szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A hollywoodi írósztrájk miatt két forgatókönyv is készül a február 24-i Oscar-díjkiosztóra: az egyik a hagyományos csillogó sztárparádé terve, a másik egy alternatív program a gála megmentésére.

Az időpont közeledik, és a forgatókönyvírók három hónapja tartó munkabeszüntetésének még mindig nem látni a végét. Így továbbra is bizonytalan, hogy milyen körülmények között oszthatják majd ki az amerikai filmipar híres szobrocskáit.

Az Oscar-díj "előszobájának" is tekintett Arany Glóbusz díjkiosztója már az írók munkabeszüntetésének áldozatául esett. A sztrájkot támogató színészek bojkottja miatt a filmes és televíziós díjakat a szokásos több órás fényes ünnepség helyett egy félórás száraz sajtótájékoztatón ismertették.

Gil Cates producer azt azonban el sem tudja képzelni, hogy a Oscar-díjkiosztó is ilyen sorsra jusson."Megrendezzük" - szögezte le, hozzátéve, hogy felkészülnek arra is, ha a sztrájk addig nem ér véget. Az esetleges alternatív show részleteit nem fedte fel, de utalt rá, hogy a filmipar nagyágyúi, akik a díjakat kihirdetnék, szükség esetén rögtönöznének. "Nincs pánik, előkészítjük a gálát" - erősítette meg Sid Ganis, az Oscar-díjakat odaítélő Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia elnöke.

Mások viszont borúlátók. Harvey Weinstein, a róla elnevezett stúdió vezetője szerint "akárki akármit mond, ha az írók sztrájkja folytatódik és a színészek céhe támogatja, akkor egyszerűen nem lesz Oscar-show".

Az akadémia vezetői mindenesetre a vészforgatókönyvön törik a fejüket. Az alternatív műsorban valószínűleg az előre felvett bejátszások és filmrészletek játszanák a főszerepet, mivel a sztrájk miatt valószínűleg sok híresség lemondaná részvételét. Ha az írók céhe nem tud megegyezni addigra a stúdiókkal, akkor feltehetőleg arra fogják biztatni a színészeket, hogy ne tegyék lábukat a vörös szőnyegre a Kodak Színház előtt.

Patric Verrone, a forgatókönyvírók céhe nyugati parti szervezetének (WGA West) elnöke közölte: csak akkor lesz változás, ha megegyeznek az új munkaszerződésekről. A filmstúdiókkal bértárgyalásokat folytató képviseleti szervezet, a WGA azt már korábban bejelentette: elutasítja az akadémia arra vonatkozó kérését, hogy az Oscar-gála idejére szüneteltessék a sztrájkot. A két fél között december 7-én szakadtak meg a tárgyalások.

Verrone szerint az írók természetesen újra munkába állnának, de jó munkaszerződést szeretnének. A WGA West 7500 tagja támogatja a vezetőség stratégiáját - szögezte le.

A rák magánya és a láthatatlan női munka – A hajfonat hősei folyamatos harcban állnak az idővel

A rák magánya és a láthatatlan női munka – A hajfonat hősei folyamatos harcban állnak az idővel

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt

Ilyen az orosz béketörekvés: több mint száz drónnal támadták Ukrajnát vasárnap hajnalban

Ilyen az orosz béketörekvés: több mint száz drónnal támadták Ukrajnát vasárnap hajnalban

Eltévedt, eltűnt emberek helyébe képzeli magát egy új mesterséges intelligencia, így találja meg őket

Eltévedt, eltűnt emberek helyébe képzeli magát egy új mesterséges intelligencia, így találja meg őket