Az egyik legjobb európai filmnek nevezték a Pál Adriennt
Nagy érdeklődés kísérte Kocsis Ágnes legújabb filmjének, a Pál Adriennek a bemutatóját csütörtök este a franciaországi Les Arcs Európai Filmfesztiválon.
Nagy érdeklődés kísérte Kocsis Ágnes legújabb filmjének, a Pál Adriennek a bemutatóját csütörtök este a franciaországi Les Arcs Európai Filmfesztiválon.
MTI
A Fővárosi blog összegyűjtötte, hogy milyen szobrokkal gazdagodott idén Budapest.
hvg.hu
A szecesszió művészete hálás kiállítási téma, Gustav Klimt pedig azon belül is az egyik „favorit”. Így a Szépművészeti Múzeumban látható Nuda Veritas - Gustav Klimt és a bécsi Secession kezdetei 1895-1905 című tárlat igazi közönségsikert ígér. A Műértő cikke.
unknown
Október végén volt hetvenöt éves, december 6-án átvehette a Gramofon folyóirat 2001-ben alapított Gramofon Klasszikus Díjat. Ötvenhárom éve alapította, és azóta vezeti Magyarország legnagyobb múltú, legendás vonósnégyesét, a Bartók Vonósnégyest. Sok százszor játszott művekben is rendszeresen talál valami újat: e az érdeklődés hajtja, viszi előre. Beszélgetés Komlós Péterrel. A Gramofon interjúja.
unknown
Februártól London mellett Magyarországon is elkezdik forgatni A 47 ronin című szamurájtörténetet, amelynek főszereplője Keanu Reeves - írja a Hollywood Insiderre hivatkozva egy filmes blog.
hvg.hu
Az egyik legismertebb karácsonyi dal nem is az ünnep alkalmából született, sőt, az sem biztos, hogy ünnepi dal a Jingle Bells.
hvg.hu
Kilencedik közös filmje forgatására készül a jól összeszokott páros, Martin Scorsese filmrendező és Robert De Niro színész.
MTI
Tizenegy népi művész vehette át idén a Népművészet Mestere díjakat Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás minisztertől és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkártól Budapesten, a Hagyományok Házában.
MTI
Szalai Vivien prűden azt a látszatot kelti, hogy különb Szofinál, a luxusprostituáltnál. Főhősét könyvében pellengérre állítja, amiért az célja érdekében ezer euróért óránként bármire hajlandó. Az író pedig duplázik: receptet ad arra, hogyan lehet tartalom nélkül könnyű sikert elérni Magyarországon.
Lukács Andrea
Az amerikai Time magazin a 26 éves Mark Zuckerberget, a Facebook alapítóját választotta a 2010-es Év emberének.
hvg.hu
A rasszizmus szétszakít - a zene összeköt, ezzel a mottóval várják a látogatókat csütörtökön a Gödör Klubban a zene a rasszizmus ellen nevű programsorozat újabb nagyszabású rendezvényén, melyen Snétberger Ferenc gitárművész mellett fellép többek között Balogh Kálmán cimbalmos, David Yengibarjan harmonikás és Vázsonyi Janó szaxofonos is.
MTI
A kínai kultúra és világnézet propagálása a hivatalos küldetése a Kínai Nemzetközi Rádiónak (CRI), és minden bizonnyal ezt a célt szolgálja az "évezredes keleti értékek bemutatása" szlogennel meghirdetett új délutáni műsorsáv beindítása a Klasszik Rádióban - írja legfrissebb számában a HVG.
hvg.hu
A 2011-es évben március 19-én és november 5-én is dolgozni kell. Cserébe viszont négynapos, azaz hosszú hétvége jár kétszer is.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Részben fiktív filmgyártáshoz 4,02 milliárd forintos állami támogatást vett igénybe P. Koltai Gábor filmes producer az index.hu portálon kedden közölt információk szerint.
MTI
MTI
Index
Egy olasz kutató Mona Lisa szemében kódokat fedezett fel, melyek alapján a modell valós identitására is végre fény derülhet.
hvg.hu
Több mint ezer panaszt nyújtottak be a brit médiahatósághoz, az Ofcomhoz az X Factor szigetországbeli nézői, mert szerintük a szombati döntő két sztárfellépője, Rihanna és Christina Aguilera túlzottan 'buja' előadással lepte meg a közönséget - közölték brit lapok.
hvg.hu
Hét kategóriában is Golden Globe-ra jelölték a The King's Speach (A király beszéde) című brit történelmi drámát.
MTI
Gwyneth Paltrow Oscar-díjas színésznő kapta a 2010-es év utolsó csillagát a Hollywood-i Hírességek Sétányán.
MTI
Akár a legnagyobb portálok nézettségével is versenyezhetnek hamarosan a blogmagazinok - állítja a BlogTimes.hu, amely szerint a fizetés nélkül, kedvtelésből író közösség forradalmi változást okozhat a médiában.
MTI
A Narnia krónikái harmadik epizódja, A Hajnalvándor útja végzett az észak-amerikai mozis kasszasikerlista élén a hétvégén.
MTI