabban szereplő feleség úgy dönt, hogy kitöröl mindent az emlékezetéből, és elfalazza azt a kamrát, amelyben ez a kapcsolat volt, nem akar vele foglalkozni. De persze míg „falaz”, mindent elmond a világhoz, a sorsához való érzelmi hozzáállásról. Mondjuk épp ez az előadás története. Ez a főhős döntése, amelynek megvan a maga igazsága.

Én magánemberként ezzel szemben abban hiszek, hogy csak úgy tud kompakt lenni az ember személyisége, ha a múltjának minden jelentős eseményét az életében jelenvalóként éli meg. Mindenki sorsa teli van váltásokkal, Vámosmikoláról Pestre költözik vagy Pestről Londonba, kamaszból felnőttek leszünk, házas emberből egyedülállók, gyereknevelő anyából, apából a gyerekek látogatását váró idős nénik és bácsik. És ha ebbe a forgandóságba nem tudod beilleszteni a múltad valamely fontos szegletét, akkor baj van, amúgy ez a baj robbantja fel a főhősöm sorsát is. Számtalanszor hallottam emberektől a válásuk után, hogy semmit sem ért az a 20 év, ami előtte volt. Micsoda tévedés! Az a húsz év az életük húsz éve volt, és ez nem csereszabatos. El kell számolnunk azokkal az évekkel, és meg kell találni azt a módot, ahogy beszélni tudunk róla.

©

hvg.hu: Nem hazugság ez egy kicsit? Mert ha egy szakasznak vége van – és mindegy, hogy egy házasságról vagy egy fizikai térben otthon levésről van szó –, akkor az azt is jelenti, hogy nem volt annyira jó, merthogy újat, mást akartam.

H. J.: Miért lenne ez hazugság? Nekem például tízéves koromig nagyon jó volt Vámosmikolán, és gyerekként ma is sokkal jobb vidéken élni, mint Budapesten. Tizenegynéhány éves koromtól már kifejezetten rosszul éltem meg a falusi létet, de ettől még nem kérdőjelezem meg a gyerekkorom éveit. Az ember mindenféle szempontból változik, és átalakul a világhoz való viszonya. Ha fel kell valakinek számolnia a múltját, mondjuk, mert megroppan a házassága, nem csak az otthagyott gyerekért kell felelősséget vállalnia, hanem azért az időért is, amit abban a kapcsolatban leélt.

hvg.hu: Azért, mert az idő maga is érték?

H. J.: Az idő érték és mérték. Túlzottan nagyvonalú gesztus kidobni az ablakon még akkor is, ha mondjuk, egy fájdalmas évről van szó. Minden évnek megvan a szerepe a sorsunkban, hogy közhelyesen bölcselkedjek. Ahogy öregszel, az idő köveket rak alád, és így változik a szemléleti pozíciód, másképp nézel a világra, amikor 30 év van mögötted, mint amikor már 50. És ha ezek közül a kövek közül elkezd az ember kipakolni néhányat, akkor az egész építmény elkezd inogni, s netán össze is omlik.

Persze az emberek többsége nem ezzel a technikával él, sőt egyáltalán nem akar szembesülni a valósággal, a múlt történéseivel, remekül leéli az életét irrealitásban. Ebből a szempontból kicsit más a civil pályán mozgó és a művészetekkel foglalkozó ember helyzete, mert az utóbbiak, ha hitelesen akarnak megszólalni, akkor nem „falazhatnak”, nekik nem lehetnek önvédelmi mechanizmusaik, mert direktbe „vérrel dolgoznak”. Ha a világészlelésüket elkezdik moderálni, meghamisítani az élményeket, művészi korrupcióba, vagy egyszerűbben mondva hazugságba csúsznak. A civil világban persze lehet úgy élni, hogy azt mondom, elegem van ebből az érzelmi hullámvasútból: ráállok inkább egy lelki kilengésektől mentes középútra, nincs nagy öröm, de cserébe nincs nagy fájdalom se. Én már eleget gyötrődtem, mondta nemrégen egy barátom. Különösen férfiaknál jellemző ez a hozzáállás, én úgy tapasztalom, a nők kevésbé tudják ezt bevállalni.

©

hvg.hu: A darabra visszatérve, a veszteség „feldolgozására”: a nő és a gyerek két teljesen eltérő technikával él.

H. J.: Ez a két evidens választás, amikor vesztésben vagyunk. Az anya felejteni akar, lezárni a múltat, a kislány ezzel szemben életben akarja tartani, azt mondja, hogy apa él és vissza fog jönni.

hvg.hu: Az anya „választásából” logikusan következik a végkifejlet, ami ugyanakkor összetöri a kislány álmait. Még ez is belefér?

H. J.: Az anyának élni kell, és felnevelni egy gyereket, ehhez valamilyen élet-attitűd mellett kell döntenie. Magánemberként se, íróként pedig végképp nem vonhatom kétségbe az anya döntését. Ennek a nőnek vannak igazságai, még a vészjósló végső eseményben is, és én ezeket az igazságokat képviselem. A férjnek is megvan a maga élet-igazsága, és azt is fel kell tenni a színpadra. Én a hőseim életét nem vonhatom vád alá, csak védhetem. Amúgy egy-egy keményebb élethelyzetben, ahol érdekek ütköznek, senki igazsága nem lehet egyedüli és mindenekfelett álló.

hvg.hu: És olyan csak nagyon ritkán fordul elő, hogy valami mindenkinek jó, többnyire ezek az igazságok összeütközésbe kerülnek.

H. J.: Igen, ráadásul hiába vallják a nagy moralisták és a világvallások alapszövegei, hogy mindenről el lehet dönteni, hogy az jó-e vagy rossz, ez, azt hiszem, nem ilyen egyszerű. A különböző igazságokat nem tudod morálisan beárazni, nem lehet azt mondani, hogy az egyik erkölcsileg helyes, a másik pedig helytelen. Jó lenne, ha csillagos ég volna az erkölcsi igazság bennünk, ahogyan Kant gondolta, vagy ahogy egy muzulmán alapszöveg mondja: amitől fáj a gyomrod, az helytelen cselekedet. De hol van már ez a bizonyosság. Ugyanakkor mégis felemelő, hogy ebben az illúzióban kicsit mindannyian hiszünk, többek között én is.

 

A halottember

Legközelebbi előadások: november 30. 19:00, december 3. 16:00, december 3. 19:00, január 7. 18:00, január 8. 19:00.
Szkéné Színház

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Hatalmas bulit csinál a Brexitből Boris Johnson

Hatalmas bulit csinál a Brexitből Boris Johnson

Idegesítik a hirdetések a YouTube-videókban? Ezzel a bővítménnyel letilthatja őket

Idegesítik a hirdetések a YouTube-videókban? Ezzel a bővítménnyel letilthatja őket

Orbán Viktorhoz fordul Bangóné a borsodi kórház feltételezett, illegális beavatkozásai miatt

Orbán Viktorhoz fordul Bangóné a borsodi kórház feltételezett, illegális beavatkozásai miatt

Tovább bővült Oroszország legnagyobb repülőtere, Seremetyevo

Tovább bővült Oroszország legnagyobb repülőtere, Seremetyevo

Gondban lehet az egyik legnagyobb magyar szakszervezet

Gondban lehet az egyik legnagyobb magyar szakszervezet

Elhunyt Makkai Ádám kétszeres Kossuth-díjas költő

Elhunyt Makkai Ádám kétszeres Kossuth-díjas költő