Ha megkérdezünk egy zoológust arról, hogy melyik tökéletesebb teremtmény: egy százkilós elefántbébi vagy egy tíztonnás kifejlett elefántbika, valószínűleg lenéző pillantással sújtana bennünket. Pedig ez a kérdés – mutatis mutandis – a Budapesti Régi Zene Fórum nyitóestjén is felmerült.
Komlós Katalin fortepiano-estje
J. Chr. Bach, Rutini, Mozart és Beethoven művei
Régi Zeneakadémia
(Budapesti Régi Zene Fórum)
Ha ugyanis egy modern hangversenyzongora mellé állítanánk azt a hangszert, amelyen Komlós Katalin játszott június 21-én, Liszt Ferenc egykori lakásának szomszédságában, a Régi Zeneakadémián, hasonló arányokkal szembesülnénk. Az előadóművész ebben az esetben azonban meg tudott győzni arról, hogy az elefántbébi igenis többre képes, vagyis egy 18. századi minta után készült „fiatal zongora” – hivatalos nevén: fortepiano – árnyaltabb kifejezési módokat rejt magában, mint egy nagy, fekete és félelmetes Steinway D-modell. Míg utóbbi hangereje párhuzamosan nőtt a koncerttermek befogadóképességével, s a belőle feltörő hangok decibel-értéke ma már egy zenekaréval vetekszik, addig a fortepiano emberléptékű hangszer maradt.
Nos, eme törékeny instrumentum intim világába kalauzolta a hallgatóságot Komlós Katalin, aki a gyakorló és a tudós muzsikus ideális – sajnos, nálunk ritka – típusát képviseli. A fortepiano egyik első számú hazai szakértője ő, s mint ilyen, tökéletesen tájékozott a 18. századi billentyűs hangszerek zeneirodalmában, kívülről-belülről ismeri azok stílusát. Nemcsak a leghíresebb komponisták állnak közel hozzá, hanem a kismesterek is, így azon kevesek közé tartozik, akit viszonyítási pontok is segítenek akkor, amikor azt mondja: „Mozart nagy zeneszerző”. Játékával, valamint körültekintően és jó ízléssel összeállított műsorával tulajdonképpen ezt közvetítette. Mielőtt eljutottunk volna Mozartig, a merész a-moll rondóig vagy a Beethovent előlegező és kevéssé ismert c-moll fantáziáig, Bach legkisebb fiának, Johann Christiannak az egyik szonátáját hallhattuk. Majd következett a napjainkban szintén nem túl népszerű – mondhatni: elfeledett – Giovanni Maria Rutini két, különlegesnek nevezhető szonátája, amelyeknek előadásába az utolsó tétel erejéig bekapcsolódott Halmos Eszter szoprán is. Ekkor fogalmazódott meg bennem az, ami tulajdonképpen a koncert alatt már korábban is ott motoszkált a fejemben: ilyen lehetett egykor a házimuzsika. Mert Komlós Katalin fölényes tudása a jelentéktelen melléütések ellenére is kivételes oldottságot sugárzott. Nem erőpróbának lehettünk tanúi, ahol az előadó rátermettségét és természetfeletti képességeit igazolja, ahogyan az gyakran megesik napjainkban. Ha közhelyes is, de a zene állt a középpontban.
A koncert Beethoven műveivel zárult, és ezekkel is tudott újat mondani, ugyanis a szigorúnak és magasabb szférákba vágyónak ismert német zeneszerző (még) gondtalan világát tükrözték. A C-dúr rondóról és a Paisiello-témára írt variációsorozatról ugyanazt el lehetett mondani, mint a hangverseny egészéről: a rokokó dicsérete. Még akkor is, ha egy elefántbébi írta őket.
Várkonyi Tamás
Gramofon Zenekritikai Műhely
„A bukásoktól, brutális sérülésektől való félelem folyamatosan bennem van” – meséli Valter Attila országútikerékpár-versenyző a Penge podcast legújabb adásában, ahol arról is beszélget Szilágyi Áronnal és Kenyeres Andrással, hogy milyen gondolatok futnak át az agyán egy esés után, mekkora nyomást jelentett számára a 2021-es berobbanása, és milyen hatással vannak rá a kommentek.
Novák Előd szerint a Fidesz hülyét csinál magából.
Hosszú hallgatás után jelentkezett a kormányközeli közvélemény-kutató.
A műsorvezető kiáll a szombati felvonulók mellett és drukkol, hogy békés legyen a rendezvény.
Nehéz-Posony Kata, a HVG ügyvédje minden kérdésre válaszol.
A jelentős indulótőkével is megtámogatott alapítvány már dátumot sem mond, mikorra várható a régóta ígért beruházás.
