Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Hét éve nem sérültek olyan gyakran a munkavállalói jogok, mint 2020-ban, a helyzet pedig már a koronavírus okozta válság előtt is romlott.
Hét éve nem sérültek olyan gyakran a munkavállalói jogok a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség (ITUC) legfrissebb jelentése szerint, mint 2020-ban – idézi az ITUC 64 oldalas kiadványát a G7.hu. A kormányok és munkaadók világszerte évek óta nem látott esetszámban korlátozták a munkavállalók kollektív tárgyaláshoz és sztrájkhoz való jogait, valamint nőtt az olyan országok száma is, ahol illegális a szakszervezet alapítása. A trend már a koronavírus-járvány okozta válság előtt megkezdődött, azóta pedig csak romlott.
Magyarországon a jelentés szerint rendszeresen megsértik a munkavállalói jogokat, és a szomszédos országok közül Szlovákiában, Horvátországban és Csehországban is ritkábbak a jogsértések. 6 kategóriába sorolták az országokat a munkavállalók jogbiztonságának szempontjából, ahol az 1-es osztályzat a legjobb. Magyarország 3-ast kapott.
Szlovákia ugyanakkor az élen végzett – ugyanabba a csoportba került, ahová a skandináv országok is. Ebbe a csoportba azok az országok tartoznak, ahol jogsértések elszórtan fordulnak csak elő. A régióból Lengyelország került még ugyanabba a csoportba, mint Magyarország; Romániában és Szerbiában viszont rosszabb a munkavállalók helyzete, ezekben az országokban szisztematikus a jogsértések szintje az ITUC kategorizálása alapján.
Az ITUC Globális jogi indexe 144 országot értékel a munkavállalói jogok érvényesülése szempontjából. Ezek 85 százalékában sértették meg a sztrájkhoz való jogot, és az országok négyötödében nem érvényesült a kollektív tárgyaláshoz való jog. A 144-ből 89 országban akadályozták a szakszervezetek alapítását – ide tartozik Magyarország is, ahol az esztergomi Suzuki-gyárban nem hajlandó elismerni a szakszervezetet a munkaadó.
A legrosszabb eredmények az észak-afrikai és a közel-keleti térségek országai érték el. A jelentés szerint a munkavállalói jogok szempontjából a világ 10 legrosszabb országa 2020-ban:
Összességében Európában a legjobb munkavállalónak lenni az ITUC szerint, de szerte a világban nagy a szórás. A legjobb, 1-es kategóriába ezek az országok kerültek: Ausztria, Dánia, Finnország, Németország, Izland, Írország, Olaszország, Hollandia, Norvégia, Szlovákia, Svédország és Uruguay.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat. Vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Lassan valóban eljön az ideje annak, hogy a cégvezetők mérlegeljék, mit kezdjenek az MI kínálta lehetőségekkel.
Költséghatékony és magas minőségű szolgáltatások érhetők el, akár a teljes munkavállalói körre, akár csak a kulcspozícióban lévő alkalmazottakra.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.
A több mint félmillió gépelt oldalnyi szöveg az Arcanum sajtóadatbázisában is megjelent.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Azt nem tudtuk meg, hogy ki, hol és mikor jelenti be az eredményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.