Baté Szilveszter, az alkotás rendezője elmondta, hogy a szélesebb közvélemény előtt mindmáig rejtve maradt Fehér Gárda története számára jól ismert volt, hiszen helybéliként korábban is sokat beszélt a szervezet még ma is élő résztvevőivel. A 104 perces dokumentumfilm elkészítéséhez végzett kutatások jó részét az egykori szemtanúkkal készített interjúk jelentették, ezen kívül azonban több, a Dél-Alföldön készült korabeli fényképet is összegyűjtött - tette hozzá.

A rendező közölte: a Fehér Gárda egy titkos antikommunista szervezkedés volt, magát az egész hálózatot csak a vezetők látták át. A láncszerűen felépült mozgalomban egy-egy összekötő négy emberért volt felelős, a többiekről nem tudott. A fehérgárdisták szűk körben gyűléseket tartottak, arra készültek, hogy amennyiben kitör a forradalom, akkor a folyamatok élére állnak. Vannak olyan vélekedések is, hogy a Fehér Gárda egyfajta korai előrejelzése a hét év múlva kitört népfelkelésnek - mondta a filmes.

A parasztság kifosztása, a beszolgáltatás és a padlássöprés, az erőszakos téeszesítés, a kulákság elleni hadjárat, a megfélemlítés és az Államvédelmi Hatóság (ÁVH) terrorja váltotta ki azt az elégedetlenséget, amely a Fehér Gárda ellenállási mozgalom elindításához vezetett. Az első szerveződő egységek 1949-ben jöttek létre az Orosháza és Hódmezővásárhely közötti pusztán. A mozgalom főként a tanyai lakosságot ölelte fel, bár előfordultak Orosházán, Békéscsabán, Makón, Maroslelén és különösen Hódmezővásárhelyen városi-falusi sejtjei is.

A szervezkedés dél-alföldi részének két főszereplője Kovács István és Blahó János volt. Az ÁVH besúgóhálózata segítségével göngyölítette fel a mozgalmat. Elsőként Blahó Jánost fogták el a hatóságok, majd 1950 őszén fokozatosan tartóztatták le a szervezkedés vezérkarát. A harminc vádlottból Blahó Jánost és Kovács Istvánt halálra ítélték, 22 személyt Kistarcsára internáltak. A két vezetőt 1951. március 30-án végezték ki.