hvg.hu: Tavaly volt tíz éve, hogy megalapítottátok a Hírcsárdát, de a születésnapot hivatalosan csak februárban ünneplitek majd. Honnan jött az ötlet egy álhírportál elindítására?

Patkó Bandi: Többféle kezdeményezés is elindult a neten annak idején. Volt a Shitbreaker nevű álhíroldal, ez 2009-ben még egy humorpályázaton is elindult. Illetve akkor még futott az Index egyik saját fejlesztése, a blogketrec, ahol szintén megjelentünk, a Hócipőben pedig volt egy Gúnygejzír nevű rovatunk. Azt találtuk ki, hogy ezeket rakjuk össze, és csináljunk egy igazi álhíroldalt, hogy a pénz így… egy helyre tudjon… áramolni.

Sobri Jóska: Azóta is áramlik.

P. B.: Lényegében egy álhírholdingot hoztunk létre, ezt próbáltuk felfuttatni tíz év alatt, nagyon sikeresen… Heten indultunk, most épp négyen vagyunk aktívak.

hvg.hu: Nem mindenki bírta el ezt a rengeteg pénzt?

P. B.: Hát, voltak ezek az adózási problémák, hogy hogyan lehet adósságokat kimenteni a Seychelle-szigetekről, és abból jól élni. De mondtuk, hogy ez így nekünk gáz. A viccet félretéve, tényleg úgy indultunk neki, hogy csináltunk a Hírcsárdára egy céget, hiszen azt láttuk, hogy „funny is money”, és hogy ebből esetleg lehet majd pénzt szerezni. A hosszú tíz év alatt végül egy forint sem jött, és amit mi beleraktunk, az is elment webfenntartásra. Ez nyilván nem hozta meg mindenki kedvét, azonkívül persze, hogy az oldal népszerű és elismert lett. Ez hajtotta, ez tartja most is életben. Most az a pozitív megjelölése egy hülye hírnek, hogy a Hírcsárda is írhatta volna. Ez a műfaj végül bekerült a köztudatba, csak utána lenyúlták és megalapították a KESMA-t. Ennyire jól működik a modell! Végül is kiderült, hogy lehet belőle pénzt csinálni, csak mi arra mentünk, hogy a nevetésből szerezzünk pénzt, ők meg arra, hogy az álhírekkel hatalmat generáljanak bizonyos embereknek.

Máté Péter

hvg.hu: Kikből áll a csapat?

P. B.: A kezdetekkor volt köztünk újságíró, multinál dolgozó felsővezető, ügyvéd, informatikus és humorista is.

hvg.hu: Hol bukott el a pénzkeresés? A hirdetőkön?

P. B.: Tizenegy évvel ezelőtt, 2009 júliusában volt az első posztunk, építgettük az oldalt, raktunk fel híreket, hogy amikor ténylegesen, 2010 februárjában elindulunk, már legyen tartalom. Kerestek is minket, hogy értékesítenék a felületet, de ez egy rétegműfaj, nem hozta volna azt a kattintásszámot és elérést, amire szükség lett volna.

S. J.: Illetve jöttek olyan felkérések is, hogy például egy hamburgerről kellene írni ezt meg ezt, de mondtuk, hogy akkor mi rosszat fogunk írni róla. Nem lesz olyan cikk a Hírcsárdán, ami arról fog szólni, hogy ez a hamburger mennyire finom. Mondták, hogy akkor oda mennek hirdetni, ahol ezt írják.

P. B.: Azért nem zárkóztunk el teljesen, most is van az oldalon egy „Pénzért bármit” rovat. De üres. Fájóan.

hvg.hu: Miről szól a rovat?

P. B.: Nem tudjuk, hiszen nem került még oda semmi. De gondoltuk, ha bárki azt mondja, hogy írjatok bármiről…

Sisa Pista: A hirdetői elvárások általában ugyanazok. Valamit fényezni kell. De ez nem fér bele az imidzsbe.

P. B.: Mi csak olyan influenszerek tudunk lenni, akik fizetnek azért, hogy igazat mondhassanak. Ez nem egy sikeres üzleti modell.

hvg.hu: Az első nagy dobásotok a Hoffmann Rózsa a focipályán is engedne buktatni című cikk volt, amelyben azt írtátok: az Orbán-kormány oktatási államtitkára olyannyira komolyan veszi a buktatás visszaállításáról szóló módosító javaslatát, hogy azt a focira is kiterjesztené, remélve, hogy ezzel izgalmasabbá és véresebbé válik a játék. Végül helyreigazítást is kaptatok.

S. J.: Felrobbant a dolog, és elkezdtek cikkezni rólunk, hogy Hoffmann Rózsa betámadott minket, de már csak azután, hogy kaptunk egy helyreigazítást. Ebben az állt, hogy ő soha nem mondott olyat, hogy mostantól a focipályán is lehet majd buktatni, és azonnal vegyük le a cikket.

Hírcsárda

P. B.: Megkérdeztük ügyvédünket, aki azt mondta, hogy oké, levesszük, de írják meg, mit írjunk a helyreigazításban. Azt végül egy az egyben kiraktuk. Vicces volt, hiszen Hoffmann Rózsa kikérte magának, hogy Hoffmann Rózsa nem mondott valamit, amiről lehetett tudni, hogy nem mondta, hiszen, ha valaki rákattint az oldalunkra azt látja, hogy „álhírportál, alapítva 1351”.

S. J.: Ekkor volt az első szerverösszeomlás nálunk, mondjuk, akkor még pici tárhelyen voltunk, és nem számítottunk arra, hogy ennyien akarják majd megnézni, mi is folyik itt.

hvg.hu: Hasonló harcba keveredtetek Bayer Zsolttal is, ott viszont csak átírtátok az alany nevét Máyer Z. Soltra.

S. J.: Igen, becsicskultunk.

P. B.: Mindig, amikor jöttek ilyenek, hogy helyreigazítást kérnek, akkor minden alkalommal helyreigazítást közöltünk. Szóval, csicskák vagyunk.

S. J.: Bele kellett volna állni, de mivel mindannyian dolgozó, családos vagy családtalan emberek vagyunk, abban a pillanatban nem mertük megkockáztatni. Működött a megfélemlítés!

hvg.hu: Nagy az izgatottság az ilyen ügyek után?

P. B.: Nagyon! Vártuk, hogy valami tényleg történjen, és megjelenjenek mindenféle lefüggönyözött… Ladák.

S. J.: Aztán azóta is várjuk őket.

S. P.: Ülnek a dugóban.

Máté Péter

hvg.hu: Ezek voltak a legviccesebb helyreigazítások?

P. B.: Nem, utána egy csomószor írtunk magunktól… csak helyreigazítást. De azt nagyon sok mindenkivel kapcsolatban.

S. J.: És akkor rájöttünk, hogy ez egy zseniálisan jó műfaj. Helyreigazítani. Nem is értjük, hogy az Origo miért nem csinálja többször.

hvg.hu: Kik olvassák a Hírcsárdát?

P. B.: Nem tudjuk. Annyit tudunk, hogy nagy számban férfiak. Egyre kevesebben, mert válogat a Facebook. Az oldalról kevesen jönnek, a Facebooktól függünk, és egyre kiismerhetetlenebb, hogy mi és miért jut el, vagy miért nem. Nagyot kell mondanunk, hogy eljusson az emberekhez, vagy legalábbis nagyon jó ritmusban eltalálni, hogy mikor mondjuk: akkor üt egy álhír, amikor az emberek már olvasgattak az eredetiről, ismerik a kontextust, de még nem lőttek el minden poént.

Vidróczki Márton: És ez most már egy 24 órán belüli időszak, egyre rövidebb időnk van kitalálni.

P. B.: Álhírportál vagyunk, de nem arra megyünk rá, hogy hazudjunk. Ezek inkább hírparódiák. De amikor hazudunk, akkor nagyon jól látszik, hogy milyen gyorsan terjed. Az Áder János lemondásáról szóló hírünk volt a valaha legolvasottabb, pedig az nettó hazugság volt. Végig arról szólt, hogy Áder János lelkiismereti okokra hivatkozva lemond, de csak a cikk utolsó mondata adja meg a gellert: hogy egyébként meg egy hányásos-taknyos Fidesz-zászló veszi át a posztját. Mindegy volt, mert a cím vitte el, nagyon világosan láttuk, hogy hazugsággal könnyen lehet olvasókat szerezni.

S. P.: Csak azért csináljuk, hogy megmutassuk, milyen csúnya dolog hazudni.

Hírcsárda

hvg.hu: Hol van a határ? Van egy pont, amit már nem léptek át, amivel nem vicceltek?

S. P.: Ösztönösen működik ez. A hír dönti el, hol a határ.

P. B.: Minden alkalommal felfelé rúgunk. Nem fogunk cigányozni, buzizni, de ha buzizunk is, akkor annak nem az az iránya, hogy a homoszexuálisokkal viccelődjünk. Ha mi Bayer Zsoltot írunk, az sokkal jobb, mint Bayer Zsolt, mert a miénk őszintébb.

S. J.: Halottakkal sem nagyon viccelünk. Kivéve, ha rossz emberek voltak.

hvg.hu: Marton László halálhírének napján azért alaposan kivertétek a biztosítékot. Mindössze ennyit posztoltatok a Facebookra: „hosszan tartó, súlyos retekség után”. Nem éreztétek úgy, hogy ez már sok?

P. B.: Az egy olyan dolog volt, amin mi is felszisszentünk. Kellene? Nem kellene? Valamit erről mondani kellett, és erről nincs vicces mondanivaló. Hogyan fogalmazzuk meg, hogy nőket zaklatott, visszaélt a hatalmával? És minden arra mutatott, hogy ő ezeket tényleg megtette, úgyhogy erre reagálnunk kellett. Hogy ez a halála napján történt, és erre ez volt-e a legízlésesebb megoldás, abban köztünk sincs feltétlen egyetértés. Az a policy nálunk, hogy megvan a cikk, és ha valaki tőlünk azt mondja, hogy ezt ne, akkor nem tesszük ki. Az egyikünk ezt mondta Martonnál, de mi, többiek akartuk ezt a sarkosságot, erre szükség volt.

S. P.: A kommentelőink általában harcba kezdenek, és megvédenek minket. Így volt ez akkor is. Tanulságos volt az egyik kérdés: „attól, hogy meghalt, miért lesz automatikusan jó ember?”.

P. B.: Onnan lehet leszűrni, hogy ha nagyon gázos, amit csinálunk, akkor a régi kommentelőink helyre tesznek minket. Ha nem így van, akkor egymást teszik helyre. De soha nem magyarázkodunk a kommentszekcióban.

hvg.hu: Mivel nem vicceltek még?

P. B.: Általában gyerekekkel, akik nem tehetnek arról, hogy a szüleik mit csinálnak. De amint Orbán Ráhelnek hatalma lesz, onnantól kezdve természetesen igen.

S. J.: De Ráhel gyerekével semmiképp.

S. P.: Majd, ha 18 évesen helyettes államtitkár lesz. Be van készítve a hír.

Máté Péter

hvg.hu: Min múlik, hogy miből lesz hír?

P. B.: Például azon, hogy mennyire van időnk. Munkaidőben, cseten megbeszéljük, hogy mit kéne, hogy kéne, aztán ez tényleg a kéne állapotban marad, mert menni kell vissza GDP-t termelni…

S. P.: Jaja, menni kell vissza a minisztériumba…

P. B.: Szóval, amikor éppen valakinek van egy kis ideje… akkor mégiscsak cikk lesz belőle, vagy amikor nagyon fel vagyunk aljzva: választás, focimeccs. De hátráltat minket, hogy nincs belőle pénz, és ez meg is látszik az oldalon. Van viszont egy tervünk.

S. J.: Támogatói programot fogunk indítani. Szeretnénk pénzt kérni az emberektől februártól, amikor tízévesek leszünk, ugyanis van egy csomó scriptünk, ötletünk, amelyekről úgy érezzük, hogy pénzért már szívesen megcsinálnánk őket, ingyen viszont nem fér bele időben, energiában.

hvg.hu: És milyen támogatói rendszerben gondolkodtok?

S. J.: Ööö, lépcsőzetes…? Egyelőre összeírtuk azokat a dolgokat, amelyek megvalósításra várnak, és kiszámoltuk, hogy mennyi befolyó pénzből mit tudnánk megcsinálni. Februárban majd mindenről lehull a lepel. Addig majd kitaláljuk. És még a leplet is meg kell varrni.

hvg.hu: Hogy találtátok ki a szerzői neveiket?

P. B.: Az indulás előtt a Hírtapír („Hozzuk a tapírformát”) és a Hírcsárda név között dilemmáztunk. Nagyon szerettük a Hírtapírt, de végül abban maradtunk, hogy ne vicceljük el a dolgot. Maradt a Hírcsárda, és a „pusztán hírek” szlogen, hogy akkor mi leszünk a betyárok, akik garázdálkodnak a közéletben. A hírBakonyban, mondhatni. Így lettünk Patkó Bandi, Sobri Jóska, Sisa Pista és Vidróczki Márton (a kezdetekkor még volt Zöld Marci, Rózsa Sanyi, Milfajt Ferkó, Angyal Bandi és Jáger Jóska is).

hvg.hu: A kormánypropaganda nagyon belehúzott az elmúlt években. Nehezebb a dolgotok most, hogy élesen meg kell különböztetni magatokat tőlük?

S. J.: Régen a cikkek alatt az volt az első komment, hogy ne adjatok nekik ötleteket. Most már az sincs.

S. P.: Annyira nincs nehéz dolgunk, mert ők a mai napig dezinformálnak, uszítanak, mi meg nem. Mi véleményt mondunk. Ez a különbség annak ellenére is megmarad, hogy ők (is) abszolút hülyeségeket írnak.

S. J.: Egy csomó olyan Ripost-címlap van, amit kár, hogy nem mi csináltunk, mert az vicces lett volna, így viszont simán csak gyűlöletkeltés, amiért szerintem meg kéne büntetni embereket.

P. B.: Tavaly novemberben a Ripost a címlapján tette fel azt a kérdést, hogy „meddig élnek vissza A HAJLÉKTALANOK mindannyiunk türelmével? Nekik mindent szabad?”. Mi csináltunk egy kamu Ripost-címlapot, amelyre ráírtuk: „Négerek: minek vannak?”. Azzal a szöveggel tettük ki, hogy megszereztük a holnapi címlapot. Lehetetlen lenne ilyet mondani. Ha Amerikában lennénk, már nem élnénk, de kiraktuk, az olvasók pedig rögtön értették a dolgot, és nem háborodtak fel azon, hogy négerezünk. Hiszen nem is erről szólt a történet. Érted: ha már annyira elegünk van a hajléktalanokból, hogy címlapon csesztetjük őket, akkor ehhez képest elővenni a négerkérdést már nem is akkora különbség, mint amekkorának kéne lennie egy normális országban.

S. J.: Nem nagyon maradt hova hátrálni.

hvg.hu: Megesik, hogy más sajtótermékek is komolyan vesznek titeket. Például megjelent egy híretek egy tévéújságban.

P. B.: Volt egy hírünk, hogy Morgan Freeman lesz a Negro reklámarca. Ezt később hivatkozás nélkül átvette egy tévéújság. Ott volt a színészről egy kis írás, majd utána hozzátették: „említsük meg magyar vonatkozású munkáját is: egy reklámfilmben ő lesz a Negro cukorka arca”. Visítottunk a röhögéstől.

S. J.: Ha valaki komolyan vesz egy teljesen nyilvánvaló hülyeséget, és még fel is háborodik rajta, az az egyik legjobb érzés a világon. Na jó, meg ijesztő, és szomorú is egyben.

P. B.: Vannak apró mellékprojektjeink, amelyeknek mindig nagyon szomorú a tanulsága. Ilyen például az Egymillióan Szijjártó Péter hajáért nevű Facebook-oldal, ahol Szijjártó Péter hajáról közlünk fotókat. Ennyi a tartalom.

S. P.: Ezt egy buli utáni hajnalon kezdtem el csinálni sok évvel ezelőtt.

P. B.: Akkor, amikor még nagyon fura haja volt. És azóta folyamatosan írnak Szijjártó Péter hajának, hogy Tisztelt Szijjártó úr, mikor tudunk találkozni, nagyon nehéz helyzetben vagyok, nincs munkám, tudna segíteni? Olyan történetek jönnek, hogy tényleg sírva fakadsz. Kész szociohorror.

S. P.: Azért az anyázás is megy, de többen kérnek segítséget.

P. B.: Bárki bármikor ránk ír valami mocskosat, azt mondjuk, oké, rendben, de amikor segítségért írnak, azzal soha nem élünk vissza, az más helyzet. Folyamatosan ebben vagyunk, itt van ez az oldal, és nem akarjuk lebuktatni magunkat, hogy ez az oldal nem Szijjártó Péter maga, hanem csak a haja. És ezek után várjuk el, hogy felismerjék az álhíreket a kormánymédiában, amelyek lehet, hogy csak egyetlen dologban térnek el a valóságtól. Ha nem ismerik fel, hogy Szijjártó Péter hajának írogatnak, akkor az álhíreket hogyan ismernék fel? Sőt, mondok jobbat: egyszer valaki felhúzta magát, és írt az oldalnak, hogy „nézze, mit írt önről a Hírcsárda”.

Hírcsárda

hvg.hu: Ki a kedvenc közéleti figurátok?

P. B.: Németh Szilárd. Mindig vicces, nem lehet megunni. Ő az, akit nem hiszel el. Nem hiszed el, hogy létezik egy fontos, országos szintű politikus ezzel az attitűddel, megjelenéssel, beszédmóddal, műveltséggel. Amikor azt látom, hogy főzi a pacalt a legutolsó vásári fazékban, és olyan konyhapultja van, mint amit én örököltem azzal a házzal, amit tíz éve vettünk, és akkor is egy tizenöt évvel ezelőtt, kurva szar ízlésű konyhapult volt benne, és neki olyanja van… ez nem létezik.

hvg.hu: Van kultúrmissziótok?

P. B.: Hát hogy a f*szba ne lenne kultúrmissziónk!

V. M.: De komolyan. Van néhány hír, amelynél tudjuk, hogy ez nem lesz annyira vicces, de úgy érezzük, hogy fontos reagálni, és nem azért, mert szórakoztatni akarunk, az a cél, hogy picit elgondolkodtassuk az embereket.

S. P.: Ha plusz egy ember elolvassa, és átgondolja az eredeti hírt is, már megérte. Ezek vélemények, de mindig van bennük fricska.

S. J.: Vagy átgondolja azt, hogy nem biztos, hogy minden igaz, attól, hogy ott van az interneten. Edukálhatjuk kicsit az olvasókat?

hvg.hu: Próbáljuk meg.

P. B.: Fontos lenne megjegyezni azt a nagyon egyszerű dolgot, hogy az az oldal, ahol a hirdetésekben csak kukacos lábak, kinövések, ragyák és gusztustalan pattanások vannak, akkor az álhíroldal. Ja, és citrom! Az is mindig ott van.

S. J.: És annyi szingli, jó testű anyuka soha nincs a környékeden, és soha nem akarnak lefeküdni veled!

hvg.hu: Egyszer egy idős nő felháborodva telefonált be egy rádióműsorba, hogy felolvassa az általatok megírt Soros-tervet. Nem sajnáljátok a hiszékeny embereket?

S. J.: Más miatt sajnáljuk őket. Aki abban szocializálódik, hogy bemondja a tévé, vagy megírja az újság, akkor az úgy van, hogy állhatna át arra, hogy elkezdjen kételkedni bennük? Ugyanazzal a retorikával találkoznak most, mint a régi időkben. Ilyenkor egy dologban reménykedünk: hogy valaki figyelmezteti őket arra, hogy legyenek óvatosak.