Magyar Nemzet: Mesterházy is indul az MSZP vezetéséért
Szeptemberben kerül sor a drámai összecsapásra a szocialistáknál.
Szeptemberben kerül sor a drámai összecsapásra a szocialistáknál.
Az elhunyt férfi az oroszlányi Wescast dolgozója volt. A gyárban szerda délután leállt a termelés, és megkezdték a dolgozók tesztelését.
Az Országgyűlés elnöke Nagybecskereken járt, ahol átadta a Boldogasszony Iskolanővérek leánykollégiumának felújított épületét, amire a magyar kormány 1,2 milliárdot adott.
Szokatlanul szűkre szabott az idei nyaralásnál a lehetséges külföldi célpontok listája, és egy sor kérdés vetődik fel, amire korábban gondolni sem kellett. Mindenhol nagyon várják a turistákat, az alábbiakban Szlovéniától Albániáig az Adria menti országokban vesszük sorba az árakat és a remények szerint lecsengőben lévő járvány kockázatait.
Kevesebb alkohol, energiaital és édesség fogyott a kijárási korlátozás alatt.
A ráncfelvarrt 5-ös sorozat non-plus-ultra kivitelének leleplezésére már nem kell sokat várnunk.
Több pénzt vár el a kormány Budapesttől, mint korábban, azonban a város költségvetése nem ezért van veszélyben, hanem a járvány okozta gazdasági visszaesés miatt.
A Nyírépszer már eddig is számos beruházást megvalósíthatott a városban.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat figyelmeztetést és riasztást is kiadott.
A Pest megyei térség fejlesztésére 80 milliárd forint támogatást ad a kormány 2021-ig.
Donald Trump rendőrségi reformot célzó rendeletet készít elő. Ezt az amerikai elnök csütörtökön a texasi Dallasban, a rendfenntartó erők képviselőivel tartott kerekasztal-beszélgetésen jelentette be.
Horrorból, versenyjátékokból és kifejezetten az új konzolra írt címekből sem fog hiányt szenvedni a PlayStation 5. A Horizon Zero Dawn rajongói pedig pezsgőt bonthatnak, érkezik a várva várt folytatás.
Lemezes meghajtóval és anélkül is kapható lesz a Sony idén érkező PlayStationjének legújabb generációs változata. Amely végre közelebbről is megmutatta magát.
Kecskeméttől a XXIII. kerületig követték a rendőrök a menekülő autót.
Az egyik gócpont egy olyan városban alakult ki, ahol egy játékgyár alkalmazottai állítólag lázcsillapítókat szedtek, hogy a műszakok előtti hőmérést kijátsszák.
A BKV szerint egymás mellett tekertek a sportolók, míg Liu Shaolin azt mondja, ez nem igaz.
Június 22-től az év végéig csak Csepel végállomás és a Kvassay híd között közlekedik a HÉV.
Az OMSZ azt kéri, hogy 11 és 15 között kerüljék a napozást, mert 15-20 perc alatt leéghetnek.
Azzal magyarázzák a számok megugrását, hogy több tesztet végeztek el.