Szervét Mihály, az ariánus
1553. október 27-én égették meg mint javíthatatlan eretneket Szervét Mihályt. Ám máig nincs bocsánat.
1553. október 27-én égették meg mint javíthatatlan eretneket Szervét Mihályt. Ám máig nincs bocsánat.
unknown
A Közhely Fesztiválon zömmel ironikus szövegek hangzottak el kortárs magyar íróktól. A közhelyet nehéz nem iróniával szemlélni és nem nehéz azzal leleplezni. De vajon manapság a felolvasóesteken nem az irónia lett-e a legnagyobb közhely?
unknown
Finnország több mint harminc városában, valamint Észtországban rendezik meg azokat magyar nyelvtanfolyamokat, melyek tananyagát Európai Unió Socrates-Lingua2 programjának három évre szóló, 70 ezer eurós támogatásával kezdték el készíteni 2001-ben.
unknown
Az irodalmi Nobel-díjas Kertész Imre regényét, a Sorstalanságot megfilmesítő alkotócsoport visszavonta az Európai Tanács filmes alapjához, az Eurimages-hoz benyújtott támogatási pályázatát – jelentette be az alap magyarországi képviseletének vezetője.
unknown
Sirin Ebadi iráni író, emberi jogi aktivista kapta idén a Nobel-békedíjat a demokráciáért és emberi jogokért tett erőfeszítéseiért - jelentették be pénteken a norvég fővárosban.
unknown
Az idei Nobel-békedíj két legesélyesebb várományosa Václav Hável korábbi cseh államfő és II. János Pál pápa – állítják megfigyelők. A díj kitüntetettjének nevét pénteken délelőtt teszik közzé az oslói Nobel-intézetben.
unknown
Pelevin és társai. Oroszország új arca a frankfurti könyvvásáron.
unknown
Nyilvános szentmisét mutat be az Öt Kenyér Keresztény Közösség a Homoszexuálisokért a budapesti Apostoli Nunciatúra közelében október 11-én – jelentette be a társaság képviselője hétfői sajtótájékoztatóján.
unknown
John Maxwell Coetzee dél-afrikai író kapta idén az irodalmi Nobel-díjat. Cotzee a negyedik afrikai író 1980 óta, aki a legrangosabb irodalmi díjban részesül.
unknown
Moldova György író bejelentette, egyszer és mindenkorra visszautasítja a magyar főváros Pro Urbe-díját. Ön mit gondol erről?
unknown
"Vagy fantasztikus, vagy undorító" volt egy kritika szerint a Krétakör előadása a BITEF-en. Háborút elszenvedett országban máshol volna az ingerküszöb?
unknown
Tony Curtis tokajit kortyol, fürdőhelyekre látogat. Baumgartner Zsolt száguld a siker felé. Magyar hírességekkel készült tévéhirdetésekkel kívánja népszerűsíteni országunkat a Magyar Turizmus Rt. Önnek tetszik az ötlet?
unknown
Mintegy 34-36 ezer évvel ezelőtti emberi állkapocscsontra bukkantak kutatók Romániában; ez lehet az eddig felfedezett legrégebbi maradvány, amely már a modern embertípushoz tartozik - állították a lelet amerikai felfedezői hétfőn.
unknown
A rendőrség csak hétfőn hozta nyilvánosságra, hogy a miskolci rendőrök még szeptember 6-án őrizetbe vettek egy férfit és egy nőt, akik megalapozottan gyanúsíthatóak a nemzeti kincsnek számító Vizsolyi Biblia ellopásával. A gyanúsítottak beismerő vallomást tettek, a biblia azonban továbbra sincs meg.
unknown
Puskin leírta, mit szeret a szerelemben. A Tilos Rádió pedig közölte. Az ORTT szerint tilosban járt.
unknown
Azt a zenét, amelyben egynél kevesebb harmónia van, countrynak nevezzük - szól a hazai zenész szubkultúra kissé lenéző bon mot-ja. Ha azonban leásunk a gyökeréig, súlyos dolgokat találunk. Börtönballadák, nehéz sorsok, fájdalom és gúny. A most elhunyt Johnny Cash valahol ott, a gyökereknél kutakodott.
unknown
Életének 71. évében elhunyt Johnny Cash amerikai countryénekes. A rock és a folk egyik legendája közép-európai idő szerint péntek délelőtt halt meg.
unknown
A Felszámolás című könyvben a valóság kérdésessé válik, ugyanis minden fordulat traumatikus hatással van a társadalomra, ezáltal a regény szereplőire - mondta Kertész Imre szerdán, új kötetének bemutatóján.
unknown
Százegy évesen meghalt a filmtörténet egyik legvitatottabb alkotója, a náci Németország tömeggyűléseinek, az 1936-os berlini olimpia versenyeinek filmre vivője, Leni Riefenstahl. A rendezőnő teremtette meg a náci párt imázsát, s egyben filmtörténeti jelentőségű újításokat vezetett be.
unknown
A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje polgári tagozata kitüntetést Mádl Ferenc köztársasági elnöktől vette át Kertész Imre Budapesten, a Sándor-palotában.
unknown