szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A szervezők arra kérték a független filmes mustra közönségét, hogy idén a koronavírus-járvány miatt "cseréljék a hócsizmájukat papucsra", mivel a fesztivált túlnyomórészt a virtuális térben rendezik meg.

Mivel a pandémia alatt az észak-amerikai mozik javarészt zárva tartanak, így a díjszezon filmjei közül alig néhányat mutattak be, és az Oscar-díjátadót is áprilisra halasztották, a filmszakma idén még jobban figyel a Sundance Filmfesztiválra.

"A díjátadók kirakatába kerültünk" – mondta Tabitha Jackson, a fesztivál igazgatója.

A Warner Bros. úgy döntött, hogy a Sundance-en tartja meg Judas and the Black Messiah című filmje világpremierjét. A főszerepben a Fekete Párduc című filmből ismerős Daniel Kaluuya látható. A fesztivál kínálatában szerepel a Robin Wright rendezésében és főszereplésével készült Land című dráma, amely a Sziklás-hegységben játszódik, valamint Mona Fastvold World to Come című történelmi drámája is Katherine Waterston és Vanessa Kirby főszereplésével.

Mivel a filmes forgalmazási naptárt alaposan megzavarta a járvány, a Sundance filmfesztiválon tavaly bemutatott több alkotás, köztük az Anthony Hopkins és Olivia Coleman közreműködésével forgatott The Father vagy a Carey Mulligan főszereplésével készült Ígéretes fiatal nő is szembekerülhet a Sundance-en most debütáló filmekkel a díjszezonban. Tavaly láthatta a utahi fesztivál közönsége a Minari című drámát is, amely idén az Élősködők babérjaira tör az Oscar-mezőnyben. A nyolcvanas években játszódó filmben egy koreai család telepedik le Arkansasban, hogy új életet kezdjen.

Az idei Sundance filmfesztivál programját Egyesült Államok-szerte csak néhány független moziban mutatják be, ahol az egészségügyi szabályok engedik, de Los Angelesben vagy Utahban nem tudnak mozis vetítéseket szervezni a járvány miatt. A január 28. és február 3. között zajló filmmustrán 72 játékfilmet láthatnak a nézők.

Jackson arra kérte a közönséget, hogy a lehetőséget kihasználva nézzen meg több filmet virtuálisan, mint amennyire egyébként be tudott volna ülni a mozikba.

 

Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Egy síncsere után 120-ig gyorsulhatnak a vonatok a ceglédi vonal egyik szakaszán

Egy síncsere után 120-ig gyorsulhatnak a vonatok a ceglédi vonal egyik szakaszán

Négyes karambol miatt lezárták a Ferihegyi repülőtérre vezető utat

Négyes karambol miatt lezárták a Ferihegyi repülőtérre vezető utat

Vakcinás csokinyuszival készül a húsvétra a maszkos mikulással világhíressé vált cukrász

Vakcinás csokinyuszival készül a húsvétra a maszkos mikulással világhíressé vált cukrász