Gyanakvó természet vagyok, de mélyen hiszek a jóságban. Elég nehéz összeegyeztetni a kettőt. A gyanakvásom részben félelemből ered, részben tapasztalatból – logikus következménye az emberi természetnek és az életösztönnek. Az, hogy a jóságban hiszek, kevésbé logikus. Nyilván rengeteg tapasztalatom van erről is, hiszen sokkal több jó történt velem, mint rossz, de minden égbekiáltó rossz, amit látok vagy tapasztalok, a hitemet kísérti, és ez a kísértés a sötétségbe vezet. A sötétség pedig kétféle: vagy harag, vagy életuntság (ami a depresszió egészen különös fedőneve).
Rendelje meg online!
HVG Extra Pszichológia
Számomra minden rossz: manipuláció. El akarja hitetni velem, hogy nincs értelme a jónak: a jó szánalmas, a jó gyenge, a jó felesleges. Azt hazudja, hogy a jó: rossz. A számlálhatatlan kegyetlenséget, hazugságot és aljasságot nézve, a fájdalmat átélve vagy átérezve logikus következtetés lenne kivonulni a világból, vagy azt kívánni, legyen hát vége az egésznek. Aki tevékeny alkat, szembe is szállhat a rosszal, egyre mélyebbre hatolva a sötétségbe – ám emberfeletti fénye kell legyen annak, akit nem kiolt, hanem felragyogtat ez a küzdelem. Persze a könnyebb utat választva azonosulni is lehet az agresszorral, és akkor örülhetünk, hogy az általunk erősebbnek hitt oldalon állunk – ilyenkor a legsikeresebb a manipuláció, hiszen végképpen megtörte a függetlenségünket.
Függetlenség...? De hogyan is lehet független, aki hisz, még ha a jóban hisz is? A hit nem manipuláció? Hiszen azt diktálná a logika, hogy az egyik hit olyan, mint a másik – mert hát vajon a rosszban nem ugyanúgy hisz-e, aki teszi? Vajon nem akar a jóság ugyanúgy csőbe húzni? Nem akar-e végképp az uralma alá hajtani engem? Lám csak: a gyanakvásom itt is bekapcsol, immár magamra is gyanakszom. Meghasonlottam volna magammal, erőt vett rajtam a kétség, a kétségbeesés? Megkérdőjelezem a hitemet?
Nem, inkább kérdőre vonom. Faggatásom nem felesleges, hiszen a kérdések útja a hit a jóban. A kérdéseké, nem a kísértéseké; a kísértés kísérhet, de nem uralhat. Ahogy a hit sem válhat megszállottsággá, és a meggyőződés sem növekedhet megsemmisítő győzelemmé. Nem kell behódolnunk, mert az igazi jót csak követni lehet, és a gyengeségünk, a kicsiségünk, a restségünk a jóra, a megingásaink és a kifáradásaink mind azt mutatják, hogy az, amiben hiszünk, még nincs igazán bennünk. Nem vált a részünkké, mert bármennyire sóvárgunk utána, életünkben nem egyesülhetünk vele. A jó nagyságát éppen a mi kicsiségünk mutatja. Gyöngeségünk általa válik erővé.
Aki manipulál, elhitet. Kétszínűen trükközik: tükrözi a mi eredendő, gyermeki hitünket, és a félelmünk sötétségét használja foncsornak, hogy erősnek mutasson minket. Ahogy a hit a jóban erőt ad, a félelem erőt szimulál – de már akkor elvesztünk, amikor belenéztünk a tükörbe, amikor kívülről kerestük azt a megerősítést, amit belül kellene megtalálnunk. Az egység tudata a léttel (Istennel, az univerzummal, a legfőbb jóval) mindenkiben eredendően ott van, mi mégis engedünk a kétségbeesésünknek, és hagyjuk, hogy uralkodjon rajtunk a kétség, a nyugodt hit egysége helyett. Persze, ettől vagyunk emberek, ettől a kettősségtől. A gondolkodás kétségbe ejt. A hit egységbe ölel. És teljesen az egyiket sem adhatjuk fel a másikért.
Érdekli, hogy mit válaszolt felesége írására Dragomán György író? Olvassa el a a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, amelyben hatással, befolyásolással és a manipulációval foglalkozunk.
Fizessen elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, most sokféle kedvezmény várja – akár a Kamasz különszámot is megkaphatja ajándékba.
