Valakinek valahol támadt egy ötlete Hollywoodban. Még az is lehet, hogy Aziz Ansari volt, akinek a fejében megfordult először, hogy Keanu Reeves játsszon angyalt. De az sem kizárt, ilyen messziről nehéz rálátni, hogy Reeves előtt mások is szerepeltek a szóba jöhető szupersztárok listáján, akiket az író-rendező-főszereplő Ansari kinézett magának, hogy első játékfilmjében a szárnyait vesztő angyalt játsszák.
Akárhogy is volt, Aziz Ansari rendezői bemutatkozását valahogy így fogják emlegetni, miután bekerül a streaming platformok és a repülőkön vetített filmek végeláthatatlan kínálatába:
Tudod, az a cuki kis film, a címe most nem ugrik be, valami Szerencse, amiben Keanu Reeves angyalt játszik.
És ez több dolgot is jelent.
- Az egyik, hogy a Jó szerencse helyett adhatott volna valami szellemesebb címet is Ansari a filmjének.
- A másik, hogy a „Keanu Reeves legyen angyal” olyan húzás, ami elad egy egész vígjátékot
De nemcsak vígjátékot, hanem kacsintós képeslapot, plüssfigurát és gumimatracot is. Ki ne akarna egy felfújható angyalszárnyú Reeves-en pihenve pancsolni a Balatonban?

A sztárt természetesen nem Ansari filmje emelte angyalsorba, a Reeves nevű jelenségben már régóta kimutathatók karakteres angyali vonások. Hiszen ő Hollywood emberarcú hercege, aki lehajol hozzánk, a vörös szőnyeget szegélyező halandókhoz, és sosem fukarkodik a jó szóval vagy az aláírásával. Ansari nem tett mást, csak szárnyakat ragasztott a közismert imidzsre. Önirónia a játék neve, az alkotói szándék az lehetett, hogy Reeves-zel együtt kacaghatunk Reeves-en, az angyalon.
Eddig minden tökéletes.
Amilyen dörzsölt egy komikus, Ansari azzal is számolt, hogy Reeves önironikus angyalkodásának is megvannak a maga korlátai. Szentségtörés, de így van. Az író-rendező-főszereplő helyesen ítélte meg, hogy érdemes valami történetfélét felhúzni a szárnyas poén köré, nehogy aztán hosszúnak tűnjön az egyébként dicséretes önmérsékletre utaló, mindössze 100 perces játékidő.
És jött Ansari, a forgatókönyvíró, és bedobott még két másik figurát. Az egyik Ansari, a munkaerőpiac alján tengődő, kocsijában éjszakázó földönfutó, a gig economy áldozata, a közmondásos szegény ember, akinek semmi se sikerül. A másikat Seth Rogen játssza, a tőleg megszokott megnyerő arroganciával. Ő korunk hőse, a dúsgazdag befektető, aki kockázati tőkét reggelizik, és elhomályosult tekintettel gondol vissza a rögös útra, amit tehetős szülők gyermekeként az első milliárdjáig kellett megtennie.

Adott tehát a fent és a lent, és a nagyon fent is, innen jön Reeves, az égi hierarchiában alul tengődő angyal. Egy lúzer szárnyas, aki még a szárnyait is elveszíti, pedig azok alapból sem voltak valami nagyok. Az észlénynek aligha mondható angyal bukását az okozza, hogy a gazdag ember sorsát a szegénynek, a szegényét a gazdagnak kölcsönzi ki. Persze pusztán pedagógiai célzattal. Hogy majd a szerencsétlen flótás, látva a gazdagok üres és kivagyi világát, visszakívánkozik a becsülettel
viselt csődbe és teljes ellehetetlenülésbe. Meg az olyan melókba, ahol pisipalackba (nem a mi szavunk, hanem a filmé) végzik a dolgukat a melósuk, akkora a hajtás.
Nos, angyalunk rosszul számított, ebből adódnának a vígjátéki bonyodalmak. A nincstelen jól érzi magát a világ uraként, a gazdag meg szenved szegényként. Angyalunk pedig még lejjebb bukik, mehet emberként mosogatni.

Aziz Ansari peches komikus. Jó szerencséjét a Városfejlesztési osztálynak köszönheti, ám amikor saját sorozatával, a Master of None-nal, a sztárság küszöbére került, jött a szexuális visszaélés vádja és kis híján cancelelték. Eltűnt egy időre, lassan kapaszkodott vissza az első vonalba, 2022-ben pedig belekezdhetett első hollywoodi filmje, a Being Mortal megrendezésébe.
Ezúttal nem őt, hanem a filmjét cancelelték, miután egy stábtag szerint Bill Murray zaklatta a forgatáson. A stúdió azon nyomban jegelte a projektet. Valószínűleg örökre.
És ezzel eljutottunk a mába. Végre elkészült a nagy mű, ám ahelyett, hogy a művészi kiteljesédésről faggatnák a talkshow-kban Ansarit, hogy milyen kihívással járt a Jó szerencse mindenesének lenni, szóval ehelyett arról kérdezgetik szegény fejét, hogy miért fogadta el – sok más menő amerikai komikussal együtt – a szaúdi rezsim meghívását. Nemrég ugyanis Ansari is hakniznott egyet jelentős gázsiért a Riyadh Comedy Festivalon.
És ha mindez nem lett volna elég, még ott van az a mellékkörülmény is, hogy a Jó szerencse, dacára a legjobb vígjátéki szándékoknak (lásd Reeves angyalt játszik), nem valami vicces. Nem egy katasztrófa, Ansari és Rogen jól csinálják, amit mindig csinálnak, profin hozzák az ismert figurákat és Reeves földöntúli nézéséből is kihozzák a maximumot. Egy felajzott partiveterán meg is jegyzi, hogy a legszívesebb ráülne hősünk arcára, mire Rogen tökéletes vígjátéki időzítéssel és alkalomhoz illő fapofával hozzáteszi, hogy az zavarná csak össze a földi élettel ismerkedő, kedves (más megközelítésben: bárgyú) ex-angyalt.

Nem biztos, hogy ez a film csúcspoénja, de az biztos, hogy az első öt között van. A többi duma olyan ki-beszólás, amit egy profi komikus nem hagyna a műsorában, ha felvételt készít belőle a Netflix. Igazi szellemességek híján pedig lépten-nyomon kilóg a film legkínosabb része: az üzenet. Az élet szép, még szegényen is, csak taco legyen és tánc, ha pedig gazdag cégtulaj vagy, bánj emberként a beosztottjaiddal. Mert ha nem, még szakszervezetet alapítanak a mitugrászok.
Megszívlelendő igazság, bár kicsit falsul cseng, ha gazdag komikusok jönnek vele.