MR: "nehezen értelmezhetők" a logókkal kapcsolatos kifogások

A Magyar Rádió (MR) kommunikációs vezetője szerint "a nemzetközi színvonalú márkaépítés világában nehezen értelmezhetőek" azok a kifogások, amelyeket a hét elején fogalmazott meg egy szakmai szervezet a közszolgálati médium új adólogói kapcsán.


Három magyar film Rio de Janeiróban és Koppenhágában

Bogdán Árpád, Esztergályos Károly és Hajdu Szabolcs egy-egy filmje kapott meghívást Dél-Amerika nagyszabású mozgóképünnepére, a csütörtökön Rio de Janeiróban kezdődő filmfesztiválra - tájékoztatott a Magyar Filmunió.


Elhunyt Járóka Sándor prímás

Életének 54. évében a budapesti Péterfy Sándor utcai kórházban elhunyt ifj. Járóka Sándor prímás, hegedűművész - tudatta "Buffó" Rigó Sándor, a 100 Tagú Cigányzenekar vezetője.



Új elnököt választ a Magyar Írószövetség

A Magyar Írószövetség szombaton tartja tisztújító közgyűlését Budapesten. A tisztségviselők mellett új elnököt is választ a mintegy kilencszáz tagot tömörítő szervezet, miután a szövetséget hat éve irányító Kalász Márton bejelentette, hogy harmadik ciklust már nem vállal.


Tulajdonosváltás a Filmmúzeumnál

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) csak feltételekkel engedélyezte, hogy a Chellomedia CEE Holdco B. V. irányítást szerezzen a tévécsatornát működtető Filmmúzeum Zrt. felett - közölte a GVH.


Elhunyt Sipos András

Életének 53. évében elhunyt Sipos András, a Djabe zenekar alapító tagja, ütőhangszerese, énekese.


Maszturbáció: vértolulásos tévhitek

Gyomorpanaszok, étvágytalanság, farkasétvágy, rekedtség, totális impotencia, szakadatlan merevedés, dühöngőrohamok, kóros bambaság, elhülyülés, epilepszia, bénulás – néhány tünet, amelyek az egykori közhiedelem szerint az „önfertőzőt” fenyegették. A serdülő gyerekek ijesztgetésébe még az is belefért, hogy a szemölcsökért és a pattanásokért is a maszturbációt tették felelőssé. Mindent elkövettek az onánia tiltásáért, kevés sikerrel.


A világválogatott átlagosan muzsikált Pesten

Solti György halálának 10. évfordulója adta az apropót, hogy a magyar dirigens által alapított, élvonalbeli együttesekből verbuvált Világzenekar a Békéért Budapestre látogasson. Műsor- és „sztárproblémákkal” egyaránt szembesülhettünk az olykor érdekes, olykor hosszúnak tűnő koncerten.


Ászok ütöttek a Soroksári úton

Elképesztő zenei távolságokat hidaltak át az 5. MOL Budapest Jazzfesztivál szervezői, amikor egy német énekes szólóját, egy magyar cimbalmos kvintettjének bemutatkozását és a francia harmonikakirály kvartettjét tették a Nemzeti Hangversenyteremben tartott nyitónap programjába.


Szakembereknek nem tetszik az MR új logója

Volt-e vizuális kommunikációs szakember a Magyar Rádió (MR) új csatornalogóinak kiválasztói között? Kikérték-e hazai tervezőgrafikai, tipográfiai szakértők véleményét a döntés előtt vagy után? - egyebek mellett erről érdeklődött Such György rádióelnöktől a Magyar Tervezőgrafikusok és Tipográfusok Társasága (MATT) az MTI-hez hétfőn eljuttatott levelében.


Lesz leépítés az Operában, de nem tudni a mértékét

A Magyar Állami Operaház vezetőit már a következő szezonok programja és stratégiája is izgatja, mivel az évi 5,3 milliárd forintnyi állami támogatás öt évre garantált - mondta el Vass Lajos főigazgató a hétfői évadnyitó társulati ülésen.


Elkészült a világ legkisebb műalkotása

A méter egymilliomod része (80 mikron) az a Napot ábrázoló rajz, amelyet az IBM amerikai számítástechnikai óriásvállalat nanotechnológiai módszerrel nyomtatott szilikonra. Ezzel várhatóan új lehetőségek nyílnak a számítástechnikában és az orvostudományban - olvasható a BBC brit közszolgálati rádió és tv honlapján.


„Ma még nem ittam egy kortyot sem. Elhúzzam a nótádat?”

Hangszerük az egyetlen megélhetési forrásuk, a társadalom perifériájára szorulva szembesülnek a nélkülözéssel, megvetéssel. Beszólások, szidalmak, olykor erőszak is osztályrészük. Melyek a legjövedelmezőbb placcok, mennyit keresnek, és hogyan élnek a közterek hangszeres strázsái? Tele van-e a tokjuk? Körkép utcazenészekről.


Elhunyt Zámbó István karnagy

Hetvenöt éves korában vasárnap elhunyt Zámbó István karnagy, Liszt-díjas, érdemes művész - tudatta családja az MTI-vel.



Neten a Vasember filmelőzetese

Sok film készült már a klasszikus Marvel képregények főszereplőinek az életéből, de a kocsmai beszélgetések során általában csak a három csúcspasi kerül említésre, Superman, Batman, és a Pókember. Ennek ellenére meglehetősen nagy várakozás és érdeklődés övezi a Vasembert, aminek a forgatását most fejezték be, és a virtuális turbósítás után jövő májusban mi is láthatjuk majd a mozikban.


Megnyílt a nemzetközi grafikai biennále Győrött

Két hónapon keresztül Győr a grafika fővárosa - mondta a IX. Nemzetközi Rajz- és Grafikai Biennále megnyitóján Somorjai Kiss Tibor grafikusművész, a képzőművészeti egyetem tanszékvezetője szombaton.