Miért dönt úgy egy vegyes pár, hogy Venezuela, Párizs, Berlin, London vagy Moszkva helyett inkább Budapesten telepedik le? Mi a vonzó Magyarországban, és mik a hibái? Okozhatnak-e zavart egy párkapcsolatban a kulturális különbségek? Lehet Magyarországon a magyar nyelv nélkül élni? Budapesten élő vegyes párokkal beszélgettünk. A korábbi részeket itt olvashatják.

A budapesti tudósítóként dolgozó 25 éves Mása családtörténetéből egy cifrább szovjet háborús regényt is lehetne írni, és bár ő maga már egy négy nyelven beszélő kozmopolita mindennapjait éli, így is vannak átfedések. „Anyai nagyapám a 70-es években hajómérnökként dolgozott Komáromban, apai nagyapám pedig – aki a második világháborút is megjárt ezredes volt – véletlenül ugyanabban az utcában lakott Budapesten, ahol most mi Rolanddal, 40 évvel később. Erre már sajnos csak a halála után jöttünk rá.”

Az akkoriban köttetett baráti kapcsolatok aztán a kommunikációs nehézségek miatt évtizedekre elhaltak, egészen addig, amíg közel harminc év után, néhány évvel ezelőtt fel nem kereste Mása édesanyját az egykori magyar barátnő. „Valahogy megtalált minket a telefonkönyvben, és pont én vettem fel. Sejtettem, hogy ki ő, mert anyu mindig sokat mesélt róla, hogy kölcsönösen látogatták egymást egy komáromi lánnyal, akit a hajógyári időkből ismert.” Innen már csak egy apró lépés volt, hogy a hagyományokat folytatva Mása is „cseregyerek” legyen, ekkor kezdett rendszeresen Magyarországra járni. „Azonnal beleszerettem az országba és a nyelvbe. Moszkvába visszatérve az egyetemen szerencsére volt lehetőségem magyarul tanulni, egy nyári táborban ismertem meg Rolandot is, így mire elvégeztem a nemzetközi újságírás szakot, nem volt kérdés, hogy Budapestre költözöm.”

Mása és Roland

Fülöp Máté

Az ELTE-n Oroszország-szakértőnek készülő, előtte többek közt amatőr színészként, masszőrként és katonatisztként a helyét kereső 29 éves Roland így emlékszik vissza az öt évvel ezelőtti nagy találkozásra: „Balatoni nyár volt, éppen a csomagokat pakoltuk le a vonatról, amikor megláttunk három feltűnően csinos lányt. Egyből összenéztünk, hogy tuti ők az orosz csajok. Az ebédlőben már szemeztünk Másával, aztán jött a magyar est fröccsel, gulyással, tánccal. Három hét múlva összejöttünk.”

Glamour országok helyett az otthonos Magyarország

„Magyarország egyszerűen Európa, mi otthon ezt soha nem választottuk külön. A Moszkvai Egyetemre járó aranyifjak körében persze sokkal népszerűbb volt Spanyolországba vagy Olaszországba, az igazi ’glamour’ országokba menni, de engem ez nem vonzott” – ad betekintést az orosz felső középosztálybeli diákok perspektíváiba Mása, aki bár egy elit egyetem előnyeit élvezhette, nem akart betagozódni.

„Egy átlag orosznak nincs benne a látóterében Magyarország, a szüleimnek viszont volt helyismerete, és tudták, hogy ez egy élhetőbb, biztonságosabb, nyugodtabb város.” Ahol ráadásul egy nyugat-európai országhoz képest egy orosz még otthonosan is érezheti magát.” Ad egy kis biztonságérzetet, hogy sok olyan épületet látok, mint otthon, de közben érzem az egzotikumot is” – összegez Mása.

„Annyira kicsi, annyira az enyém”

Mása külön élvezi, hogy az önállósodást is itt tapasztalhatta meg először igazán. „Moszkvában szinte elképzelhetetlen, hogy valaki a mi korunkban önálló, felnőtt életet éljen, sokan harminc fölött is a szülőkkel laknak, mert a legolcsóbb albérlet is 200-300 ezer forintba kerül. Saját lakásról pedig nem is érdemes beszélni, szinte kihalásos alapon működik.”

Budapestben a legjobban azt szereti, hogy „annyira kicsi, annyira az enyém”, és közben egész Európát is el lehet innen érni. Roland debreceniként ezt kezdetben kicsit másképp látta, de a Moszkvában töltött ösztöndíjas időszakok után megváltozott a véleménye. „Moszkva olyan nagy, hogy egyszerűen elfárad benne az ember. Onnan nézve Budapest már nekem is inkább egy békés kis skanzennek tűnt.”

Fülöp Máté

„A magyarok egyből rávesznek a pálinkára”

„Én egy olyan közegből jöttem, ahol az a legfontosabb, hogy milyen helyen laksz, milyen ruhákat hordasz, és hova jársz bulizni. És ezzel el is fogytak a beszédtémák, mert egyébként mindenki nagyon zárkózott” – magyarázza Mása, aki Magyarországon ennek épp az ellenkezőjével találta szemben magát. „Itt az emberek sokkal közvetlenebbek, lazábbak és egyből rávesznek, hogy igyál velük pálinkát.”

Mása ezt a közvetlenséget a munkájában is tapasztalja. „Otthon senki nem akar nyilatkozni, mindenki elzárkózik, itt viszont sokkal könnyebb elérni az embereket.” Ez a nyitottság szerinte itt az élet más területeire is áttelepszik, „könnyebb például vállalkozni is, és nem ütközöl mindenhol korlátokba, mint Oroszországban” – véli.

Szerinte Magyarországon létezik egy olyan egészséges patriotizmus is, ami az orosz (és főleg a moszkvai) emberekben egyáltalán nincs meg. „Otthon minden rossz, ami hazai, elkorcsosult Nyugat-majmolás zajlik. Itt az emberek büszkék és gondozzák, amijük van, vagy amit megtermelnek.”

„Zanúda”, avagy a legnagyobb szőrszálhasogatók

Amennyire szimpatikus Másának a magyaros közvetlenség, néha ugyanennyire zavarja is. „Az emberek sokszor túlságosan kitárulkozóak, nyíltan beszélnek például a szexuális életükről, a családtagok pedig simán levetkőznek egymás előtt, nincsenek titkok. Ez nekem furcsa.”

A legnagyobb problémát viszont másban látja: „Zanúda, avagy az ember, aki nem képes továbblendülni egy témán. Magyarul talán a szőrszálhasogatóhoz áll a legközelebb, ez volt az egyik első szó, amit megtanultam itt. Rolandon és másokon is érzem, hogy sokszor apróságokon is fennakadnak, és inkább az akadályokat látják a lehetőségek helyett.” Roland ezt inkább az oroszok zárkózottságával magyarázza. „Én szeretek mindent megbeszélni, Mása szerint viszont minden megoldódik magától.”

„Egy igazi orosz nő zárt ajtók mögött sminkel”

Ami bizonyos helyzetekben bosszantó, az máskor épp a legnagyobb vonzerő. „Az orosz nők húznak maguk köré egy misztikusnak tűnő falat, amitől mindig érdekesek maradnak. Mását például még sosem láttam sminkelni, mert olyankor egyszerűen kizár a fürdőszobából.”

Fülöp Máté

Roland szerint „az orosz nőkben a mai napig él az orosz klasszikusokból ismert dáma, egy olyan réteg, aki nem sörözik és nem dohányzik.”

„Moszkvában sok a Mása, itt egyedi vagyok”

„Eddig jónak tűnik a buli” – mondja a jövőt firtató kérdésre Roland, aki PhD hallgatóként szeretné folytatni egyetemi pályafutását, míg Mása az újságírás mellett szívesen vágna bele kisebb vállalkozásba is. „Otthon vagyok Magyarországon, ráadásul Moszkvában sok a Mása, úgyhogy még kicsit egyedinek is érezhetem magamat, itt képzelem el a jövőt”. Mása azért hozzáteszi, hogy azt is látja, hogy a magyar fiatalok közül sokan most leginkább félnek a jövőtől, „nem tudják, hogy lesz-e nyugdíjuk és egyre ritkább, hogy valakinek hivatalos munkahelye legyen. A helyzet azért még így is jobb, mint Oroszországban.”