A Facebook után a Google-ből is mozifilm lesz

A közösségi hálózat indulását kiveséző The Social Network című film sikere után egy hollywoodi cég megvásárolta a Google történetét bemutató könyv megfilmesítési jogait és már a lehetséges forgatókönyvíró után kutatnak.





Vargas Llosa New Yorkban tudta meg a jó hírt

Mario Vargas Llosa New Yorkban tartózkodott, amikor megtudta, hogy idén ő kapja a Nobel-díjat. A 74 éves perui írót azóta egyfolytában arról faggatják, hogy érzi magát. Ő pedig mindenkinek elmondja: nagyon hálás és boldog.



Mario Vargas Llosa kapta az irodalmi Nobel-díjat

Mario Vargas Llosa kapta idén az irodalmi Nobel-díjat. A perui író 2003-ban a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt. Új regénye, A kelta álma (El sueno del celta) november 3-án jelenik meg, de egyelőre csak spanyol nyelvterületen.



Frankfurti könyvvásár: támad az e-könyv

Bár Németországban - a többi európai országhoz hasonlóan - még a papíralapú könyvek adják a kiadók üzleti forgalmának csaknem teljes egészét, az Amerikából érkező hírek alapján arra lehet felkészülni, hogy a digitális olvasnivalók, az e-könyvek a jövőben Európában is komoly versenyt támaszthatnak a Gutenberg-galaxisnak.



Megjelent a Műértő októberi száma

Bauhaus-hétköznapok és ünnepek: kiállítás Pécsen, portré Frieder Burdáról, Kepes György és Frank Malina a Ludwig Múzeumban, beszámoló az NKA Képzőművészeti Kollégiumáról, a Biennale des Antiquaires Párizsban, lesz-e Siófokból Bilbao? Mindez és még sok minden más a Műértő októberi számában.



Eddig ismeretlen nyelvet fedeztek fel

Korábban nem ismert nyelvet azonosítottak a kihalóban lévő nyelveket kutatva tudósok India egy eldugott részén. A most megismert korót már csak nyolcszázan beszélik.


Mozifilm készül az Abigélből

Mozifilmet forgatnak Szabó Magda Abigél című regényéből, amelyből 1978-ban már készült egy nagy sikerű televíziós sorozat - jelentette be Bánfalvy Ágnes, a leendő film rendezője és Tasy Géza, az író hagyatékának kezelője.


Eltemették Tony Curtist

Hírességek, rajongók és családtagok százai búcsúztatták hétfőn Las Vegasban a magyar származású színészóriást, Tony Curtist. Az eltávozott hollywoodi legenda mellé egy útitáskában magyar emléktárgyakat is eltemettek.


Német filmek fesztiválja Budapesten és Pécsett

Budapest mellett idén Pécsett, Európa egyik idei kulturális fővárosában is megrendezik a Szemrevaló című német filmfesztivált, amelyen a legfrissebb, legizgalmasabb német alkotásokat vetítik.



Ovációval fogadta a közönség Bertrand Cantat visszatérését

Ovációval fogadta a közönség Bertrand Cantat francia énekest, aki először lépett színpadra Marie Trintignant francia színésznő hét évvel ezelőtti halála óta. A Noir Désir frontembere nyáron töltötte le végleg az élettársa megöléséért kiszabott büntetését.


Különdíjat kapott Groó Diána filmje, a Vespa

Vasárnap este véget ért a Terra di Siena filmfesztivál, amelyen Groó Diána filmje, a Vespa nyerte az UNICEF különdíját. Az elismerést a magyar rendező személyesen vette át - közölte a Magyar Filmunió.


Elveszett videó került elő a holdraszállásról

Új felvételek kerültek elő Neil Armstrong és Buzz Aldrin történelmi sétájáról. A teljes, restaurált videót október 6-án mutatják majd be az Australian Geographic Society díjátadó gáláján, Sydney-ben.