WHO: Gyorsuló ütemben terjed a koronavírus-járvány
Csütörtökön rekordszámú, 150 ezer új fertőzöttet regisztráltak. A legtöbb esetet az Amerikai kontinensről jelentették, de sok az új fertőzött a Közel-Keleten és Dél-Ázsiában is.
Csütörtökön rekordszámú, 150 ezer új fertőzöttet regisztráltak. A legtöbb esetet az Amerikai kontinensről jelentették, de sok az új fertőzött a Közel-Keleten és Dél-Ázsiában is.
Osztrák, svájci, finn, svéd lapok kaptak a fenyegető hangnemű üzenetekből, mivel korábban kritikusan írtak a magyar felhatalmazási törvényről.
Szép számmal vannak Michelin-tányéros éttermek is a fővárosban.
Hamarosan megmutatja a Sony, milyen lett a PlayStation 5 operációs rendszere. A fejlesztőcsapat vezetője szerint alaposan átszabták az egészet.
Ráadásul a cég által fejlesztett térkő állításuk szerint tartósabb a betonnál, és egy átlagos családi ház energiaszükségletét biztosítani tudja 20 négyzetméternyi ilyen burkolat.
Szél Bernadett kérdéseket intézett a Paks II.-es beruházásért felelős miniszternek, pontos válaszokat ugyan nem kapott, de így is kiderült, hogy a hónap végéig beadják a létesítési engedélykérelmet.
További vitákra van szükség a koronavírus-válság utáni fellendülést szolgáló helyreállítási alapról, ezért júliusban személyesen folytatják erről az egyeztetést az uniós tagállamok vezetői. Erre jutottak a pénteki videokonferenciás EU-csúcson. Vannak még vitás kérdések a 2021 utáni hosszú távú keretköltségvetés ügyében is. Mindkettőre júliusban térnek vissza.
A Spektr-RG nevű, német–orosz fejlesztésű műhold hat hónapon át pásztázta a világegyetemet, az összegyűjtött adatokat pedig most gyúrták egybe a tudósok.
Szinte hetente jelenik meg újabb és újabb támogatott hitelcsomag a COVID-járvány miatt bajba jutott vállalkozásoknak címezve. Sok vállalkozó tévesen él abban a tudatban, hogy a támogatott hiteleket feltétel nélkül, gyakorlatilag ingyen kaphatja meg, hiszen bajban van, ez azonban nincs így. A Bankmonitor áttekintő összefoglalója.
Leáldozóban volt az iparág csillaga, most mégis rekordbevételre és profitra számíthatnak a gyártók.
A karantén utáni első kampánygyűlését Donald Trump amerikai elnök június 19-ére, arra a napra szervezte, amikor a feketék a rabszolgaság alóli felszabadulásukat ünneplik. Majd amikor ebből botrány lett, és szombatra halasztotta az eseményt, magának tulajdonította, hogy közismertté tette a Juneteenth nevet viselő ünnepet.
Járványgóc alakult ki egy húsüzemben Észak-Rajna–Vesztfáliában. Több száz ember fertőződött meg, és ezreket köteleztek házi karanténra. Az érintettek zöme tömegszállásokon élő vendégmunkás.
Egyedül a hátsó lámpák környékén van némi maszkolás még, úgy tűnik, ezt a részt még nem akarják megmutatni a tervezők.
Országonként eltérő okok vannak, de a fenntarthatóság szinte mindenhol a lista vége felé található.
Hét éve nem sérültek olyan gyakran a munkavállalói jogok, mint 2020-ban, a helyzet pedig már a koronavírus okozta válság előtt is romlott.
A veszélyhelyzet megszűnése után megmarad több telemedicinális ellátás is. Továbbra is lehet az orvosoknak telefonon diagnózist felállítani vagy terápiát javasolni.
A rozsdás, elhagyatott busz nagyon veszélyes helyen volt, mégis vonzotta az Út a vadonba című könyvért és az adaptációjáért rajongó túrázókat.
A jelenlegi csúcstelefonokba a Qualcomm Snapdragon 865 lapkakészlet kerül. Az ellentmondó hírek ellenére úgy tűnik, mégis csak lesz egy erősebb változata is, aminek a teljesítményét már meg is mérték.
A rengeteg eső a túrázók, kiránduló családok több kedvelt útvonalát is ellehetetlenítette. Érdemes elkerülni a Rám-szakadékot és a Dera-szurdokot is.
Ha a vörös rókák a városba költöznek, előbb-utóbb hasonlítani kezdenek a háziállatokra. Ezt állapították meg a Glasgow-i Egyetem munkatársai, miután megvizsgáltak néhány száz példányt a brit városokba húzódó állatok közül.