Kristin Scott Thomas és Ralph Fiennes újra együtt
Újra együtt áll kamerák elé Az angol beteg című filmklasszikus két főszereplője: Kristin Scott Thomas és Ralph Fiennes a Screen című filmes lap szerint.
Újra együtt áll kamerák elé Az angol beteg című filmklasszikus két főszereplője: Kristin Scott Thomas és Ralph Fiennes a Screen című filmes lap szerint.
A budapesti A38 Hajó nyerte el a világ legjobb bárja címet a Lonely Planet útikalauz és a Singha sör közös versenyén.
Rendben lezajlott ugyan a február eleji Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivál, de a színfalak mögött forrtak az indulatok, nemzetközi szakmai körökben pedig sokan bojkottálni akarták a rendezvényt. A művészeti igazgatót, Kristóf Krisztiánt ugyanis januárban egy improvizált szerződéssel ellehetetlenítették, édesapjának, a Fővárosi Nagycirkuszt 24 évig vezető Kristóf Istvánnak pedig február 10-én lejárt a szerződése.
Ilyen gyönyörűen szóló különleges hangszert még nem láttál!
Az előzetes után végre megérkezett a Marley című dokumentumfilm első hivatalos plakátja is, amely a 36 évesen...
Április 1-jéig dől el, hogy ki marad az Új Színház társulatának tagja a februári vezetőváltás után. Pozsgai Zsolt művészeti vezető szerint azonban várhatóan a korábbi csapat mintegy 85 százaléka tovább dolgozik a Dörner György vezetette teátrumban.
Március 4-én este dupla epizóddal jelentkezik először az MTVA Marslakók című, egyedi koncepció alapján fejlesztett, teljesen magyar gyártású új sorozata - mondták el a produkció hétfői budapesti sajtótájékoztatóján a készítők.
Újabb zenekarok nevei derültek ki a Sziget 2012-es programjából: augusztusban Budapestre jöna Korn, a The Vaccines, a legendás Magnetic Man, a brit indie banda, a Two Door Cinema Club, az elektro-house nagymester Steve Aoki, a skandináv house egyik alap alakja, Axwell, a szórakoztató punk-rockban utazó Beatstakes, a nemzetközi fesztiválok mindenkori kedvence, a dEUS, a lehengerlő tempójú Ministry, Bebel Gilberto, a modern bossa nova stílus nemzetközi követe, valamint Hollandia egyik első számú könnyűzenei exportcikke, Caro Emerald - közölte Vető Viktória, a Sziget sajtófőnöke.
Idén januárban jelentette be a Tankcsapda, hogy csaknem húsz év után távozik a zenekarból gitárosuk, Molnár Levente „Cseresznye”. Alig egy hónappal később a debreceni rockzenekar közleményben tudatta, hogy a tavaszi turnét már a Zanzibárból ismert Sidlovics Gáborral kezdik el.
A világ egyik legnagyobb turisztikai könyvkiadója, a Lonely Planet szervezte versenyben az A38 hajó vezet, második a nagybudapesti buliellátó úttörő romkocsmája, a Szimpla, ám a nagy rivális, a rotterdami Fehér Majom sem adta fel a küzdelmet a száz legjobb bár címért folyó versenyben.
Az Arany Medvét ugyan a Taviani fivérek Cesare deve morire (Caesarnak meg kell halnia) című munkája nyerte el, de "a kritikusok favoritja" Fliegauf Bence filmje volt a 62. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon a Die Welt című lap szerint, amely interjút közölt a zsűri nagydíjával kitüntetett Csak a szél című alkotás rendezőjével.