Élen a Csudafilm, nem bukott A bukás

Egy magyar vígjáték a lista élén, Ragályi Elemér Csudafilmje, amelyre meglehet, a szemleközönség fanyalog, ám a mozikban elsőre bejött. A Hitler utolsó napjait feldolgozó német film még mindig az első háromban. Visszakapaszkodott a top tízbe a Csodálatos Júlia. A Filmszemle előtti héten 123 millió forintos összforgalom Budapesten.





Schiffer János lehet az új kultuszminiszter

Holnap nevezi meg a miniszterelnök Hiller István, távozó kulturális miniszter utódát. Egyes hírek szerint ez a személy Schiffer János, budapesti főpolgármester-helyettese volna, aki vállalná is a megbizatást. Előzőleg a bulvársajtó szellőztette meg, Schiffer lehet Hiller utódja, bár a hírt a közszolgálati rádió is bemondta.


Nem létező könyvmarketing helyett

A második legnagyobb hazai írószervezet, a Szépírók Társasága programot indít A könyv utóélete címmel. Egy igazi „művházi” műfajt elevenítenének fel, az író-olvasó találkozókat. A könyvterjesztés hiányosságait próbálnák vele pótolni, legalább részben átvenni a tulajdonképpen nem létező hazai szépirodalmi marketing szerepét.


Meghalt Lennon és McCartney egykori zenésztársa

Hatvannégy éves korában rákbetegségben meghalt Eric Griffith, az egykori Quarrymen együttes tagja, aki a liverpooli bandában együtt zenélt a későbbi Beatles vezéralakjaival, John Lennonnal és Paul McCartney-val.


Koltay a Vajdaságban is bemutatná Trianon-filmjét

Bemutatják a Vajdaságban is Koltay Gábor Trianon című filmjét, a bemutatót a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) szervezi, amely a közelmúltbeli délvidéki rendezvényeivel rossz hírnevet szerzett magának a szerb közvéleményben.


Az egyetemisták a HVG-t olvassák

Az egyetemisták csaknem háromnegyede olvas mindennap újságot, több mint fele televízióból és rádióból is hozzájut az információkhoz és az egyetemi sajtó is szerepet kap a felsőoktatási hallgatók médiafogyasztásában – áll a felsőoktatási hallgatók szokásairól készített felmérésben, amely szerint a HVG a legolvasottabb hetilap.


Mégsem jön Budapestre Morricone

Felesége hirtelen megbetegedése miatt mégsem tud a Sorstalanság díszbemutatójára Budapestre utazni a filmzenét komponáló világhírű olasz zeneszerző, Ennio Morricone - értesült Vészi Jánostól, a produkció művészeti tanácsadójától pénteken.


Tizenkilenc pályázó a Duna Tv elnöki posztjára

Tizenkilencen pályáznak a Duna Televízió elnöki posztjára. A Hungária Televízió Közalapítvány elnöksége február közepén dönti el, kit javasol a posztra, a nagykuratórium ezt követően dönt.


Filmszemle: eddig 32 ezer eladott jegy

Harminckétezer jegy kelt el a budapesti 36. Magyar Filmszemle helyszínein csütörtök estig; a játékfilmek vetítésének első napján a legsikeresebb alkotás, Vranik Roland Fekete kefe című alkotása volt. Az Urániában Szőke András Zsiguli című filmjét láttáka legtöbben.




A Viasat3 felhagy a földfelszíni sugárzással

Földfelszíni műsorsugárzási engedélyének megszüntetéséről állapodott meg az Országos Rádió és Televízió Testülettel a Viasat3 televíziót működtető társaság - közölte Rényi Ádám, a cég PR-vezetője csütörtökön.



Változások a Radiocafénál

Lemondott főszerkesztői posztjáról Alpári László, a két éve indult radiocafé 98.6 egyik alapítója. Február 1-jei hatállyal egyúttal megszűnik az adónál a programigazgatói pozíció, amelyet Hegyi György töltött be.