La Chana, a flamenco királynője
Lucija Stojevic dokumentumfilmje a legendás flamenco táncosnő, Antonia Santiago Amador, vagyis La Chana lenyűgöző életútját mutatja be. A ma már 71 éves Chana sosem tanult táncolni, egyszerűen „beléivódtak a rádióban hallott ritmusok”. A táncosnő szupersztár volt akkoriban, bejárta a világot (még Salvador Dalí is rajongója volt), karrierje csúcsán azonban hirtelen eltűnt. Tragédiáját a cigány közösség merev, patriarchális szabályai okozták. 18 évesen már anya, feleség, a férfi része, tulajdona. A férfié – akit a filmben csak „a lányom apja”-néven emleget, aki éveken át súlyosan bántalmazta, és aki miatt végül abbahagyta a táncot.
A film közösségi finanszírozásból készült, a forgatás ideje alatt a táncosnő már a hatvanas évei végén járt. Ma már nehezen áll talpra segítség nélkül: az intim portréból az is kiderül, hogyan birkózik meg azzal, hogy a teste már jóval nehezebben engedelmeskedik a lelkének. Zseniális húzás, hogy a táncosnőről készült fantasztikus, régi felvételeket is beemelte a filmbe Stojevic, de a mai, katalán utcákról kiragadott életképek, közös éneklések láttán is átragad ránk valami az őt fűtő szenvedélyből. A rendező filmjében nem egyszerűen a flamencóról beszél, vagy egy életútnak állít emléket. La Chana történetén keresztül azt a tehetséget próbálja megragadni, ami nem huny ki a test gyengülésével. A szenvedélyt, ami ott lobog a fiatal táncosnő szemében, és ördögi tempóban mozgatja lábait, és ami ugyanúgy ott van az utolsó fellépésére készülő, öregedő művészben. A film elnyerte a holland IDFA közönségdíját.
Az emberarcú iskola
John és Amanda Leyden az írországi Headfort School tanárai már 45 éve, otthon üldögélve pedig épp a nyugdíjba vonulásuk a téma. „Majd ha nem tudok felmenni a lépcsőn. Vagy ha elkezdenek idegesíteni. Ha már nem értek szót velük. Akkor fogom abbahagyni, ha már úgy érzem, nem tanítok jól. Nem akarom pazarolni az idejüket” – mondja a tanárnő, és valóban így van, elsőre lényegtelennek látszó, mindennapi cselekvések bemutatásával bomlik ki egy partnerkapcsolaton és tiszteleten alapuló oktatási felfogás. Amiben a tanár nem merev paradigmák mentén kormányozza a gyerekeket az abszolút igazság felé, hanem megtanítja őket arra, hogyan találják meg a sajátjukat.
David Rane, Neasa Ní Chianáin filmje azt a világot mutatja meg, ahol nincs rossz válasz, és szabad, sőt kell a véleménynyilvánítás. John latint és matematikát tanít, de ő vezeti a suli rockbandáját is: nem csak olyan helyzeteket teremt, amiben az iskolások kipróbálhatják és megismerhetik magukat, de állandó a visszajelzés, a megerősítés is. Az inspiráló házaspár gyermekközpontú felfogásáról nem az árulkodik leginkább, amit a tanulóknak mondanak, sokkal inkább az, amit a hátuk mögött: egy bűbájos, de fülsüketítő koncert után például John odasúgja Amandának: hát, végül is rendben voltak a hangok, csak nem mindig sorrendben.” De velük együtt küzdünk, hogy év végére kicsit megnyíljon a félénk, és összeszedettebb legyen a diszlexiája miatt komplexusos diák. Az Emberarcú iskola azt a roppant fontos dilemmát is boncolgatja, hogy mihez kezdjen a nyugdíjazása után valaki, akit 45 éven át friss, fiatal energia vett körül.
Mi járhat Donald Trump fejében? Az USA és az EU mire juthat Kínával? Szijjártó Péter hozta Debrecenbe a kínai CATL-t vagy a német BMW? Pogátsa Zoltán, a Soproni Egyetem docense, és Trippon Mariann, a CIB Bank vezető elemzője volt a HVG Címlapsztori vendége. Videó.
Látványosan megszaporodtak a fideszes körökön belüli kibeszélések, egymásnak címzett beszólások.
Új helyzet van.
A felvételt egy az Emirátusok fölött repülő gép fedélzetéről készítették.
