Színes, szélesvásznú amerikai álom A nagy Gatsby a Vígszínházban

Van kedve meginni egy pohár pezsgőt, majd még egyet, aztán még többet a rejtélyes Mr. Gatsby társaságában? Ki utasítana el ilyen ajánlatot csak azért, mert az invitálás nem a legvonzóbb.

Utállak titeket

– harsogja az éppen csak kényelembe helyezkedő nézők arcába egyenesen a Yale-ről Nick Carraway, a kíváncsiskodó ifjonc, aztán kicsit később visszavéve a tempóból, békülékenyebben azt mondja, inkább tartózkodik felebarátai megítélésétől.

A nagy Gatsby története a programajánlók nyelvén is leírható: „Az okos és jóképű férfi alacsony sorból, nem egészen tisztességes úton küzdötte fel magát a hatalmasok közé. Mégsem boldog, mert szakított régi, nagy szerelmével. A vagyonát arra használja, hogy megbecsülést vívjon ki magának a felső tízezer tagjai között, ezért vásárol házat Long Islanden, és rendez minden alkalommal egzotikus partykat. Az egyik ilyen összejövetelen találkozik Daisyvel. A nő nyomban megtetszik neki, elhatározza, hogy megszerzi magának. Csakhogy Daisy férjes asszony.”

Hegedűs D. Géza és Balázsovits Edit /// Készülőben a világválság

Túry Gergely

F. Scott Fitzgerald alig 200 oldalas regénye abban a korban játszódik, amikor a világ a golyók ütötte, aknák tépdeste testének sebeit gyógyítgatta, közben elfolyt a semmibe 33 milliárdnyi kárpótlási dollár. A bárpult lett az új frontvonal, a táncparkett a hősködés, az ámítás, a hódítás terepe, ahol a zsákmányért meg kellett küzdeni. A múlt század húszas évei jó bulinak tűntek: tele volt új kulturális teljesítménnyel, Picasso, Sztravinszkij meg mások egy társaságba jártak. Ez volt a dzsesszkorszak – a kifejezés Fitzgeraldtól származik. Leginkább feketék játszottak a pompásan kinéző, törekvő, vedelő, boldog fehér embereknek, akik közül néhányan azt gondolták, érdemes a házukat disznóóllá változtatni.

Itt egy kis ízelítő a Vígszínház előadásából, a részletet a Pozsonyi Pikniken, szeptember 7-én mutatták be:

„Nem játszotta a dzsesszt, csak felvette a ritmusát” – jegyezte meg Szántó György Tibor műfordító Fitzgeraldról, aki két okból írt: a nemzedéke krónikása akart lenni, és el kellett tartania a családját. Egy időben annyira népszerű volt, hogy a New York Post számára önmagával készített interjút alkotói módszeréről. Ebben azt mondta magáról magának:

Mindig a saját generációmnak, a jövő kritikusainak és az örökkévalóság tanítóinak írok. Valójában forró nyomon járó profi prózatolvaj vagyok.

Élményanyaga a saját életéből származott. Megszületett, felnőtt, kimaradt az egyetemről, katona és reklámszövegíró lett, majd első regénye, Az Édentől messze megjelenése után ismert és körülrajongott lett.

Pontosan ugyanazt tette, mint Jay Gatsby: kereste a nőt, megtalálta, elég gazdag volt ahhoz, hogy Zelda Sayre hozzámenjen feleségül, aztán szinte mindent elveszített. Igaz, nem pont úgy, ahogy Gatsby Daisyt, hanem úgy, ahogy A rendező című írásában olvasható, meg a Vígszínház színpadán megemlített karambolban akkor történik, ha

egy szar sofőr az úton összefut egy másik szar sofőrrel.

Az élete pont annyiból állt, mint Gatsbyé – 44 éves korában véget ért, mielőtt valamit befejezhetett volna.

Ebben a rövid videóban F. Scott Fitzgeraldról beszélnek irodalmárok, ez pedig egy hosszabb BBC-film, amelyben a neves író, az amerikai Jay McInerney rajzolja meg a nagy előd portréját. Ez pedig a 2013-as filmfeldolgozás trailere:

Az őt övező további legendának, masszív alkoholizmusának is van alapja: ez igazából nem lenne érdekes egy olyan országban, ahol a felnőtt lakosság kétharmada iszik, annyiban azonban igen, amennyire átitatja könyveinek lapjait. A tintázásról Ernest Hemingway és Fitzgerald írt a legátélhetőbben. A különbség talán az, hogy a férfikiábrándultság másik mesteri regényében, a Fiestában legurítják, A nagy Gatsbyben a keményített gallér mögé zúdítják, ám a módszer lényegtelen, a lényeg ugyanis az írás mindig magas színvonala. Hemingway kezében másnaposan sem remegett meg az evező, Fitzgerald, ha nagyon szorított a leadási határidő, csak kólát ivott. A két könyv között van testvéri kapcsolat: A nagy Gatsbyt alig egy évvel később követte a Fiesta. Egyik sem volt egyértelmű siker, viszont hosszú idő óta mindkettő kötelező olvasmány jobb középiskolákban és egyetemeken, de ennél fontosabb: bármikor újraolvasható művek.

A nagy Gatsby arról szól, hogy az amerikai álomnak nincs második felvonása, a színházi előadás arról, hogy meg lehet tartani a klasszikus olvasatot, de mint bármi, ez is frissíthető. A Víg bejáratott és elkötelezett közönségének tagjai közül sokan még öltönyben és kiskosztümben mentek el a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról premierjére, sok fiatal rajongó pedig kapucnis pulóverben látta előbb a Rómeó és Júlia, a filmhez hasonlóan a shakespeare-i eredetit kortárs környezetbe helyező merész interpretációját, majd A Pál utcai fiúkat.

Amikor Baz Luhrmann bemutatta a Rómeó és Júlia filmes változatát, a nézők – beleértve az angol irodalom tanszékek morózus professzorait – előbb morogtak, majd elfogadták, hogy a cselekmény nem a XV. századi Veronában, hanem az 1990-es években a Los Angeles-i Venice Beachen játszódik. Ott, ahol a Montague fiúk 9 milliméteres pisztolyokat szorongatnak, a bajkeverő Tybalt ráadásul mindkét kezében.

Az ausztrál rendező egyik utolsó látomása éppen A nagy Gatsby volt, szintén Leonardo DiCaprióval, aki változatlanul tartja ikonikus pozícióját a fullasztó moziiparban, amit azzal ér el, hogy bár nem javul filmről filmre, soha nem romlik.

A zene mindkét filmben modern pop volt, A nagy Gatsbyben rap és hiphop, amiről az egyik merész zenekutató kiderítette, már a kobzosok is dallamos történetmeséléssel szórakoztatták uraikat, az ősrapper meg bizonyára Cab Calloway volt – a Luhrmann-film playlistjét például itt találja, itt pedig az egész filmet megnézheti.

Gatsbyi korban vannak a Vígszínház előadásának alkotói. Alig múltak 30 évesek, az álmaik megvalósítása közben járnak, ügyesek, erősek, képzettek, ambiciózusak, úgy néznek ki, mint akikkel nincs különösebb dolga egy magazin stylistjának, és azt gondolják, 7 óra után 7 perccel a sötétben sem szabad mindent csak azért, mert bármit megcsinálhatnak.

Márkus Luca - Myrtle Wilson; Waskovics Andrea- Daisy Buchanan; Wunderlich József - Jay Gatsby /// Gyönyörűek és bolondok

Túry Gergely

A darabnak új szövegkörnyezetet teremtő Vecsei H. Miklós és a rendező, ifj. Vidnyánszky Attila többnyire volt évfolyamtársaikkal Sztalker néven a színházeszményükkel kapcsolatos felfogásukat illusztráló csoportot hoztak létre. Ahogy a darabban éneklik, gyönyörűek és bolondok. Nem finnyásak, vannak produkcióik alternatív játszóhelyeken, de tekintélyt sugárzó színházakban is. Nem vásárolnak licencet, nem a nagy színházi ügynökségeknél néznek darab után, abból a kínálatból válogatnak, ami a fejükben, a szemük előtt van.

A nagy Gatsby rengeteg statisztát, műszaki közreműködőt mozgató drága produkció, az elvárás nyilván a hosszú széria, magas nézőszámmal. Az élőben játszó, olykor még túl intenzív zenekart a zeneszerző, Kovács Adrián vezényli. Egy musical – vagy ahogy a műsorlap a műfajt jelöli: zenés party – komponensei hasonlóak egy nem unalmas nagy buli kellékeihez. Korrekt táncosok, táncosnők, partymotorok, kényeztetett nők (Waskovics Andrea, Szilágyi Csenge) kellenek hozzá, akiknek a kedvéért bármikor kinyit New Yorkban a Tiffany. Meg egy mindent összekavaró harmadik (Márkus Luca), akiért soha.

A dolgokat sikeresen megoldó, keményen pólózó, hazudozó Tom Buchanant Ember Márk, Nicket Ertl Zsombor, Wolfsheimet, „aki a világválságot csinálta”, Hegedűs D. Géza játssza. Egyikük sem tudja, valójában kicsoda Gatsby, miből szerezte elképesztő vagyonát. A Gatsbyt alakító Wunderlich József olyan gesztuskészletre és olyan koreografált mozgásra talált rá, amelyekkel képes érzékeltetni, hogy a szerelméért érdemes háborút kirobbantani. A háborúhoz rengeteg pénz kell, ez összejött, a többi már az ellenfeleken, a hadiszerencsén is múlik.