Kínai árverés korrupt funkcionáriusok tárgyaiból
Kína Anhuj (Anhui) tartományában megtartották az első árverést azokból a tárgyakból, amelyeket korrupt állami és pártfunkcionáriusok csikartak ki a polgároktól ügyeik elintézése fejében.
Kína Anhuj (Anhui) tartományában megtartották az első árverést azokból a tárgyakból, amelyeket korrupt állami és pártfunkcionáriusok csikartak ki a polgároktól ügyeik elintézése fejében.
MTI
A világ első Világvége Biennáléját rendezik meg "a világ végén", az Argentína déli csücskén lévő Ushuaia településen a hétvégétől.
MTI
Paulay Edéről, a XIX. században, Tokajban született neves színházi rendezőről, a Nemzeti Színház egykori direktoráról nevezik el a Tokajban megépítendő új színházat, amelynek alapkövét pénteken helyezte el Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos és Szabó György, az észak-magyarországi régió fejlesztési tanácsának elnöke.
MTI
Megjelent és a könyvesboltok polcaira került Umberto Eco olasz író új regénye, a Loana királynő titokzatos tüze című kötet - mondta Barna Imre, a könyvet gondozó Európa Könyvkiadó vezetője.
MTI
Az angol közalkalmazottak bérezését felülvizsgáló testület 1987-ben úgy döntött, hogy a Tate Galéria igazgatójának fizetését a nagyobb presztízzsel és gyűjteménnyel rendelkező Victoria & Albert Múzeum, valamint a Nemzeti Galéria vezetőinek javadalmazási szintjére hozza. Ezt azzal indokolták, hogy „a Tate igazgatójának a modern művészet rendkívül bonyolult problémájával kell szembenéznie”. Mintha legalábbis valamiféle veszélyességi pótlék illetné meg ezért.
unknown
A Gödör Klub 2007. április 28-án negyedszer rendezi meg a Budapesti Tánc és Performance Fesztivált, amelyhez várják a fellépők jelentkezését.
hvg.hu
Kilencedik alkalommal rendezték meg az idén New Yorkban Amerikának az Art Basel Miami Beach (Műértő, 2007. február) mellett legjelentősebb művészeti vásárát, a The Armory Show-t. A március 23. és 26. között lezajlott rendezvényt a műkereskedelem globális boomjának köszönhetően ezúttal is hatalmas érdeklődés, jelentős nemzetközi figyelem és anyagi siker kísérte.
unknown
A Kis Vuk című film előzetesét csütörtöktől vetítik országszerte a mozikban, a teljes alkotást szeptember 20-tól láthatják a nézők - közölte a forgalmazó.
MTI
Felemás helyzetben van egy könyvkiadó akkor, ha egy sikermozi megjelenéséhez időzíti a film alapjául szolgáló regény - jelen esetben képregény - magyarítását. 300, papíron, magyarul.
unknown
A UPC fővárosi előfizetőinek a továbbiakban sem kell nélkülözniük az opera- és balett-előadásokat, komoly-, világzenei és jazz műsorokat sugárzó MEZZO televíziós csatorna adását – olvasható a szolgáltató közleményében.
hvg.hu
A Vidéki Színházak Találkozója keretében idén 18 vidéki teátrum 25 előadása látható 4 fővárosi helyszínen - ismertették a fesztivált szervező Thália Színház csütörtöki tájékoztatóján. A 8. vidéki színházi seregszemlén, árpilis 15. és május 4. között mutatják be a teátrumok az általuk kiválasztott darabokat Budapesten.
MTI
Folytatódik a Magyar Televízió (MTV) által az előző évben elindított roma gyakornoki program; az erről szóló megállapodást csütörtökön, a Nemzetközi Roma Nap alkalmából tartott budapesti rendezvényen írták alá.
MTI
Autóbaleset következtében csütörtökre virradóra Los Angeles közelében életét vesztette Bob Clark amerikai filmrendező.
MTI
Szikora János, a szolnoki Szigligeti Színház igazgatója bocsánatot kért korábban kimondott szavaiért a város önkormányzati képviselőitől a testület kulturális bizottságának szerdai, rendkívüli ülésén.
MTI
Elmarad a székesfehérvári Alba Regia Nemzetközi Filmfesztivál; a rendelkezésre álló pénz ugyanis kevés arra, hogy a megszokott és elvárt nívón rendezzék meg a mustrát - jelentette be szerdán sajtótájékoztatón a fesztivál igazgatója.
MTI
Zár a Süss Fel Nap, Budapest egyik kulthelye. Itt a Taxi 4, azaz a T4xi, amelyet Luc Besson jegyez producerként. Transylvania: filmdráma francia módra. Parabélyegek. André Kertész a debreceni MODEM-ben, Eisenstein rajzok Budapesten. Budapest-Tokio tengely. Cesaria Evora ismét Magyarországon. Programok egész hétre a hvg.hu-tól!
hvg.hu
Keith Richards, a Rolling Stones gitárosa élete legfurcsább kábítószer-fogyasztásának azt a pillanatot nevezte, amikor elszívta apja hamvait.
MTI
"Magyarországon is tulajdonképpen minden megvan ahhoz, hogy megszülessen a következő Google" - kezdte Simó György, a T-Online vezérigazgatója, de mindjárt meg is mondta, mi az, ami mégis hiányzik, hogy egy ötlet kinője magát. "Intézményeket kell teremteni" - fogalmazott. A hely, ahol mindez elhangzott, efféle intézmény kíván lenni.
hvg.hu
A zeneszerzőt - Erkel Ferenc-díjas művészt - 95 éves korában, kedden érte a halál.
MTI
Tovább bővült a jubileumi Sziget felhozatala, az újabban lefixált fellépők között van a !!!, a Rakes és Laurent Garnier is - adták hírül a fesztivál szervezői.
hvg.hu