Videoesszé? Az meg micsoda?
A videoesszék viszonylag új műfajnak számítanak, az elmúlt néhány évben robbantak be és lettek népszerűek a YouTube-on, sőt mostanra már egyes fesztiválokon is kapnak külön szekciót. A hvg.hu tízrészes videoesszé-sorozatának célja a legismertebb filmműfajok rövid bemutatása. A szövegek Kránicz Bence és Lichter Péter tavaly megjelent könyvének, a Kalandos filmtörténetnek a fejezeteiből lettek átemelve, a videók oktatási anyagoknak minősülnek. Az 5 perces videókat Lichter Péter vágta és Máté Bori narrálta.
"A western műfaja akkor lett népszerű, amikor a vadnyugat kezdett eltűnni, mert a járatlan utakat bekebelezte a civilizáció. Vagyis a tények többé nem zavarták a fikciót, és az írók, filmesek nekiláthattak mítoszt gyártani az amerikai nemzet területfoglalásából, és hősöket hazudtak oda, ahol gyakran csak erőszakos földbitorlók voltak" – vezet be rövid filmelméleti összefoglalójába Kránicz Bence, a Kalandos filmtörténet című könyv társszerzője.
Mint mondja, a társadalom kollektív lelkiismerete legalább addig sem háborgott, amíg a nézők hőstörténetekkel találkozhattak a moziban. "A western kalanddramaturgiája, akciójelenetei pedig jelentős mértékben alakították a később megcsontosodott hollywoodi elbeszélés sémáit" – teszi hozzá.
A filmesztéta szerint a klasszikus amerikai műfajnak tartott zsáner tipikus hősei és konfliktusai más közegben is abszolút működőképesek, magyar rendezők is többször merítettek a vadnyugati történetekből ihletet. Bár az "eastern" valamiért nem tudta igazán belopni magát a hazai nézők szívébe, a betyárokról szóló magyar filmek, mint a Szomjas György rendezte Talpuk alatt fütyül a szél és a Rosszemberek akár banditawesternnek is beillenek, de a Hajdúk (Kardos Ferenc), a Sobri (Novák Emil), a Délibáb (Hajdu Szabolcs) vagy a Parkoló (Miklauzic Bence) is használnak westernelemeket.
Kránicz Bence első kedvenc westernhőse Dunbar hadnagy volt a Farkasokkal táncolóból. Meg is indokolja, hogy miért: "Gyerekként nem értettem, miért vívódik és töpreng olyan sokat, lövöldözés helyett miért a kávéfőzőjével vacakol, de most már azt hiszem, az isten háta mögött nekem is fontosabb lenne a jó kávé, mint a hősködés."
A vadnyugati produkciók közül ma már talán sok őskövületnek tűnik a számunkra – a holdfényben lovagló és énekelő cowboyokkal például nehéz mit kezdeni –, de ez nem jelenti azt, hogy a műfaj ne lenne képes a megújulásra. Sőt! "A western mindig is alkalmas volt az amerikai nemzeti identitás belső konfliktusainak feltárására, és ma, a versengő identitások és az új egyenjogúsági mozgalmak korában a vadnyugati történetek megint segíthetnek megérteni a jelen kulcsproblémáit.
Mit csináltak a nők a vadnyugaton? Mi lett az indiánokkal, akik hirtelen fehér elnyomóikkal kényszerültek együtt élni? Hogyan vettek részt a rabszolgák a városépítés nagy modernizációs projektjeiben?
Aki kortárs westernfilmeket néz, előbb-utóbb ezekkel a kérdésekkel találkozik."
Videoesszé? Az meg micsoda?
A hvg.hu tízrészes videóesszé-sorozatának célja a legismertebb filmműfajok rövid bemutatása. A videók olyan kérdéseket járnak körbe, hogy például mik voltak a horror gyökerei, milyen változáson estek át a sci-fik vagy milyen hatással volt a gengszterfilm zsánerére a hang megjelenése. A videóesszék szövegei Kránicz Bence és Lichter Péter tavaly megjelent könyvének, a Kalandos filmtörténetnek a fejezeteiből lettek átemelve. A száz rövid fejezetből felépülő könyv a filmtörténet legfontosabb műfajait, irányzatait és meghatározó szerzőit mutatja be egy olyan hálózatos szerkezetre felfűzve, amely az egyes fejezetek közötti összefüggéseket is bemutatja.
A videoesszék oktatási anyagnak minősülnek, az elmúlt néhány évben robbantak be és lettek népszerűek a YouTube-on, sőt már fesztiválokon is kapnak külön szekciót.
A hvg.hu-n megjelenő videoesszé-sorozat első része a horrorról szólt, a következőben pedig a thrillerről, a sci-firől, a gengszterfilmekről, a trashfilmekről, a romantikus vígjátékokról, a film noirról, az akció filmekről és a fantasyről lesz szó. Az 5 perces videókat Lichter Péter vágta és Máté Bori narrálta.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: