És akkor Orbán azzal fenyeget, hogy ráteszi a kezét a gázcsapra
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
A BKV szerint egymás mellett tekertek a sportolók, míg Liu Shaolin azt mondja, ez nem igaz.
Sokkos állapotba kerültünk, ez volt az eddigi legnagyobb esésünk - ezt mondta az olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó Liu Shaolin Sándor az RTL Híradónak, aki társaival szerdán szenvedett balesetet a Margitszigeten kerékpáros edzés közben, amikor egy busszal ütköztek, ami előzött egy sövénynyírót.
A BKV a közleményében azt írta, hogy valószínűnek tartják, hogy a balesetben érintett busz vezetője hibázott, de azt is hozzátették, hogy a sportolók szabálytalanul, egymás mellett haladva közlekedtek.
Liu Shaolin Sándor az RTL-nek azt mondta, garantálni tudja, hogy egymás mögött mentek. A Budapesti Rendőr-főkapitányság szabálysértési eljárást indított az ügyben, és a híradó információi szerint beszerzik a környékbeli térfigyelő kamerák felvételét is.
Liu Shaolin Sándor a balesetükről: „Nagyon para volt a helyzet"
Az olimpiai bajnok short trackes állítása szerint a buszsofőrnek nem az volt hozzájuk az első kérdése, hogy jól vannak-e.
Trump és Putyin Ukrajnáról tárgyalt; a magyar kormány az építőipar legnagyobbjainak segítene; a májusi hideg reggelek miatt lesz nagyobb az inflációkövető adóemelés.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.
Agárdon történt a baleset.