Bulizás fájó lábbal

Steiner Kristóf

Egy napfényes decemberi reggelen úgy döntöttem, Izraelben, a tengerparton élveztem a karácsonyi kánikulát.

Futottam pár kilométert, majd jógázni kezdtem – mindig napüdvözlettel indítom a napot az edzés végén.

A tengerparti szűz homokban azonban a bizarr nevet viselő „lefelé néző kutya” póz utáni ugrás kissé mellément, és a lábfejem kifordult a helyéről.

Igen magas a fájdalomküszöböm, így egy elegáns mozdulattal visszarántottam, és két Surya Namascara után bicegve, de büszkén hazasétáltam.

A lábfejem estére akkorára dagadt, mint a fejem, de még ez sem ingatott meg hitemben, hogy semmi bajom.

Nem hagyhattam, hogy holmi kis húzódás tönkretegye a karácsonyt.

A következő hetekben mindent elkövettem, hogy eltereljem a figyelmem a fájdalomról.

Órákat töltöttem a Shuk HaCarmelen az ünnepi vacsorához zöldségeket válogatva, nagyokat kirándultunk az arab óvárosban és még Jeruzsálembe is elmentem néhány baráttal, ahol egyébként egy ügyes kezű (vagy csak lusta) Dj-nek köszönhetően non-stop David Bowie Best Of lemeze szólt, így természetesen roptam egész éjjel.

Az első gipszem

Steiner Kristóf

Másnap áhítatosan bejártam a Biblia Földjének Múzeumát, és mire visszaértem Tel Avivba, akkora volt a lábam, mint egy jetinek.

Eljött a szilveszter éjszaka, melyet egy a Pletykafészek című sorozat szellemében „Blair Waldorf évi rendes ottalvós bulijával” ünnepeltünk, és egész éjjel táncoltunk Madonna és a Blondie klasszikusaira.

Ám miután elmúltak az ünnepek, a lelkesedésem is alább hagyott, és úgy döntöttem: ideje megtudtni, miért van az, hogy már a mamuszomba se fér bele a lábfejem...
 
A röntgenen hamar kiderült: az ötödik lábközépcsontom gyakorlatilag kettétört, és haladéktalanul gipszbe bugyolálták a jobb lábamat.

Az orvosok egy része rosszallóan csóválta a fejét, a mások pedig fuldokoltak a röhögéstől, hogy szemrebbenés nélkül végigbuliztam és kirándultam két hetet „metatarsal fracture”-rel – ahogy ezt a traumát nevezik.

A probléma oka

Steiner Kristóf

Hála az égnek – vagyis inkább a biztosításomnak – néhány hét fekvőgipsz után folytathattam a parti sétákat, igaz, mankóval.

Hamar kiderült, hogy a biztosításom nem csak a téli nyaralásomat, de a lábamat is megmentette: a magyar diszpécser hölgy kedvesen megjegyezte, hogy egy ilyen sérüléssel életem végéig bicebóca maradhatok, és beutalt Tel Aviv legjobb kórházának traumatológia osztályára, ahol fekvőgipszbe bugyolálták a lábamat.

A következő napokban még számtalanszor felhívtak a hazai biztosítótól: "Hogy van?", "Gyúgyulgat?", "Tehetünk még valamit önért?", ám mivel nem tartottam volna etikusnak Disney hercegnős gipszvédő zacskót, vagy ágyba-reggelit kérni tőlük, udvariasan meg-, majd elköszöntem.

Vigasztalt a tény, és hogy még sosem volt eltörve semmim, így kiskorom óta irigyeltem a gyerekeket, akik telerajzolhatják a gipszüket, és az, hogy a balesetemnek rendkívül menő neve van: a zsargon „dancer’s fracture”-ként, azaz „táncosok töréseként” emlegeti.

És mivel egy hónappal a balesetem után egy Lady GaGa partin már a mankóimmal roptam Tel Avivban – épp úgy, ahogy az excentrikus díva Paparazzi című klipjében, azt hiszem, ezt a kitüntetést igazán kiérdemeltem.

Steiner Kristóf