G.I. King – A király, aki szembeszállt az Iszlám Állammal
Egy hete égette halálra az Iszlám Állam az általuk elfogott Maáz al-Kasszaszbe jordán pilótát. A katona megölésére Jordánia a szemet szemért elvével válaszolt, kivégezték az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat két, bebörtönzött tagját. A közel-keleti állam az azóta eltelt időben pedig folyamatosan bombázza az Iszlám Államot, több tucat légi csapást hajtottak végre. A terrorszervezet elleni harcot az Egyesült Államok és a Nyugat egyik fő helyi szövetségese, II. Abdullah jordán király vezeti, aki maga is komoly katonai képzettséggel rendelkezik. A király trónra lépése előtt a jordán különleges erőket vezette – az Egyesült Királyságban járt a sandhursti katonai akadémiára, ide járt Vilmos cambridge-i herceg is –, emellett rendelkezik harcihelikopter-pilóta végzettséggel. Állítólag jól is repül, elismert pilótának számít. Az Iszlám Állam elleni harc során a király most előszeretettel mutatkozik katonák körében, az angolszász sajtó "tökös fickónak" is nevezi.
Terrorellenes menet és gatyátlan metrózás - a hét képei
Milliós terrorellenes menet Franciaországban, Hebdo-láz az újságárusoknál, aranylabda Ronaldónak, életműdíj George Clooney-nak, gatya nélküli metrózók és a Hajnalfal meghódítása. A hét eseményei képekben.
Hetven éve ért véget a rémálom
Hetven éve szabadult fel az emberiség történetének egyik legnagyobb halálgyára. Az Auschwitz-Birkenaut felszabadítók alig 7500 túlélőt találtak ott, ahol korábban majdnem másfél millió embert – köztük számtalan magyar zsidót – pusztítottak el.
Több százezren menekülnek az Iszlám Állam elől – Nagyítás-fotógaléria
Az utóbbi néhány napban szíriai kurd városok több százezer lakója menekült át Törökország területére. Szakértők szerint azonban még tovább emelkedik a menekültek száma, ha folytatódik a dzsihadisták előrenyomulása a Szíriában dúló polgárháborúban. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága felkészül arra a lehetőségre is, hogy Kobani szíriai kurd városnak mind a négyszázezer lakosa Törökországba menekül az Iszlám Állam (IÁ) szélsőséges fegyveres csoportosulás elől – tudatta kedden a szervezet. Csütörtökön megérkezett az ENSZ első, szíriai menekülteknek szánt segélyeket szállító repülőgépe, amely az ENSZ megbízásából segélycsomagokat szállít a török területre menekült szíriai civileknek. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága Genfben közölte: a repülőgép a jordán fővárosból, Ammánból indult és a déltörök Adana városában szállt le, fedélzetén egyebek között alvószőnyegeket, takarókat és főzőedényeket szállított. A következő napokban további hét repülőgépet indít útnak hasonló rakománnyal az UNHCR. Az utóbbi néhány napban szakadatlanul özönlöttek a menekültek Kobani (arab nevén Ain-el-Arab) szíriai kurd városból Törökországba a dzsihadisták folyamatos támadásai miatt. A világszervezet kedden közölte, felkészül arra a lehetőségre is, hogy a városban tartózkodó négyszázezer - többségében kurd - lakos és menekült török területen keres oltalmat a szélsőségesek elől.
Durván néz ki a Moszkva tér
... ami már valójában Széll Kálmán tér, és jelenleg inkább egy háborús frontra hasonlít, mint közlekedési csomópontra. A látvány kollégánkat is megihlette.
Terrortámadás Párizsban
Feketébe öltözött maszkos férfiak támadták meg a francia Charlie Hebdo nevű újság párizsi központját. Gépfegyverből adtak le lövéseket, a támadásban 12-en vesztették életüket, köztük rendőrök és híres karikaturisták, és mintegy 7-en megsebesültek. Az újság kiadójának igazgatója, a karikaturista Stéphane Charbonnier, művésznevén ''Charb'' szintén meghalt a támadásban – írja a Le Monde. Charb volt az, aki Mohamed próféta életéről készített képregényt 2013-ban. A rendőrség megerősítette, hogy a ''Tignous'' néven alkotó Bernard Verlhac, a "Wolinski" néven rajzoló Georges Wolinski és a ''Cabu'' néven ismert Jean Cabut képregényrajzoló is életét vesztette a támadásban, akárcsak az a rendőr, aki a korábbi, a Charlie Hebdót ért támadások óta védte a lapot kiadó Charbot. A főszerkesztő Gérard Biard valószínűleg életben maradt. Az újság dolgozói szerint a támadók tudhatták, hogy szerdán délelőtt tartják a szerkesztőségi ülést és ilyenkor sokan vannak az épületben, mert különben alig valaki szokott bent tartózkodni. Az épület egy másik irodájában dolgozó Yves Cresson producer azt írta ki a Twitterre, hogy két felfegyverzett férfi bement az ő irodájába is, a Charlie Hebdo szerkesztőségét keresték, majd kimentek, miután két lövést adtak le. A támadók először eltévesztették a házszámot, és egy másik épületbe mentek be. Szerda este 11 óra körül feladta magát a Párizstól északkeletre, a belga határnál fekvő Charleville-Mézières rendőrségén a 18 éves Hamid Mourad, annak a három gyanúsítottnak az egyike, akiket korábban a Charlie Hebdo szatirikus lap elleni, 12 áldozatot követelő szerdai támadással kapcsolatban azonosítottak – közölte az AFP hírügynökség.
Megemlékezés a világban, egész napos hajtóvadászat Franciaországban
Túszdráma Franciaországban
Pénteken már harmadik napja folyt a hajtóvadászat a Charlie Hebdo szatirikus hetilap ellen végrehajtott, 12 emberéletet követelő párizsi terrortámadás két fő gyanúsítottja után. Péntek reggel a párizsi vérengzés elkövetői túszt ejtettek egy nyomdában Dammartin-en-Goele-ben, ahol lövöldözés tört ki. Mindeközben délután a Porte de Vincennes-nál egy kóser boltban túszokat ejtett az a férfi, aki csütörtökön Dél-Párizsban megölt egy rendőrnőt. A túszdráma egész délután tartott, majd a két helyszínen egyszerre induló rendőrségi rohamban végeztek a karikaturisták gyilkosaival és a kóser boltban túszokat ejtő rendőrgyilkossal. A műveletekben négy túsz életét vesztette, négy rendőr megsebesült. A Libération egy vezetője azt mondta, a Charlie Hebdo megmaradt munkatársai józanul, szinte közömbösen fogadták a hírt, hogy kollégáik gyilkosait megölték a rendőrök.
"Je suis Charlie": egy tragikus hét képei
A franciaországi mészárlás uralta a hetet: a Kouachi fivérek betörtek a Charlie Hebdo szerkesztőségébe, ahol összesen 12 emberrel végeztek. A terroristákat 88 ezer rendőr, csendőr, katona kereste, végül péntek este egy nyomdában végeztek velük. Az akcióval párhuzamosan zajlott egy másik is Párizsban, ahol egy kóser boltban túszokat ejtettek. Az áldozatokról világszerte megemlékeztek. Hazánkban eközben előkerült Orbán Viktor, Áder János rendkívüli sajtótájékoztatón jelentett be, de volt csontig hatoló hideg, ónos eső és tavaszias meleg is.