Megment minket az elmúlt napok nagy esője a brutális aszálytól?
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
Szeptemberben kerül sor a drámai összecsapásra a szocialistáknál.
Mesterházy Attila egykori pártelnök is bejelentkezett az MSZP vezetésért - írja a Magyar Nemzet. A kormánypárti lap úgy tudja, a szocialista párt egyes megyei vezetői elégedetlenek Tóth Bertalan teljesítményével, és az ő támogatásukkal indulna az elnöki pozícióért Mesterházy.
Az MSZP szeptember 19-én tartja tisztújító kongresszusát. Ezt a koronavírus-járvány miatt kellett elhalasztani, eredetileg már tavasszal megtörtént volna. Akkor az volt a terv, hogy az MSZP bevezeti a társelnöki rendszert, és Tóth Bertalan mellett Kunhalmi Ágnes vezeti majd a pártot a 2022-es választásokig.
Mesterházy 2010 és 2014 között vezette a pártot, amely a 2014-es választáson gyenge eredményt ért el. 2018-ban is elindult Tóth Bertalan ellen, akkor kis hátránnyal veszített a tisztújításon.
A szocialista párt vezetéséért korábban Szanyi Tibor jelentkezett, ám ő a 2019-es EP-választás után távozott a pártból, és ISZOM néven saját mozgalmat alapított.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.
Magyar Levente a Facebookon jelentette be a nagykövet berendelését.