szerző:
hvg.hu

"A következő kormány kommunikációs gépezete láthatóan sokkal hatékonyabb lesz a jelenleginél. S ez nem csak azzal magyarázható, hogy az egy évvel ezelőtt velünk szemben tapasztalt kritikus és távolságtartó hangulattal ellentétben az új kormányt lényegesen befogadóbb és simulékonyabb médiakörnyezet fogadja" - írja blogján a leköszönő pénzügyminiszter, Oszkó Péter.

"Az új kabinet velünk szemben jól látható módon ért a cirkuszcsináláshoz, és ezen tudását nap mint nap kamatoztatja is. A kérdés már csak az, hogy kenyérből mennyi jut majd a népnek, azaz az érdemi gazdaságpolitika milyen eredményeket lesz képes felmutatni, ha eljön az igazság pillanata. Merthogy ebben a tekintetben a cirkuszcsinálás és a kenyérkészítés között ellentét is feszülhet: az előbbit az szolgája, amikor a következő kormány minél határozottabban elhatárolódik az elmúlt egy év eredményeitől és minden tekintetben új és minden mástól eltérő, különutas intézkedéseket ígér, míg az utóbbi egy már eredményeket mutató és ígéretes gazdaságpolitikai irány folytatását tenné indokolttá" - olvasható a bejegyzésben.

A teljes bejegyzés elolvasásához látogasson el Oszkó Péter blogjára.
hvg.hu Napi merítés

Nincs új a nap alatt

A devizahitelek forintra váltásáról "bármely változatos tanulmányok is születtek, azok, amelyek vették a fáradságot a részletszámításokra, egyöntetűen nemleges válaszra jutottak" – írja blogján Oszkó Péter.

hvg.hu Napi merítés

Oszkó: több ország követi a példánkat

"Tavaly nyáron sokan legyintettek, amikor nyilvános megszólalásaimban azt állítottam, hogy hamarosan sok más ország ugyanazt a költségvetési kiigazítást lesz kénytelen végigcsinálni, mint amit mi 2009-ben" – írja Oszkó Péter a blogján.

Szinte totális kormányzati kontroll alá kerülne a kulturális ágazat

Szinte totális kormányzati kontroll alá kerülne a kulturális ágazat

Színházügy: levélben nyugtatja a függetleneket az államtitkár

Színházügy: levélben nyugtatja a függetleneket az államtitkár

Saját cégét támogatta a Pénzügyminisztérium a vállalatok megsegítésére szánt pénzzel

Saját cégét támogatta a Pénzügyminisztérium a vállalatok megsegítésére szánt pénzzel

Nyugdíjas korúak is bentragadtak a közmunkaprogramban

Nyugdíjas korúak is bentragadtak a közmunkaprogramban

Magyarországon a VW 300 lóerős kompakt divatterepjárója

Magyarországon a VW 300 lóerős kompakt divatterepjárója

Vidnyánszky: Demokratikus módon kezelné a kormány a színházak évtizedes problémáit

Vidnyánszky: Demokratikus módon kezelné a kormány a színházak évtizedes problémáit