Elég tapasztalt vagyok. Eleget tudok. Elég felkészült vagyok. Elég érett vagyok. Elég bátor vagyok. De ő végig azt fogja mondani, hogy nem vagyok képes rá. Azt fogja mondani, hogy kicsi vagyok, kevés vagyok, fiatal vagyok, és nem elég tapasztalt.

A Netflix Knock Down the House című dokumentumfilmjében ezekkel a mondatokkal doppingolja magát az amerikai kongresszusi előválasztás egyik vitájára Alexandria-Ocasio Cortez. Az ellenfele – aki majd azt mondja, hogy nem képes rá – a demokraták bástyájának számító, elmozdíthatatlannak tűnő Joe Crowley, akiről kiderül, hogy nem legyőzhetetlen – csak egy fiatal nő kellett hozzá.

A 29 éves Alexandria Ocasio-Cortez egy politikai lobbikból kiábrándult, alulról szerveződő baloldali mozgalom színeiben indult, és szó szerint lyukasra gyalogolta a cipőjét, miközben bőkezű vállalati és szervezeti támogatások nélkül, személyesen kampányolt a programja mellett.

Ma ő a valaha volt legfiatalabb képviselőnő az amerikai Kongresszusban, illetve az egyik legmeghatározóbb közéleti influenszer az Egyesült Államokban.

És nincs egyedül. Egyre több fiatal nő vállalkozik arra, hogy valamilyen mozgalom élére álljon.

A klímaváltozás elleni hatékony lépésekért aktivistáskodó 16 éves dán Greta Thunberget például az elmúlt fél évben lehetetlen volt leszedni a címlapokról. Thunberg nem politikus, de környezetvédelmi aktivistaként jelölhetik Nobel-békedíjra is. Hasonló ikon lett a núbiai királynőként elhíresült Lana Haroun. A 22 éves mérnök- és építészhallgató a szudáni Omar el-Besír elnök elleni tüntetések során tűnt fel, hófehér ruhájában vezette az embereket, és követelte a diktátor lemondását.

És akkor kanyarodjunk el Magyarországra is, ahol a nemrég lezajlott európai parlamenti választás után is fiatal nők ünnepelhettek, hiszen a Momentum egy 30 (Cseh Katalin) és egy 32 éves (Donáth Anna) politikust küldhet az Európai Parlamentbe.

Az EP-választásokon nem meglepő, hogy a pártok több női képviselőt indítanak a listák elején is – ennek okait is vázoljuk ebben a cikkben. Kérdés persze, hogy ezek a nők a nemi sztereotípiákat erősítő kivételként szerzik-e meg a választói bizalmat, vagy egy látványos változás képviselői? Ha utóbbi, akkor mi segíti elő, hogy egy fiatal nő politikai pályára lépjen? Milyen kihívásokkal kell szembenéznie? És mennyiben különböznek ezek a kihívások a világ különböző országaiban?

Még mindig a régi lemez: mire tartjuk alkalmasnak a nőket?

Szocializációnk és a mintáink hatással vannak az életünkre: igaz ez a szűkebb környezetünkre, mint a családunk, de a tágabb közösségeinkre is, mint az iskola és a társadalom. Sok minden függ attól, hogy ezek milyen normákat állítanak elénk, mit engednek, támogatnak, és miben bizonytalanítanak el.

A kutatások szerint biztosan van egy szempont, amely egy női induló esetében felmerül a választókban: a neme. Még mindig visszatérő kérdés ugyanis, hogy a nők alkalmasak-e a politikai pályára.

Miguel Carreras és kutatócsapata összehasonlította, milyen volt a dél-amerikai és ázsiai demokráciák férfi, illetve női elnökeinek megítélése 1970 és 2017 között. A kutatás során 150 politikus karrierjét elemezték, vizsgálták, hogyan ítélte meg a közvélemény a korrupciós, biztonsági és gazdasági ügyeiket. A 2019-ben publikált eredmények szerint

a női elnökök a hivatalba lépésük után hamarabb kaptak éles kritikákat, mint férfi kollégáik.

Míg a növekvő korrupció érzete a férfi elnökökre lényegében nem volt hatással, a női elnökök nyilvános támogatottságát erőteljesen megtépázta. A női vezetők népszerűségét sokkal érzékenyebben érintették a terrorista cselekmények és a gyilkossági ráták emelkedései is. Ez persze nem meglepő, hiszen a kutatás szerint a női vezetőkkel kapcsolatos sztereotípiák része, hogy a nők gyengébbek, és nem képesek kezelni a biztonsági válságokat és a háborús helyzeteket. Ugyanakkor, ha az általános megítélés szerint "túl agresszívak" vagy túl maszkulinnak mutatkoznak, azzal vádolják őket, hogy nem elég "kedvesek", nem elég "nőiesek".

Unokaszülő üzemmódban

Ez a típusú kettős mérce Magyarországon is él – elsősorban a konzervatív körökben. Az Integrity Lab 2016-os felmérése szerint a magyar választók 84 százaléka elutasítja azt az állítást, hogy a nők alacsony létszáma a parlamentben az alkalmatlanságukkal lenne összefüggésben, és csak nyolcaduk véli úgy, hogy ez áll a háttérben – ez ez arány a Fidesz-szavazók körében egyötöd. És a pártszimpátiák szempontjából az is egyértelmű, hogy a baloldali, liberális választók szívesebben szavaznak, ha egy pártban több női jelölt is van – ezt akár a mostani EP-választás eredményeiben is megerősítve láthatjuk.

A fideszesek hozzáállása egyébként rímel Orbán Viktor 2015-ös kijelentésére, amikor azt állította, azért nincs a kormányában egyetlen nő sem, mert szerinte a nők kevésbé tudják kezelni az ezzel járó karaktergyilkosságot. Kövér László házelnök pedig ugyanekkor az unokaszülő gyerekvállalásban látta kívánatosnak a fiatal nők társadalmi szerepét. Az irányelv érdemben azóta sem változott, ahogy ezt az idén tavasszal megszavazott családvédelmi akciótervben foglalt női életkori megkötés – max. 40 év – is sugallja.

Jelenleg a kormánynak egyetlen női tagja van, a parlamentben 199 képviselő közül 25 nő. Ezzel az eredménnyel az IPU 2019. februári adatai szerint a világon a 193 országot számláló listán a 148. helyen vagyunk – ide húsz év alatt a 65. helyről csúsztunk vissza. A listavezető egyébként Ruanda, 61 százalékos női képviselettel.

Politizálnak a nők, csak nem a nyerő pozíciókban

Kicsit más a helyzet az Európai Parlamentben, ahol a 2014–2019-es ciklusban ugyan még mindig csupán 36,4 százalék volt a női képviselők aránya, ez a szám viszont kitartóan növekszik.

Zorigt Burtejin politológus a Qubiten hasonlította össze a női politikusok helyzetét a magyar, illetve az európai parlamentben, és két fő okkal magyarázta, miért ül több női képviselő az EP-ben, mint a nemzeti parlamentekben. Egyfelől, az EP-t a női képviselők barátságosabb környezetnek tartják (főleg a politikai vitakultúra, a kedvezőbb munkaóra és a családbarát jellege miatt). Másfelől az EP-választást a legtöbb országban másodrangúnak tekintik, így kisebb a versengés. Ez Magyarországon azért is számít, mert 1998 óta egyre nagyobb a szakadék a női jelöltek és a női képviselők száma között. Ebben pedig markánsan meghatározó tényező a pártok stratégiája.

A pártok rendszerint a kedvezőtlenebb helyeken (a párt számára kevésbé esélyes egyéni választókerületekben) indítják a női jelölteket, míg a férfiakat több ágon is indítják, ezzel is növelve nyerési lehetőségeiket. Emellett a pártlista elejére, vagyis a befutó helyekre a pártok általában a nagyobb politikai tapasztalattal rendelkező, fiatalabb és férfi képviselőjelölteket helyezik a nőkkel szemben.

Pedig azok az országok, ahol több nő van a kormányban, jobban teljesítenek egy uniós felmérés szerint. És viszont, azokban az országokban, ahol jó a gazdaság és gyors a fejlődés, több női döntéshozó van. Ahol támogatják a nőket, ott felgyorsul az innováció és gyorsabb ütemben javul az életminőség.

A politika arról szól, hogyan élünk együtt egy közösségben

Az, hogy a politikai döntéshozók többnyire férfiak, azt jelenti, hogy a társadalom fele nincs érdemben reprezentálva a parlamentben. Azaz a női élettapasztalat egyáltalán nem, vagy nem azonos súllyal jelenik meg a jogalkotás során. A bérszakadék (azonos munkáért azonos bért), a gyerekszülés és -gondozás, a kisgyerekes munkavállalás, a hagyományos női szerepeknek való meg nem felelés kérdései évtizedek óta kísérnek minket, és távolról sem rendezettek. Magyarország közben továbbra sem írja alá az Isztambuli Egyezményt, amely a nők elleni és a családon belüli erőszak megelőzését és felszámolását segítené. De ez a képviseleti aránytalanság nemrég az Egyesült Államokban is megmutatkozott, ahol 25 amerikai férfi képviselő döntött arról, hogy Alabama államban gyakorlatilag betiltja az abortuszt a terhesség hatodik hetétől, vagyis egy olyan időhatártól, amikor a nők többsége – a női test működése miatt – még nem is tudja, hogy terhes.

De mivel ösztönözhetőek a pártok, hogy több női jelöltet indítsanak olyan pozícióban, amelyben mandátumot is szerezhetnek? És hogyan lehet bátorítani a fiatal nőket, hogy belépjenek a politikai hadszíntérre?

Erre a kérdésre az EU is keresi a választ. Az idei brüsszeli Európai Ifjúsági Hét egyik kerekasztal-beszélgetésén például a kvóták kérdése váltott ki heves vitát. A kvóták lényege, hogy meghatározzák, egy párt minimum hány női képviselőt indítson a listán, vagy küldjön a parlamentbe. Azaz a kvóta pozitív diszkriminációval kompenzálja a sokszor nemi diszkriminációt tükröző listaállítási és választási gyakorlatot.

A kvóták megítélése rendkívül ellentmondásos, kritikusai alapvetően azzal érvelnek, hogy így nem feltétlenül a rátermett politikusok kerülnek be a parlamentbe, hanem a kiszabott százalékok teljesítése számít. Támogatói viszont azt hangsúlyozzák, hogy a már emlegetett pozitív kulturális minta megteremtése érdekében átmenetileg be kell vezetni a kvótát – ami arra is esélyt teremt, hogy láthatóvá váljon, hogy a nőknek is megvannak az eredményes politizáláshoz szükséges képességei.

Tehát, hogy a személyiség független a biológiai nemtől.

Büntetések és missziók

Persze a kvóták önmagukban nem változtatják meg a társadalmi szerepeket és előítéleteket, a pozitív mintateremtés ennél összetettebb folyamat. A brüsszeli beszélgetés egyik különlegessége az volt, hogy részt vettek benne afrikai nőjogi aktivisták és politikusok is.

A benini és marokkói nők politikai képviseletéért dolgozó résztvevők azt hangsúlyozták, hogy míg a kvóta felülről teremt esélyt a nők politikai szerepvállalására, a civil szervezetek segítségével egy alulról építkező folyamatot is el kellett indítaniuk, amelyben megtanítják a nőket a legalapvetőbb dolgokra: beszélni egymás előtt, önmagukért, átadni a tapasztalatokat, magabiztosabbá tenni őket. Szerintük a politikai szerepvállalásra már az iskolában, az oktatásban el lehet és kell is kezdeni felkészíteni a lányokat is.

Ha ugyanis egy kulturális tradíció azt tanítja, hogy a nő helye a családban, otthon van, akkor sok nő nem is tudatosítja, hogy neki is vannak bizonyos jogai.

A nemek közötti egyenlőtlenségekre kiélezett társadalmakban egy nőt persze kíméletlenül büntethetnek, ha a hagyományos szerepek ellenében politizálni kezd, például megtámadhatják, bebörtönözhetik, megölhetik. A benini és marokkói résztvevőket hallgatva viszont felmerült a kérdés, hogy miközben a büntetés mértéke nyilvánvalóan eltér, a büntetés és a sztereotip bánásmód az önmagukat fejlettnek tartó országokban még mindig a politikai rendszer része.

A politikai szexizmus megnyilvánulása például, amikor Ocasio-Cortez egyetemista táncos videóját felteszik a netre, hogy megalázzák, vagy amikor befényképeznek Nagy Blanka szoknyája alá. A férfi politikusok ugyanis jellemzően nem vagy ritkán találkoznak olyan húzásokkal, amikor a nemükben támadják őket. Ezek a nők viszont nem hagyják magukat, és úgy tűnik, a társadalom immunrendszere is működik. Ocasio-Cortez – válaszul a támadásra – pimasz táncmozdulatokal lejtett be a kongresszusi irodájába. Nagy Blankától pedig bocsánatot kért a Pesti Srácok munkatársa, miután például Nagy is Facebook-posztban reagált az esetre.

Ahogyan a kerekasztal-beszélgetés résztvevői kiemelték, a politika arról szól, hogyan élünk együtt egy közösségben. Az optimista olvasat szerint így az a jelenség, hogy egyre több fiatal nő jelenik meg aktívan a közéletben, jelentheti a társadalom hajlandóságát, hogy komótosan, de kész elmozdulni egy nemileg egyenlőbb – azaz igazságosabb, egészségesebb és a statisztikák szerint ráadásul sikeresebb – irányba. Ezek a fiatal nők pedig élő példákká válhatnak, akiknek szerepük lehet a pozitív minták megerősödésében. A többi már össztársadalmi munka.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: