A Bartók+Verismo 2006,
a Miskolci Nemzetközi Operafesztivál előadásai

Csattanós, de eleinte erőltetettnek tetsző szlogent találtak az alapító atyák (Hegyi Árpád Jutocsa, Kesselyák Gergely és Müller Péter Sziámi – soroljuk csak fel itt viharokat keltő nevüket, hiszen a tények tények maradnak): a zene várost épít. A sebhelyes vakolatú főutcai házak nem nagyon látszottak épülni, színvonalas szállást találni is nehéz volt. Ma szép pasztellszínekben pompáznak a klasszicista és eklektikus épületek, üde parkok és kellemes teraszok hívogatják az éhes kultúrabarátot, légkondicionált hotel is akad. Ez még nem a Kánaán, de a fejlődés látványos. Ha a recenzens megvádoltatna, hogy csupán külsőségekkel foglalkozik, hadd szögezze le: egy jó program méltó keretet követel.

Marton Éva is vendég volt A személyiség intenzitása © Gramofon

Az idei étlap roppant izgalmasnak bizonyult, noha a veristák Bartókhoz társítása első látásra-hallásra unalmas, jellegtelen „cuvée”-t ígért. Ám Bátor Tamás ügyvezető igazgatónak és csapatának sikerült olyan válogatást összehoznia, amely a kényes ízlésű ínyenceknek is számos élményt adott. Igaza volt a direktornak, a komor zenedrámákkal jól megfértek a könnyedebb vagy inkább más hangulatú műsorok. Mert kérdés, hogy lehet-e Roby Lakatos hegedűvirtuóz és muzsikustársainak virtuóz jazzestjét a miskolci egyetem aulájában könnyűnek nevezni. Szerintem nem; ilyen szuverén és mégis hű Kodály-parafrázist aligha hallott még a nagyérdemű.

Jó lett volna végig élvezni a fesztivált, bebarangolni a távolabbi – aggteleki vagy edelényi – helyszíneket, nekünk néhány estényi időnk volt. De – cseppben a tenger – így is majdnem teljes képet kaptunk. A Szegedi Kortárs Balett az ismert és sikeres Mandarin-koreográfiát és a Táncszvit friss (lásd korábbi rencenziónkat) változatát hozta Miskolcra. Ezután Meláth Andrea és Palerdi András előadásában, a weimari Michael Schulz rendezésében játszották A kékszakállú herceg várát. A rendező nem értette félre Bartók művét, de nem is értette meg egészen. Judit szerepében Meláth mégis megint magára talált: az övé a szólam és a figura. Régen jól hallható volt, ha Kesselyák Gergely irányított egy zenekart, élénk, feszes hangzást teremtett. Most a szimfonikusok meghökkentően érdektelenül játszottak, bizonyos hangszercsoportok (rézfúvósok) elhelyezésével pedig mintha büntetni akarta volna a karmester a publikumot.

Jó volt találkozni Puccini munkatársa, Franco Alfano Feltámadás című operájával. A szcenírozott előadást a Szerb Nemzeti Színház együttese mutatta be. Rejtély, hogy egy olyan energikus szakember, mint Alfano, miért választott egy Tolsztoj-regényt témájául? A tisztes mesteremberre valló zenét jó színvonalon szólaltatta meg az újvidéki együttes. Giordano Fedorája sem tartozik a sűrűn játszott alkotások közé, pedig remek szereplehetőségeket kínál. Különösen olyan formátumos egyéniségeknek, mint Marton Éva és Giuseppe Giacomini. Ismét bebizonyosodott, hogy a művészi személyiség intenzitása többet ér mindenféle trükknél, egy koncertelőadás is adhat igazi, katartikus operai élményeket. A produkció hatalmas sikerében része volt Joseph Resigno karmesternek, aki feszes és pontos játékot követelt a pesti Operaház zenekarától.

Albert Mária
Gramofon Zenekritikai Műhely