Mi történik velünk a halálunk után? Keanu Reeves tudja
A műsorvezetőt is teljesen lenyűgözte a válaszával.
hvg.hu
Keanu Reeves az a híresség, akinek nem olvashatunk botrányairól, allűrjeiről. Ellenkezőleg, leginkább azzal kerül be a hírekbe, hogy valami elképesztően kedves és megnyerő dolgot tesz vagy mond.
Legutóbb például mikor március végén kényszerleszállást hajtott végre a gépe, ő nemcsak megnyugtatta a zaklatott utasokat, hanem szórakoztatta is őket.
Most pedig a lehető legpontosabb választ adta az emberiség egyik legrégibb és legfájóbb dilemmájára:
Mi történik velünk a halálunk után?
Reeves új filmjét a John Wick 3-at promózta éppen Stephen Colbert műsorában, a Late Show-ban, majd szóba került, hogy szerepet vállalt a Bill és Ted harmadik részében is. Ennek kapcsán beszélgettek az univerzum pusztulásáról, mikor Colbert nekiszegezte a nagy kérdést a színésznek, aki a lehető legtermészetesebben azt válaszolta:
Amit tudok, hogy hiányozni fogunk a szeretteinknek.
Colbert szinte meg sem tudott szólalni. Ebben a videóban 9:50-től láthatja a fenti kérdés-választ:
Nincs egy kézben az állami vagyon, nagy a veszélye, hogy széthordják – figyelmeztet Mihályi Péter közgazdász, az MTA levelező tagja, aki szerint az állam rendszerint a piaci árnál olcsóbban ad el és drágábban vásárol.
A világhírű professzor egy lapinterjúban beszélt arról, miért kezdik ki mostanában a liberális demokráciákat, amelyek tényleg komoly hibákat követtek el.