szerző:
Németh Róbert

Punkzenekarnak is nagyszerű volt Joe Strummer együttese, de 1979-ben megmutatták, van élet a no future után is, és elkészítették a poptörténelem egyik legjobb lemezét.

 

Jazz, soul, funk, punk, pop, újhullámos gitárzene, reggae, ska, swing – ha nem ismernénk ezt a lemezt, gyanakodva húznánk össze a szemöldökünket, hogy mi ez. Hogy lehet-e ennyi stílust egy lemezre pakolni. Hogy nem lesz-e egy ilyen lemezből irtózatos katyvasz, élvezhetetlen összevisszaság. Fókuszálatlan, mindenki kedvét kereső súlytalan semmiség.

A helyzet az, hogy ez a kevés kivétel egyike, ami erősíti a szabályt.

A lemez épp 40 éve, 1979. december 14-én jelent meg. Érdekes, hogy miközben egy angol zenekar lemezéről beszélünk, és a cím a brit fővárost emlegeti, az albumot Amerika inspirálta. A négytagú zenekar 1978-es lemeze, a Give ’Em Enough Rope után úgy turnézott a tengeren túl, hogy csupa rhythm and blues-előadóval zenéltek, többek közt Sam & Dave-vel és Sreamin’ Jay Hawkinsszal és Bo Diddley-vel. Nem meglepő, hogy megfertőzte őket a roots zene, a modern könnyűzene ősképe.

Hazatérve, új londoni stúdiójukban ezekkel a stílusokkal kezdtek kísérletezni. Azt érezhették, hogy a változó könnyűzenei klímában, a punktól távolodva ezek jelenthetik a továbblépést. A zene nagy részét a gitáros, Mick Jones, a szövegek jelentős részét az énekes-gitáros, Joe Strummer írta. Producernek az ismert R&B-specialistát, Guy Stevenst kérték fel, aminek a kiadó nem kifejezetten örült, tekintve, hogy Stevens akkoriban komoly alkohol- és drogproblémákkal küzdött. De Strummerék kitartottak a döntésük mellett, és később sem bánták meg elhatározásukat. Mi sem, tekintve a végeredményt.

„Úgy pop, hogy punk”, kaptam el nem is olyan régen egy kocsmai beszélgetést, amiben két férfi nem a London Callingról, hanem egy másik lemez másik Clash-daláról, a Rock The Cashbah-ról beszélgetett, de ugyanez éppenséggel teljesen igaz a London Callingra is. A London Calling úgy vitte tovább, úgy őrizte meg, megváltoztatva/megszüntetve a zenekar punkmentalitását, hogy annak lendületét és bátorságát keresztezte a korábban már emlegetett ezer zenei stílussal. Nem egyszerűen lekopizták a klasszikus stíluselemeket, nem simán csak fejet hajtottak előttük, hanem a saját (punkos) képükre formálták azokat.

A London Calling ráadásul úgy is zseniális, hogy most is megjelenhetne: igaz, hogy alapvetően 1979-es látkép a korabeli Londonról, de némi változtatással akár jelen idejű hangulatképek gyűjteménye is lehetne; a szociális problémák, a nagyvárosi depresszió, az elidegenedés, a szex, a depresszió azóta is ott vannak a slágerlistán.

Persze, ha belegondolunk – és akkor itt már áttértünk arra, hogy ki mindenkire volt hatással a Clash – a későbbi éveknek-évtizedeknek is megvoltak a London Callingjai. A Smiths, a Blur, a Suede, a Streets, a Libertines és társaik munkásságában ott visszhangzik ez a lemez.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ozzy Osbourne Parkinson-kóros

Ozzy Osbourne Parkinson-kóros

Így rendszerezze teendőit és pénzügyeit!

Így rendszerezze teendőit és pénzügyeit!

Az Élősködők kapta a hollywoodi színészcéh díját

Az Élősködők kapta a hollywoodi színészcéh díját

Szánkóbalesetben halt meg egy 25 éves magyar nő Ausztriában

Szánkóbalesetben halt meg egy 25 éves magyar nő Ausztriában

Ha tisztában van a bioritmusával, sokkal könnyebb lesz az élete

Ha tisztában van a bioritmusával, sokkal könnyebb lesz az élete

Levelet írt osztálytársainak a győri késelő diák, nem érti, miért támadta meg osztályfőnökét

Levelet írt osztálytársainak a győri késelő diák, nem érti, miért támadta meg osztályfőnökét