Tetszett a cikk?

Újabb öt kultfilmmel bővült a Cinego, az első magyar művészfilmeket kínáló streaming oldal. Ezúttal a botrányhős rendező, Lars von Trier korai, még a Dogma-korszakhoz kapcsolható alkotásai tekinthetők meg az oldalon, többek között az Aranyszív-trilógia filmjei.

Lars von Trier a kortárs filmkultúra meghatározó rendezője, neve szorosan összeforr a Dogma95 mozgalommal és a későbbi munkásságát övező botrányokkal.
Hazájában, Dániában már elismert rendező volt, amikor a Hullámtörés című alkotásával nemzetközi sikereket ért el. Az Aranyszív-trilógia első darabját a cannes-i filmfesztivál egyik legrangosabb díjával, a Nagydíjjal jutalmazták.

Ezt követte az Idióták, amelynek hősei kommunájukkal a normálisnak vélt, álszent világ ellen lázadnak, majd a Táncos a sötétben Björk főszereplésével. Utóbbi film Arany Pálmát nyert Cannes-ban, emellett Björk alakítását a legjobb színésznőnek járódíjjal ismerték el.

Az Aranyszív-trilógia filmjei a közösség és az egyén sorsát tárják fel.  A rendező lelkileg sérült főhősei a közösségbe kapaszkodva próbálnak túlélni, ám segítség helyett az elnyomás és az erőszak váratlan formáival találják magukat szemben.

Tematikájában fentiekhez hasonló Lars von Trier a Dogville – A menedék című filmnyelvi kísérlete, melynek végletekig stilizált, színpadon játszódó világában Nicole Kidman alakítja az üldözői elől menekülő ártatlan hősnőt, aki egy zárt közösség extrém túlkapásait kénytelen elviselni. Ez a film a máig befejezetlen Amerika-trilógia első darabja.

Hiába aggatják rá a fenegyerek jelzőt, maga az alkotó is súlyos depresszióval küzd. A dán rendező személyes történetét egyfajta önterápiaként feldolgozó filmekből áll a Depresszió-trilógia, melynek nyitódarabja az Antikrisztus sokat elárul arról, hogy hogyan is érezheti magát Lars von Trier.

A film főhősei szexualitásuk iránt érzett bűntudatuk elől menekülnek a paradicsomi állapotokat szimbolizáló erdei házba, ahol feloldozás helyett belső poklaikba záródva vezekelnek gyermekük halála miatt.

Filmbéli alakításával Charlotte Gainsbourg a cannes-i filmfesztivál Legjobb színésznő díját nyerte el.

Lars von Trier filmjei nem ígérnek könnyed szórakozást, felzaklatnak és időnként kifejezetten nyomasztóak. Könnyű rajtuk megbotránkozni, de nem érdemes felülni erre a vonatra. Hagyjuk, hogy hatással legyenek ránk!
A filmek a Cinego előfizetői számára elérhetők, de egyesével is kölcsönözhetők.

Ezt a cikket nem a hvg.hu szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről itt olvashat: (link)