szerző:
hvg.hu

A Fantasia Filmfesztiválon mutatják be Jankovics Marcell restaurált klasszikusát.

Összefogtak magyar és amerikai filmesek, hogy felújítsák Jankovics Marcell 1981-es klasszikusát, a Fehérlófiát. A nagy felbontású, 4K restaurált verzió 2020-tól az Egyesült Államokban moziba is kerül, nemzetközi bemutatóját pedig jövő héten, július 29-én tartják Montrealban. 

A pszichedelikus színekkel és a hun, magyar, avar szimbolikával felturbózott rajzfilm a magyar népmese feldolgozása, amely klasszikus beavató hősmese. A mesében Fehérlófia megmérkőzik Fanyűvővel, Kőmorzsolóval és Vasgyúróval, majd társul fogadja őket. Később egy kásalopó manószerű emberkét követve leereszkedik az alvilágba, ahol királylányokat ment meg a sárkányoktól. Társai elárulják, amit annak rendje és módja szerint meg is bosszul, miután egy griff hátán sikerül visszatérnie a felszínre.

A rajzfilm cselekménye az Arany László-féle meseverziótól némiképp eltér, mivel a Fehérlófia- és Fanyűvő-mondákat és meséket ötvözi.

Jankovics Marcellt Sisyphus című rövidfilmjéért 1976-ban Oscar-díjra jelölték, 1977-ben pedig Arany Pálmát nyert a Küzdőkkel. A Fehérlófiát a Los Angeles-i székhelyű  Arbelos Films, a Magyar Nemzeti Filmarchívum és a Magyar Filmlabor összefogásával újították fel:

(Index, Filmtett)

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Magyar ügyészség 2.0: nyomozást rendeltek el a Microsoft-botrány miatt

Magyar ügyészség 2.0: nyomozást rendeltek el a Microsoft-botrány miatt

Bombariadó miatt lezárták New York egyik hídját

Bombariadó miatt lezárták New York egyik hídját

Musk már nem feltétlenül atomozná meg a Marsot

Musk már nem feltétlenül atomozná meg a Marsot

A kelet-európai gyerekek a saját bőrükön tapasztalják meg a rasszizmust a brit iskolákban

A kelet-európai gyerekek a saját bőrükön tapasztalják meg a rasszizmust a brit iskolákban

A Google titokban kikapcsolta a szolgáltatást, amellyel az androidos telefonokat használta adatgyűjtéshez

A Google titokban kikapcsolta a szolgáltatást, amellyel az androidos telefonokat használta adatgyűjtéshez

Ünnepélyes keretek közt avatott fel egy zászlótartót az ózdi Fidesz

Ünnepélyes keretek közt avatott fel egy zászlótartót az ózdi Fidesz