Roskadozik a teljes európai elektromos hálózat az e-autók töltési igényei alatt
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.
Ha úgy döntünk, hogy Halloween idejére az angol fővárosba utazunk, akkor ez az, amit ki ne hagyjunk.
Ha úgy döntünk, hogy Halloween idejére az angol fővárosba utazunk, akkor ez az, amit ki ne hagyjunk.
Nem gyakori, hogy egy állandó kiállítási helyszínt egy síremlék fölé húznak, a Crypt Galleryvel azonban pontosan ez a helyzet: miközben a képeket stíröljük, jobb, ha tudjuk, hogy a lábunk alatt pár méterre emberi csontok heverésznek. Síri nyugalomban.
A St. Pancras Parish Church alatt találjuk ezt az extrém kiállítási helyszínt, ami 2002 óta fogadja a kísérteties folyosókon a berzenkedni vágyókat.
Magába a kriptában egyébként 1822-ben helyezték el az első koporsót, alig húsz évvel később pedig már be is zárt, de így is összesen 557 lélek lelt itt örök nyugalomra. Bár ki tudja, lehet, hogy a vad kortárs művek kizökkentik őket a jól megszokott nyugalomból? Ezt már csak akkor tudjuk meg, ha elmegyünk, és megnézzük magunknak.
(Forrás: Inhabitat.com)
Több programmal, több hullámban telepítenek elektromosautó-töltő pontokat Magyarországra, ám a legszűkebben ellátott régiókba csak évek múlva érnek el.
A HVG információi szerint egyre több a hasonló ügy.
Az 51 éves brit szakember húsz éven át dolgozott a Red Bullnál.
Kiara Lord posztolt egy szelfit.
Az ír rapegyüttes Izrael-ellenes jelszavakat hangoztatott.
A világ valaha élt leggazdagabb emberének nevét Nyugat-Afrikán kívül szinte senki nem hallotta, de mi a helyzet a többiekkel?