szerző:
MTI / hvg.hu
Tetszett a cikk?

A színésznő szerint túl késő van már a mérsékelt politikához.

Bíróság elé kellene állítani azokat, akik nem tartanak a klímaváltozás ellen harcolókkal - fejtette ki Jane Fonda amerikai színésznő a Vicelandnek adott interjújában.

Azszínésznő szerint elsősorban az olajipari cégek vezetőit és az őket támogató politikusokat kellene bíróság elé állítani.

Fonda a Vice televíziós csatornájának egyik műsorában azt hangoztatta: ezeket az embereket emberiesség és természet elleni bűncselekményekért kellene felelősségre vonni. Amikor a riporter-műsorvezető, Michael Moynihan rákérdezett, hogy vajon "azt akarja-e, hogy a nácik nürnbergi peréhez hasonló perben vonják felelősségre a klímabűnözőket", a 81 éves színésznő igennel válaszolt. "Igen, így szeretném" - mondta.

A színésznő évtizedek óta kampányol politikai ügyek mentén. A vietnami háború idején például a vietnamiak mellett, a háború ellen protestált. Most - ahogyan az interjúban maga fogalmazott - "nagyobbak a tétek", ezért "nem hallgat".

Ketyeg a bomba, túl késő van már a mérsékletes politikához. Olyan embereket kell megválasztanunk, akik kiválóak, részben azért, amit eddig cselekedtek (a klímaváltozás ügyében), részben pedig azért, amit a jövőben cselekedniük kell majd

fogalmazott Fonda. Elmondta, hogy számára a Demokrata Párt baloldali szárnyához sorolt, 30 éves Alexandria Ocasio-Cortez demokrata párti képviselőnő által meghirdetett, Új Zöld Megállapodás néven ismert környezet- és klímavédelmi program az útmutató.

Paul Hawken: Visszafordítható

A klímaváltozás kapcsán megjelenő riasztó hírekkel szembesülve nehéz átlátni, hogy mit tehetünk a válság elhárításáért a kormányok, települések, vállalatok és az egyének szintjén. A Visszafordítható segít minket az eligazodásban: a Project Drawdown keretében elismert kutatók, tettre kész szakemberek, elkötelezett politikusok a világ minden tájáról egy tudományosan alátámasztott, gazdaságilag rentábilis, előremutató javaslatcsomagot készítettek a klímakatasztrófa megállítására.

Ennek a programnak az egyik lényeges eleme a fosszilis energiahordozók kitermelésének megszüntetése, az ehhez kapcsolódó munkahelyek felváltása fenntartható fejlődést biztosító álláslehetőségekkel, továbbá a szerintük klímabűnözőknek minősített energetikai cégek vezetőinek bíróság elé állítása.

Jane Fondát októberben kétszer is letartóztatták Washingtonban, mert részt vett a klímakatasztrófa miatti tüntetésen. Egyik alkalommal a rendőri intézkedés közben köszönte meg a BAFTA-díjat.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
A Microsoft végre rászánta magát, hogy kijavítsa a Windows 10 talán legbizarrabb hibáját

A Microsoft végre rászánta magát, hogy kijavítsa a Windows 10 talán legbizarrabb hibáját

Mészáros és Garancsi cégei újíthatják fel a Citadellát

Mészáros és Garancsi cégei újíthatják fel a Citadellát

Eperjes Károly: Nem kérdés számomra, hogy az orosz oltást választom

Eperjes Károly: Nem kérdés számomra, hogy az orosz oltást választom