szerző:
Lukács Andrea
Tetszett a cikk?

Gubás Gabit a Kalózokból ismerte meg a nagyközönség épp 15 évvel ezelőtt. Sosem kereste a hírnevet, színpad nélkül viszont életképtelen a most 39 éves színésznő. Interjú.

hvg.hu: Törött kézzel kell végigjátszania az évad utolsó heteit. Történt már ilyen a pályafutása alatt?

Gubás Gabi: Ez egy ficam, csak sínbe kellett tenni, nehogy kiugorjon a könyököm. De a pályámat is gipszben kezdtem. A főiskolán a debütálásomkor Desdemona szerepében Othello erősebben emelt meg, és amikor leejtett, eltörött a csuklómban a sajkacsontom. Akkor ugyancsak vállig érő gipszet kaptam, csak nem ilyen profit, hanem a hagyományos fehéret. Testszínű harisnyát húztam rá, és úgy játszottam 12 héten át.

hvg.hu: Magas a fájdalomküszöbe?

G. G.: A színpadon máshogy érzékelem a fájdalmat, mert ott módosult tudatállapotban van az ember. Hisz nem is magát játssza, hanem valaki más testébe lép át, a koncentráció miatt nem is vettem észre, hogy mi történt. A jelenet véget ért, és háromszorosára dagadt a csuklóm. De olvastam a nagy elődök történetét, valaki a halálos ágyán azt kérte, hogy vigyék színpadra, ott saját lábára állt, zseniálisan eljátszotta a szerepét, majd elvitték hordágyon. Ilyenkor megszűnik minden, ami a saját testünkre és érzéseinkre vonatkozik, vagy transzponáljuk a fájdalmat a szerepbe.

©

hvg.hu: A színpad gyógyít?

G. G.: Vagy legalábbis terápia. Nekem mindenképp. Egy dolog, ha tapsolnak, de a legfőbb, amit kapok, hogy ki tudom élni, és fel tudom dolgozni az életemet, az érzelmeimet. Nem tudom, mi lennék színpad nélkül.

Muszáj felmennem a színpadra, mert azokat az impulzusokat, amik érnek a színpadon kívül, ott sikerül csak feldolgozni. Persze nem működne, ha a közönségnek nem tetszene.

hvg.hu: Mikor jött ez a felismerés?

G. G.: Mióta "tudom az agyam", színésznő akarok lenni, mert az első pillanattól fogva megéreztem, hogy a színjátszás segít megérteni önmagam. Ez olyan, mint egy önismereti tréning. A szülővárosomban, Tégláson a mozinak volt egy színpadterme, az ottani versmondó versenyeken éreztem meg ezt először. Majd a közeli Debrecenbe dráma-irodalmi tagozatra jártam be gimnazistaként, ahol lehetőségem volt belekóstolni mindenbe, aminek köze van a színpadmesterséghez. Reggel 6-kor elindultam, este 10-kor hazaértem a különórákról.

Elsőre felvettek a Színművészetire, ha nem így lett volna, akkor virágkötőként kibekkeltem volna az évet a következő felvételiig, mert a virágok illata legalább elnyomja a pesti szmogot. De bekerültem, az osztályban ketten voltak még rajtam kívül 18 évesek, a többiek már jóval húszon túl jártak, érettebbek, tapasztaltabbak voltak.

hvg.hu: Külső szemlélőként úgy tűnik, nagyon gyorsan, egynesen ívelt fel a karrierje.

G. G.: Magam számára, belülről, azért elég göröngyös volt ez az út, még ha kívülről simának is tűnik. Megvoltak a mélypontjaim, a magánéleti, a társkereséssel kapcsolatos problémák. Akkoriban nem is éltem, csak a színpadon. Érdekes módon sokkal hamarabb történtek meg velem a nagy dolgok színpadon, mint az életben: előbb csókolóztam, előbb voltam terhes. Elég későn találtam meg az embert, aki mellett meg tudtam állapodni, és 33 évesen szültem az első gyerekemet. Most viszont azt gondolom, hogy egyre közelebb kerülök magamhoz, beértem, megérkeztem. Amíg nem ismertem meg a párom, addig volt bennem egy űr, még a színházi munka mellett is. Vele együtt jött a kiteljesedés. Előtte 26 éven keresztül tanultam, a színészet minden csínját-bínját el akartam sajátítani, most már a tanulás mellett tapasztalni is szeretnék, és átadni.

hvg.hu: Az országos ismertség a Kalózok című filmmel jött 1998-ban, nehéz fenntartani a hírnevet?

G. G.: Nekem nagyon hamar jött az ismertség, holott nem törekedtem rá. Ez minden téren érvényes: ha nem görcsösen akarja az ember, könnyebben jön. Az volt csupán a célom, hogy este 7-től 10-ig valami olyat rakjak le az asztalra, ami hagyja tovább élni a lelkemet. Melléktermék, hogy mindez némi hírnévvel jár, hogy szeretnek, és hogy fizetést kapok. A munkám szabadságot és önismeretet ad. A Kalózok után tanultam meg, hogy mi a hozadéka ennek a munkának: kíváncsiak lesznek az emberek, el kell menni interjúkra. Ha valaki süt egy finom kenyeret, beleteszi szívét-lelkét, nem csinál mást, mint egy színész.

Ez a hivatás azzal jár, hogy ismernek. Sosem kapálóztam a 14 év alatt azért, hogy címlapon legyek és csillogjak. A külsőségek nekem nem adnak hozzá a munkámhoz. Tudok csöndben maradni, tudok figyelni. Csak hagyjanak dolgozni. Az ismertséget pedig csupán használom, és figyelek arra, hogy ne használjanak ki. Ha örömet, bánatot, könnyet csalok a közönség arcára, akkor kelleni fog az embereknek, hogy játsszak.

hvg.hu: A szépségével nem is játszik?

G. G.: A pályám eleje óta vigyázok, hogy ne skatulyázzanak be, hanem lássák meg bennem a törekvő embert. Nem magamat akarom mutogatni a színpadon. Minél színesebb palettáról akarok válogatni, és feszegetni a nem létező határokat. Az a darab, amiben 65 éves öregasszonyt játszom, az egyik kedvencem.

hvg.hu: Pedig még csak 39. Ez sok, kevés vagy pont jó?

G. G.: Büszke vagyok minden ráncra, ami az arcomra kerül: az én fájdalmam, keserűségem, tapasztalatom, ami ott kirajzolódik. Nem az a lényeg, mennyire vagyok ráncos, hanem hogy megvalósítottam az álmaimat, kiegyensúlyozott életem van. Ez szerintem fiatalít, pedig nem is foglalkozom a korommal. Az, hogy egy olyan párkapcsolatban vagyok, ami nem blokkol, hanem a legtöbbet hozza ki belőlem, sok pluszt ad, így a csillagokat is le tudom hozni az égről. Az önismeret pedig a legfontosabb: a színészet által tudom, hogy mi az, ami boldoggá tesz. A nehézségeket pedig tapasztalásnak és tanításnak fogom fel. Így állok a ráncosodáshoz is.

hvg.hu: Mindig ilyen magabiztos volt?

G. G.: A főiskoláról kikerülve azt éreztem, hogy semmit sem tudok. Azóta sem vesztettem el a nyitottságomat, tanulási szándékkal fogadom be az új dolgokat. Hálás vagyok, hogy olyan társulatokban dolgoztam, ahol tanítottak, vagy el tudtam lesni praktikákat, és magamra tudtam szabni. De ehhez extrém szituációk kellettek: gyilkos ösztönök, depresszív állapotok megformálása. A húszas éveim végétől, amikor megismertem a párom, kezdtem ráérezni, hogy miképp működöm. Napról napra éreztem, hogy az arcom, mint egy puzzle, kezd összeállni. Konkrétan láttam ezt a tükörben. Minden megtalálta a helyét, a helyi értéket. „Tudod a titkos összetevőt, nincs titkos összetevő. Csak te vagy.” Ezt vallom én is, és ez nyugalmat ad.

©

hvg.hu: Mitől függ, hogy milyen szerepeket vállal?

G. G.: Voltam egy ideig szabadúszó, ami nagyon felszabadító volt. Mint a repülés. Sok olyan kollégával tudtam együtt dolgozni, akivel addig nem, és új szituációkba kerülhettem: játszottam operettben, musicalben, dolgoztam vidéken és külföldön. Most két éve a Thália Színház tagja vagyok, a következő évadot is itt kezdem.

hvg.hu: Mennyire érinti meg a szakmába belefolyó politika és a Nemzeti Színház körüli hacacáré?

G. G.: Azt látni kell, hogy jó ideje a művészetekbe beleszól a politika. Áthatja a színészetet is, kiszolgáltatottak vagyunk. Nekem nem hozta úgy az élet, hogy ezzel most szembesülnöm kelljen. Ha jönne, azt analizálnám, hogy miért kell valamit megcsinálnom a színpadon. Volt, hogy hat mondatos szerepet kellett megtanulnom, de volt, hogy Vasziljevvel dolgozhattam együtt.

hvg.hu: Tehát a politikát soha nem engedte be az életébe?

G. G.: Megkörnyékeztek, de próbálok politikamentes maradni. Inkább a belső utakra koncentrálok. Ha keresztezi valami, akkor mérlegelnem kell, hogy mi az én utam, hallgatva az ösztöneimre. Sokan elfelejtjük ezt, mert fontosabb a megfelelési vágy. Nem pedig az, hogy a személyiségünknek mi a legjobb, mi az, ami továbblendít, és inspirál, vagy éppenséggel tanít. Sosem gondolkodtam arról, hogy jó lenne-e a Nemzetiben játszanom. Amikor Kaposvárra mentem, tudtam, hogy ott olyan műhelymunka folyik, amiből sokat tanulhatok. Aztán a gyerekeim születésénél az volt a fontos, hogy az anyaszerepemet erősítsem.

©

hvg.hu: A tévézés, a filmezés hogyan viszonyul a színházhoz?

G. G.: Csinálom az Anyakanyar című műsort, és vannak filmes felkéréseim is. De nem keresem a szerepeket, hanem engedem magam sodródni. Fatalista vagyok: ami jön,azt csak én tudom megcsinálni, és azon sem rágódom, hogy miket nem játszottam még el. Így nincsenek felesleges körök az életemben.

hvg.hu: Minden kereknek tűnik, egy hulla sincs a pincéjében. Sok az irigye?

G. G.: Biztos vannak, de az az ő problémájuk. Nem nekem csinál vele rosszat, hanem saját magát rombolja vele.

hvg.hu: Soha nem gyötrik kétségek?

G. G.: Dehogynem! Nem vagyok ufó, nem vagyok mentes a negatív érzelmektől. De olyankor magamra szólok, hogy ugyan, hagyd már!

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Na, de mit adott a Fidesz a 40-es, diplomás szingliknek? És az elvált anyáknak?

Na, de mit adott a Fidesz a 40-es, diplomás szingliknek? És az elvált anyáknak?

Figyelmeztetnek a britek: az új vírusmutáció halálosabb lehet az eddiginél

Figyelmeztetnek a britek: az új vírusmutáció halálosabb lehet az eddiginél

Merkel politikai klónja veszi át a CDU vezetését

Merkel politikai klónja veszi át a CDU vezetését