Harry Potter ihlette egy dinoszaurusz nevét
Harry Potter iskolája, a híres-nevezetes Roxfort boszorkány- és varázslóképző tiszteletére neveztek el egy nemrég felfedezett dinoszaurusz-fajtát.
Harry Potter iskolája, a híres-nevezetes Roxfort boszorkány- és varázslóképző tiszteletére neveztek el egy nemrég felfedezett dinoszaurusz-fajtát.
MTI
Az Európai Bizottság, illetve a filmipar és a telekommunikációs szektor jelentősebb részvényesei Cannes-ban aláírták az Európai Online Film Chartát.
euractiv.hu
A Rolling Stones tervezett európai turnéjának első tizenöt programját elhalasztotta Keith Richards fejsérülése miatt - közölte a társaság szóvivője, azzal, hogy Richards még lábadozik, ezért a körút majd valamikor júliusban kezdődik.
MTI
Ki mondta, hogy a nyár uborkaszezon? Igaz, még nincs igazi nyár, de már a nyárelő kínálatából látszik, itt a következő hónapokban sem fogunk unatkozni. Focivébé közeledtével: focimusical és focifilmek. Budapesten Kruder és Axl Rose. Kezdődik a fesztiválszezon: filmfeszt Fehérváron, középiskolás alkotók találkozója Budapesten. Összművészet Veszprémben, gyereknap a papírművészet jegyében a Ráday utcában. A hvg.hu tippje pedig a Hordható árnyék. Tartsanak velünk!
hvg.hu
A Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) etikai bizottsága szerint az Opera főigazgatója megsértette a sajtószabadság elveit amikor egy sajtótájékoztatóján megvonta a szót egy újságírótól, és bezárta a rendezvényt. Hegyi Árpád Jutocsa főigazgató szerint az újságíró nem kérdezett, hanem véleményt mondott.
MTI
Günter Grass német irodalmi Nobel-díjas "képmutatással" vádolta George Bush amerikai elnököt és Tony Blair brit miniszterelnököt a berlini PEN-tanácskozáson.
MTI
Mint a Der Spiegel című német hetilap online kiadása írta, a bemutatót követő három nap alatt világviszonylatban 224 millió dollár (csaknem 46 és fél milliárd forint) volt a bevétel. A Jézus Krisztus és Mária Magdaléna állítólagos házasságáról és leszármazottaik mai napig élő vérvonaláról szóló film ezzel máris a második helyre került az eddigi legjövedelmezőbb "mozik" listáján.
MTI
Madonna vasárnap Los Angelesben megkezdte legújabb, három hónapos világturnéját, s ebben az sem zavarta meg, hogy az ottani színpadi alkalmazottak szakszervezetük felhívására éppen sztrájkot tartottak.
MTI
MTI
hvg.hu
Európa fővárosa is tévedhet. Belefutottunk az egyik ilyen (bájos?) tévedésbe: ez pedig a Berlin Biennale. Méghozzá már a negyedik.
hvg.hu
Súlyos károkat okozó tűz pusztított a Balti-tenger partján fekvő lengyel kikötőváros, Gdansk legrégibb templomában. A XII. században alapított gótikus Szent Katalin-templom tetőszerkezete beomlott - jelentette a TVN24 lengyel televízió.
MTI
A közönségnek imponálnak Cesaria Evora nem zenei gesztusai: amikor cigire gyújt a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadán, és kitölt magának egy pohár bort. A dalok a régiek, fényük és értékük nem kopik, ám a díva nem tud megbirkózni az egyik legnagyobb előadói kihívással: hogyan lehet ezredik alkalommal is ugyanolyan ihletetten zenélni a közönség előtt.
unknown
Schiff András Beethoven összes zongoraszonátáját bemutató koncertsorozatának utolsó előtti, hetedik estjén a kései művek szédítő meredélyei és szakadékai közé kalauzolta közönségét.
unknown
Gazdasági okokból, a tervezett 315-nél félszázzal kevesebb előadást játszanak a 2006-2007-es évadban az Operában - közölte az intézmény műsorigazgatója.Kákay István, az operaház műsorigazgatója elmondta, eredetileg 315 előadást tervezett az intézmény vezetése, amit gazdasági okokból csökkenteni kellett, így jelenleg 265 előadás megtartásáról folyik az egyezkedés.
MTI
Tartja magát a MI3, de az elmúlt hetek sikerfilmje, a Jégkorszak is. Noha előnye elolvadt, még mindig a dobogó közelében áll. Itt a korai nyári kánikula, csökken a nézőszám, alig 77 ezer néző és 71 milliós bevétel a fővárosi mozikban.
unknown
Sátánizmussal vádolja az Eurovíziós Dalfesztivál szörnykosztümben első helyre került finn Lordi zenekart a görög ortodox egyház.
MTI
Meglepetéssel ért véget szombaton este az 51. alkalommal megrendezett Eurovíziós Dalfesztivál Athénban. A Lordi nevű finn hard rock, még inkább horror-rock együttes nyerte a versenyt.
MTI
Konzervatív aktivisták és helyi politikusok Olaszországban elégették a Da Vinci-kód című könyv egy példányát, mert szerintük az alkotás megsértette Jézus emlékét.
MTI
Fél órával később kezdődött az előadás az Operaházban, mert a szakszervezet húszperces figyelmeztető sztrájkot tartott.
MTI
Jogellenesnek minősítette szombati közleményében A nürnbergi mesterdalnokok szombat esti premierje előtt tervezett figyelmeztető sztrájkot a Magyar Állami Operaház főigazgatója.
MTI