Radics Gigi: már csak néhány lépés a világhír
Az idei Megasztár győztese, Radics Gigi elbűvölte Quincy Jonest. Ez utoljára Michael Jacksonnak sikerült, akivel együttműködve a Thriller című albumból több mint 100 millió példányt adtak el.
Az idei Megasztár győztese, Radics Gigi elbűvölte Quincy Jonest. Ez utoljára Michael Jacksonnak sikerült, akivel együttműködve a Thriller című albumból több mint 100 millió példányt adtak el.
hvg.hu
Pénzügyeinek hűtlen kezelésére hivatkozva beperelte volt könyvelőit Rihanna barbadosi énekesnő, azzal vádolva őket, hogy több millió dolláros bevételtől esett el miattuk.
MTI
Elkészítette hivatalos videoklipjét az idei Eurovíziós Dalfesztiválon győztes dalához Loreen svéd énekesnő: a Euphoria című szám már több mint félmilliós eladást ért el a nemzetközi piacon és vezette több ország slágerlistáját.
MTI
Django Unchained - Ne töltse le. Ne spóroljon a jegyen, inkább spóroljon a jegyre. Ettől a filmtől befelé nő a hajunk, leesik az állunk és colt nő az oldalunkra. És a legfontosabb: lesz mit idézni a filmből.
R.A.
Öt új épületnek és hat intézménynek adhat otthont a legkorábban 2018-ban megvalósuló múzeumi negyed a kormány döntése értelmében. A kabinet 160 millió forint többletforrás biztosításáról is határozott a Magyar Nemzeti Galéria gazdasági konszolidációjára.
MTI
Az ember, akit a hátlapok fellengzős nyelvén többek közt korunk egyik atyjának neveznek, megjelentette 30 év alatt összegyűlt melléktermékeit, vagy ahogy angolosan mondanánk, nemfiktív munkásságát.
Fehér László
Halbisztró, tejivó, levesbár, háztáji piac – sorra nyílnak Budapesten a színes és szinte pillanatok alatt befutó gasztroterek. Legtöbbször olyan fiatalok állnak össze, akik sosem vendéglátóztak, mégis úgy érzik, ők lesznek azok, akik betömik a piacon tátongó lyukakat, és úgy néz ki, nem is igen lőnek mellé. A városnak egyértelműen kell a bio, a magyar és a retro is. Fedezzen fel belőlük minden nap egyet!
Tossenberger Adél
A legendás barokk festő, Caravaggio száz rajzára és néhány festményére bukkantak szakértők egy olaszországi kastélyban. Az ANSA olasz hírügynökség szerint a milánói Sforzesco kastélyban találták a páratlan műkincseket.
MTI
Osvárt Andreának ítélték oda csütörtökön a European Golden Globe filmes díjat az Olaszországban akkreditált külföldi újságírók.
MTI
Bármilyen egyszerű ruhadarabnak tűnnek, bikinit készíteni valódi atomfizika. A falatnyi fürdőruhák története szorosan kapcsolódik az atombombák történetéhez.
Hernádi Levente
Jogi úton akarja megakadályozni Martin Scorsese Dühöngő bika című filmklasszikusa folytatásának munkálatait az MGM stúdió.
MTI
Megaláztatás, mellőzések, igaztalan vádak, kisszerű szakmai irigység kísérték a magyar film egyik legjelentősebb művésze, a 100 éve született Szőts István életútját.
Gervai András
Ebben a pillanatban érvényes mindenművészeti fesztivál kezdődik július 5-én a belvárosi Akváriumban és egy házzal arrébb.
hvg.hu
Olcsó italok, szedett-vedett bútorok, diszkrét félhomály, nagy éjszakai beszélgetések. Kell egy hely, akkor is ha kocsma és romos: ahol minden este az utolsó.
Szandtner Veronika
Csaknem napra pontosan egy évvel azután, hogy ellopták, szerdán előkerült Spanyolországban egy garázsból a Szant Jakab-zarándokút vélhetően legrégebbi leírása, a XII. századi Kallixtusz-kódex, köznapi nevén a Camino-kódex. A hatóságok több embert letartóztattak.
MTI
A Túró Rudi: történelmi igazságtétel. A harc, amit megnyertünk a Szovjetunió ellen. Lázadó a desszertek között, a lázadók desszertje. Aki magyar, Rudit fal.
Marx testvérek
Boros Lajos 2012 végéig a Bumeráng brand érdekében fokozatosan kivonul a mikrofon mögül. Mindeközben a Neo FM komoly bajban van. A rádió helyzetéről, a politika szerepéről, és saját terveiről kérdezte a Magyar Narancs a 65 éves rádióst.
hvg.hu
„Ha csak egyetlen dalt vihetnék oda, ahová előbb-utóbb mindenkinek el kell indulnia, a Jumpin‘ Jack Flash lenne az” – mondta John Lennon.
HVG
Az Oscar-díjra jelölt Naomi Watts főszereplésével megkezdődött Horvátországban a néhai Diana hercegnőről szóló film forgatása.
MTI