Lázárt kifigurázva Magyar Péter magára vállalta a MÁV bűneit
Magyar Péter szerdai bejegyzésében újra a már általa megénekelt “MÁV-os János”-t kritizálja. Ezúttal vasúti anomáliák sorát felidézve azon poénkodik, ahogy szerinte a miniszter megpróbálja a MÁV hibáit a Tisza Pártra kenni.
HVG
A pártelnök azzal indít, mekkora képtelenség a miniszter részéről összefüggésbe hozni egy éves pártjukat azzal, hogy az Orbán-kormány már három éve leállított minden vasúti fejlesztést.
„Nyilván a mozdonyok átlagéletkora is a TISZA felbukkanása miatt ugrott hirtelen 50 évre, ahogy a váltók is miattunk törnek és a mozdonyokat is mi gyújtjuk fel brüsszeli utasításra. A vonatokon bekrepáló budikat is én tömítettem el, és a Siemens karbantartói közé is én csempésztem ürgebőrbe varrt ukrán szabotőröket, hogy tönkretegyék a balatoni sorompókat” – sorolja.
Hallom, hogy Lázár János szerint az egyéves TISZA rátámadt a MÁV-ra és emiatt állított le az Orbán-kormány három éve minden vasúti fejlesztést. Nyilván a mozdonyok átlagéletkora is a TISZA…
Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.
Milyen tényezők befolyásolják a haj egészségét? Mekkora mértékű hajhullás a normális? Erről is beszélgettünk a HVG egészségpodcastjának legújabb adásában.